A Tigris története 1839-40-ben kezdődött, amikor a „Tigris” szállót építették, melynek földszintjén már akkor is étkeztetéssel foglalkoztak. Innen tehát a név, melyet hiba lett volna nem megtartani – szerencsére a tulajdonosok látták benne a potenciált. Eredetileg egyébként egy kicsit kevésbé elegáns bisztró volt a terv, ám amikor már a legnemesebb üvegből készült poharakat válogatták, ráébredtek, hogy nem tudják meghazudtolni magukat, a Tigrisbe a klasszikusan értelmezett vendéglő-érzés költözik majd. Tizenegy éve így pozicionálták a helyet, és a divathullámok ellenére ők kitartottak ennél a hangulatnál, vendéglátásnál.
2019 márciusa mégis kicsit új időszámítást jelent az üzlet életében, ugyanis egy nagyobb átalakításon és ráncfelvarráson vannak túl. Úgy ítélték meg, megérdemli az étterem, hogy kicsit frissítsenek rajta – minden olyan pontot megtartván, amit szerettek, és nem belefutva a legújabb trendekbe. Így például a szekrény – mely eddig annyira nem volt előtérben – új funkciót kapott, és bárszekrénnyé avanzsált, ezzel a tér legizgalmasabb eleme lett, hiszen tényleg nagyon mutatós lett a Tigris bárja. Pepita padlózatával, rézvázú, sötétzöld, magasított székeivel és gömb lámpatestjeivel most egyike a környék legszebb bárpultjainak.
Az enteriőr változása azonban nem jelenti azt, hogy hitvallásukon vagy éppen gasztronómiai felhozatalukon változtattak volna. A Tigris továbbra is magyar ízvilággal dolgozik – ahogy azt megszokhatták a vendégek, és ahogy beírta magát a legjobb budapesti éttermek közé. Állandó szereplője ugyanis a Michelin kalauznak – figyelnek rájuk, már többször felfedték kilétüket a vendégként érkező inspektorok. Mindig külön említést tesznek a kiadványban a kiemelkedő borválasztékról is, amire igazán büszkék lehetnek, hiszen fontos számukra, hogy egy-egy igazán jó, évjáratos tételből készleten is legyen, hogy egyrészt megmutathassák a különlegességet, másrészt izgalmas étel-bor párosítások születhessenek.
Ha valaki tehát valóban értő, borhangsúlyos vacsorára vágyik, akkor jó választás lehet az étterem. Nemcsak külföldieknek, akik szeretnék a mi borkultúránkat kicsit jobban megismerni, hanem olyan lokálpatriótáknak, akik túllendülnének az unásig ismételt borsorokon – extra, többnyire csak pincészeteknél kóstolható tételekből nincs hiány. Legyen az Szepsy, Gere vagy éppen Figula legújabb bora. Kevés éttermet lehetne felmutatni, ahol a „ház bora” eleve egy Gere Kopar, méghozzá magnum kivitelben.
A Tigris konyhafőnöke Jámbor László, aki már régóta az éttermet erősíti, hiszen az előző séf távoztával neki szavazott bizalmat a konyha és a pálya is. Az út, melyet együtt járnak, nem járatlan, mivel a konyha koncepciója sosem változhat: fő szempont az állandó, kiváló minőség és a magyar ízek bemutatása. Főszerepben a libamájjal. Nincs még egy olyan budapesti étterem, mely ennyire libamájhangsúlyos volna. (Érdekes, de mostanság inkább a kacsamájjal találkozunk előételképp.) Egy véletlen folyamán rátaláltak az ország legjobb libamájtermelőjére, aki többnyire exportra készíti elő a belsőséget, de azt a mennyiséget, melyre a Mérleg utcai vendéglőnek szüksége van, tudják tartani, így sikeres az együttműködés.
Mi abszolút a klasszikusokra támaszkodtunk, vagyis arra kértük Jámbor Lászlót, hogy azokat az emblematikus fogásokat mutassa meg, amelyek a legnépszerűbbek, és amik a legjobban bemutatják, hogy mit képvisel az étterem. Nem volt hiány libamájban, a négyes variációkat annak sorrendjében kóstoltuk: natúr libamáj sárgabarackkal, kamillazselével, majd díjnyertes mangalicasonkával betekert libamáj paprikával és eperrel, ezután aszalt szilvával és étcsokoládéval tálalt szarvasgombás libamáj, a végén pedig egy klasszikus brulée.
A négy közül biztosan mindenki megtalálja a kedvencét, sokat lehet róla beszélgetni, és akár elindulhat a győzködés is, hogy „az enyém a legjobb falat”. Nehezen döntöttük el, hogy a brulée mellett melyik legyen a másik befutó, de talán a mangalicasonkás verzió. Összességében mind a négy libamájváltozat kiemelkedő volt, olyan összeállítás, amit bárki szívesen mutatna meg külföldi ismerősének is.
Azt is megtudtuk, hogyan készül egy libamájas főétel: roston, sütőtöklepénnyel és gesztenyével érkezett a hibátlan textúrájú, vajpuha máj. Stílusos és különleges, ahogy gyakorlatilag zömében édes ízek veszik körül a szintén édeskés libamájat.
Nem maradhat le a menüről a bélszín „Budapest” módra, ami a Tigrisben Angust jelent, paprikakrémmel és libamájforgácsokkal. Vagyis megjelenik a lecsós jelleg, de lágy, kimunkált és nem tolakodó formában. Szépen bemutatja a modern magyar konyhát.
Érthető, hogy a menüsor fontos eleme a desszert is: ezzel találkoznak utoljára a vendégek, jó, ha különleges élményt ad. A „Séf álma” névre keresztelt sütemény tökmagkrém alapú, maracujás-csokoládés költemény. A kevésbé édesszájúak is elégedettek lesznek vele, jó egyensúlyok találkoznak benne, szuper desszert. Nem ez a záró momentuma az estének, egy sajtkocsin örömmel szervíroznak még néhány falat sajtot a vendégeknek: gesztusértékű lépés, kis ajándék a háztól.
Az étterem árai belvárosi fine dining színvonalon mozognak: levesek, előételek 2400-4600 forintig, főételek 5500 forinttól 9900 forintig terjednek. Egy gourmet menü 22.500 forintba kerül.
Jó, ha evidenciaként kezeljük, hogy van az V. kerületben egy nagyon megbízható, igazi nagypolgári hangulatú hely, ahová bárkit biztonsággal elhozhatunk kortárs, magyar fogásokat enni, legyen az a párunk vagy a rég nem látott kanadai rokon.
