Gasztró
Döbrösi Laurával indult kampány az élelmiszerpazarlás ellen
tA Felelős Gasztrohős Alapítvány a budapesti éttermeket is bevonta az egyhónapos kihívásba.
tA Felelős Gasztrohős Alapítvány a budapesti éttermeket is bevonta az egyhónapos kihívásba.
2018 júniusában adtunk hírt a vecsési Old Smokey BBQ remek burgereiről, most pedig megérkezett a második egység, immár a XVIII. kerületben.
Koppenhágiai tanulóutak, és egy – a Kenyérlelke Fesztiválon – elért aranyérem után végre megnyílt a hosszú ideje készülődő skandináv sütöde.
Egy nem mindennapi épületet és kertjét jártuk be, valamint éttermét is kipróbáltuk. Buda új helyet kapott a Haris Parkkal.
A Local Korner egy éve már a belvárosi Semmelweis utcában kínál finom pizzákat és laza, befogadó közeget. Ti jártatok már náluk?
Szétnéztünk a Cacaóban, abban a kedves kis pékségben, ami április végén az Émile aljában nyitott meg.
A hazai kisüzemi sörforradalom egyik elindítója szintet lépett, és megnyitotta második helyét is – tizenhat csappal, melegkonyhával és egy exkluzív tétel premierével.
Május következő hétvégéjén egy moszkvai csúcsétterem, egy két Michelin-csillagos bécsi és egy Michelin-csillagos szöuli étterem séfjei adnak exkluzív vacsorát a Millenárison.
Ritkán hangzott el manapság, hogy irány Zugliget, tudok ott egy jó sütizőt! Mostantól viszont nem lesz idegen, megnyitott az Eber Desszert, franciás süteményekkel, finom pékáruval.
Új street-food egységgel bővült a Római part kínálata, immár nápolyi pizzát is majszolhatunk a Duna-parton andalogva, méghozzá a város egyik legjobbját.
Szám szerint a harmadik VinoSofia borestet tartották a palotanegyedi Muzikumban. Elmentünk, kóstoltunk és örömmel kapcsoltuk ki a telefonunkat is.
Egy fiatalos bisztrót mutatunk a Várkert Bazár területén, ahol a panorámára és az ételünkre is ugyanolyan jólesik ránézni.
Május 16. és 19. között idén is végigkóstolhatjuk az ország éttermeinek és tehetséges konyhafőnökeinek külön a Gourmet alkalmából megálmodott kreációit.
Indiai ihletésű, de az európai ízléshez igazított, frissen és helyben készülő fogások Budapest legújabb fast casual éttermében.
Az Ybl Budai Kreatív Ház új funkciót kapott a kiállítótér és rendezvényhelyszínen felül: beköltözött FELIX. Mi pedig meglátogattuk.
Kipróbáltuk a nemrég nyílt a DNB Budapest bisztrót, ahol dunai panoráma mellett csodálkoztunk rá Varga Roland újragondolt és kizárólag magyar alapanyagú fogásaira.
A kávébab belső héját eddig sehogy nem tudták hasznosítani. Elkezdtek belőle újratölthető poharakat gyártani, amiket mától Budapesten is használhatunk 11 specialty kávézóban.
A héten rendhagyó koncepcióval indul útjára egy új budapesti gasztronómiai és irodalmi találkozóhely. A Babérliget Könyvesbolt és a Laurel Budapest látott vendégül minket.
Serényi Zsolt és Urbán Roland 2016-ban indította útjára a BpBARbq-t, mely azóta minden faszén- és húsrajongó térképére felkerült. Most újdonságokkal készülnek.
Régóta a szerkesztőségi „bakancslistán” volt már a Tigris, és most végre el is jutottunk a Mérleg utcai vendéglőbe.
Hányféleképpen variálható a magyarok egy kedvenc és alapvető étele, a fasírt? Annyiféleképpen, hogy egy Paulay Ede utcai bisztrócskában ez lett a névadó tétel. A Fasírt Kitchenben jártunk.
Hiánypótló cukrászda jelent meg Zuglóban: a Nagy Lajos király útja-Szugló utca sarkon találjuk a francia hagyományokon alapuló Ideált.
Nemcsak ahány ház, annyi sólet, de ahány sólet, annyi történet és műfaj.
Árpádföld egyik legjobb street food brandje immár azért is felel, hogy jól induljon a nap: új helyükön a péksütemények mellett mindenféle különleges termékkel várnak mindenkit.
Az egykori Chagall Café nem csak koncepciót váltott: a teljes belső tér is megújult – de szerencsére mindkettő előnyére változott.