Gasztró
Mostani formájában már nem várja vendégeit többé a Castro Bistro
Tegnap éjfélkor kérhettünk utoljára italt a Madách téri Castro falain belül, változások jönnek.
Tegnap éjfélkor kérhettünk utoljára italt a Madách téri Castro falain belül, változások jönnek.
A Szomorú vasárnap szerzőjének törzshelye Szakcsi Lakatos Béla és Müller Péter Sziámi közös produkciójával nyit újra október 25-én, immár sörbárként.
A Mad Scientist vagy a Fehér Nyúl után a hazai kisüzemi sörfőzdék egyik zászlóshajója, a Horizont is megnyitotta a saját taproomját, a Léhűtővel kollaborációban. Tizenhét csap, sörkorcsolyák, hamburgerek és jó hangulat a Gozsdu udvarban!
Budakeszin jártunk, hogy kipróbáljuk a két családanya, Zsófi és Bea újonnan nyílt kézműves pékségét. Ilyen a Szívügyem.
A tudatos étkezés nem jelenti rögtön az unásig ismételt csirkét rizzsel vagy salátával. A Traktorban kiderül, ők hogyan gondolkoznak minderről.
Csak egy hete nyitott ki az óbudai Gléda, mi pedig már töltött káposztát falatoztunk kockás terítőin a séf társaságában.
Mindig kedveltük az Eater magazint, most pedig magyar vonatkozás miatt olvashatjuk: 18 budapesti éttermet listáztak, ahova érdemes betérni, ha minőségi gasztronómiát keresünk.
Október 1-je a kávé világnapja, és mint az elmúlt években, úgy idén is számos helyen kaphatunk egy csésze kávét a Julius Meinl – Meet With A Poem kampányának keretében, cserébe egy versért vagy versünkért, ezúttal a barátságról.
Mikor már azt hittük, hogy sokat láttunk fagyi ügyben, megérkezett a hűvösvölgyi minus11. Új dimenziókkal, új üzletpolitikával, isteni fagylaltokkal.
Nem írtunk még róla, de most eljött az ideje: bemutatjuk a Sophie Brasserie-t, a Hajós utcából.
Nutellás, lekváros, kakaós, fahéjas vagy túrós – bármelyik palacsintát is preferáljuk, a Cukorkában úgy készítik nekünk, mint anno a nagymamánk.
Az Arany János utcában jártunk, hogy megnézzük a város egyik legújabb borbárját és -kereskedését.
Megnyílt Buda első macaronozója a Margit körúton, gyorsan le is teszteltük.
Találtunk egy frissen nyílt kávézót, ahol nem néznek ránk rossz szemmel, ha órákig maradunk 1-2 csésze kávé mellett: ez a The Nook, a Tűzoltó utcában.
A European Street Food Awards szeptember 28-29-i berlini döntőjén a Cupákos képviseli majd Magyarországot.
Kizárólag szénatejből készült alpesi sajtok, friss és karakteres ízzel, amelyekért megéri Hűvösvölgyig utazni – ezt nyújtja az apró bolt.
A fehércsokoládés desszertet hétvégén a 8. Édes Napok Budapesten egy külön standnál kóstolhatjuk majd meg először.
A Wesselényi utcán sétálva egy különös formációba botlottunk: kisebb tömeg tömörült a kis Piaggo Tuk Tuk körül, aminek párnázott fedélzetén is helyet lehetett foglalni. Kiderült, hogy ez a nemes egyszerűséggel csak Helyszínnek keresztelt hely „terasza”.
Buda egyik utolsó nosztalgiát idéző és kultikus retró helye tűnt el azzal, hogy Csalogány utcai Róma Ételbár is bezárta kapuit.
Tavasszal tervekről és víziókról írtunk, egy indián nyári estén pedig megtapasztalhattuk, hogy hogyan működik a Gundel Étterem.
Az ország legkisebb pizzériájává avanzsálódott a Panificio il Basilico Városmajor utcai egysége. Maradtak a finom pékáruk is, de jött melléjük a prémium pizza is.
A Desszert.Neked új időszámítása óta először jártunk náluk, felfedezni a kicsit átalakult teret és kóstolni néhány újdonságot.
Fantasztikusan kialakított belső tér, tartalmas, egészségtudatos reggelik és világos pörkölésű kávé.
A Magyar Nemzeti Galéria előterébe húzódtak be a hatalmas vihar elől az idei Diner en Blanc résztvevői.
Halloween környékén nem csak beöltözős buliktól lesz hangos a város: az első Black Food Festival-t szervezik a Flow Specialty Coffee Bar-ban.