Gasztró
Európa sörtérképére egy budapesti hely is felkerült
A Lufthansa ezúttal a legjobb sörös helyeket pakolta fel egy nagyítható térképre.
A Lufthansa ezúttal a legjobb sörös helyeket pakolta fel egy nagyítható térképre.
Az újpesti "látványfőzde" mellé belvárosi egységgel bővült a First. Az egykori, Dob utcai, szintén sörös hely újjáéledt, és gyorsan le is teszteltük.
Isteni vajas sütemények barátságos és meghitt hangulatban, ahová szívesen menekülünk a hideg és eső elől.
Nyár végén nyitott meg a Dob utcai Fidel's Cabaret, mi egy októberi szerda estén ültünk be hozzájuk latin zenét hallgatni és megkóstolni a ház specialitásait.
Ha tippet kellene adnunk arra vonatkozóan, hol együnk a belvárosban igényes és megfizethető magyarosat, az augusztusban nyílt Pörc & Prézli közte szerepelne. Ezt kell tudni róla.
Ismét elszakadtunk egy kicsit a belvárosi dömpingtől és Pestszentlőrincre, a Bókay telep szélére mentünk, hogy megkóstoljuk, mit tud a Shrimpy immár fix helyen lévő street foodos ételbárja.
Felugrottunk a budai várba egy bisztróvacsorára, utána pedig nem értettük, miért járunk ide ilyen ritkán. Ebben a hatásban vacsorahelyszínünknek is volt némi szerepe, elmondjuk, miért szerettük a Maison Bistrót.
Aki gyakran jár a Nagymező utca Király utca felőli részén, észrevehette, hogy lekerült a nagy Bordó felirat és egy ideig zárva is állt a bisztró ajtaja. Most új névvel és koncepcióval indultak újra, mi pedig igyekeztünk hamar utána járni, hogy mi változott a házuk táján.
Paul Bocuse Institute: A főzés magasiskolája című gasztroenciklopédia bemutató eseményén jártunk, ahol amellett, hogy Széll Tamás mesélt pár szót magáról a könyvről és fontosságáról, a Stand25 jóvoltából pár benne szereplő fogást is megkóstolhattunk. Bemutatkozott a következő Bocuse D'Or selejtezőjének 10 tehetséges séf versenyzője is.
A XVII. kerületben jártunk, hogy egy alig egy hónapja nyitott családias kis bisztróban ebédeljünk.
Ez már nem a távoli jövő, hanem a jelen: megnéztük milyen az az e-menü, vagyis az okostelefonon is elérhető elektronikus étlap. Gyors, látványos, környezetkímélő és azonnal testre szabható.
Egy hosszú évek alatt kifejlesztett, egyéni életmód az alapja a közelmúltban nyitott Dob utcai street food helynek. A Kitchen of Health azonban nem a szokásos "mentes" dolgokra épít, hanem az alapanyagok tisztaságára és speciális tipizálásra.
A világ Hard Rock Caféiban – így a Vörösmarty téren is – pár napja debütált a vegetáriánus hónap menüje, ami húsokat ugyan nélkülöz, de fűszereket és méretes adagokat nem. Kóstoltunk csicseriborsós hamburgert és a grill lecsós wrapot is.
A gegeket ügyesen meglovagoló Mad Scientist sörfőzde és a Szimpla kooperációjában született meg a Labor, ahol szokásos korsó helyett lombikban is kérhetjük a különlegességeket.
A kommentelés, azonnali véleménynyilvánítás korát éljük, ami egyrészt hasznos lehet maguknak a vendéglátóknak, mint visszajelzés, másrészt a vendégek között is kialakulhat párbeszéd, ajánlás, online formában. Mégis hogy etikus eljárni, mindkét fél részéről?
A Csendes család legújabb tagja a hazai kistermelők portékáiból kínál izgalmas válogatást: friss pékáru, lekvárok, mézek, borok, gyümölcslevek és sok más finomság várja a vásárlókat.
A Terrace Café egy csinos, teraszos, bisztrójellegű étterem Zuglóban, ahol egyszerre kérhetünk lecsós bulgurt és fekete spagettit királyrákkal. Mi így tettünk, mesélünk.
A Domi's Bake Shop új és nagyobb helyen, más névvel, de ugyanolyan remek desszertekkel nyitott meg a héten. Ilyen a The Bake Shop a Klauzál utcában.
Új, professzionális borbárt köszönthetünk a városban. A Veritas borkereskedés saját, azonos névvel futó vendéglátóhelye öt kontinens borait hozza egy tető alá. E mellett fantáziadús konyhát, széles pálinkaszelekciót és borral kapcsolatos programokat is kínál.
Nyári balatonfüredi kitérője után ismét indul a BRKLYN, melynek konyhafőnöki pozícióját Krausz Gábor tölti be 2017 szeptemberétől. Bár még nem próbáltuk ki a felhozatalt, beszélgettünk a koncepcióról, tervekről, jövőről.
Az Esca ebédmenüs kis testvérében Fehér Gábor ezentúl már vacsorával is készül.
A Fine Brothers Entertainment React Channelje "People vs. Food" videójában leültetett néhány amerikai főiskolást, akik életükben nem ettek még valódi magyaros ételt, hogy mondjanak véleményt az eléjük pakolt csirkepaprikásról, rakott káposztáról, palacsintáról, rakott krumpliról és természetesen a gulyásról.
Nemcsak kedvenc street foodjaink receptjeit teszik közszemlére, hanem kolbászt tölteni, sört főzni is megtanítanak.
Neszmélyi bor, szóda, dizájnos alumínium doboz, és kész is a Fröccs, az az új márka, amely a magyarok egyik kedvenc hungarikumára épít.
Az is kiderült, hol. Nem kell majd ahhoz feltétlen felmenni a Várba, ha találkozni szeretnénk az angol sztárséf által képviselt szemlélettel.