A Castro Bistro információink szerint jelen formájában megszűnik, az új tulajdonos más koncepcióval viszi majd tovább a helyet, és a név is megváltozik majd. December végéig még Castro marad, de szépen lassan átalakul majd a dizájn és a koncepció is, és új nevet kap az egység. Október 15. és 17. között a hely zárva is tart majd, utána nyit ki újra.
"Fél óra múlva, éjfélkor zárunk, úgyhogy eljött az utolsó körös kérdés pillanata, most kérhettek utoljára - legalábbis tőlünk: András, Csongi, Edit, Fanni, Gergő, Julcsi, Julika néni, Laci, Lali, Miki, Niki, Orsi, Péter, Polly, Robi, Tomi, Zoli, Viktor. Köszi mindent! Sziasztok, jó éjt!" – írták tegnap este egy Facebook-bejegyzésben az ott dolgozók.
Ő volt az első nagy öreg, aki magával húzta a többi vendéglátóhelyiséget, amelyektől benépesült egyszer csak a tér. Az egykor a Ráday utcában kezdő hely barátságos hangulatáról, jellegzetes terítőiről és finom fogásairól híresült el, sok születésnap és baráti találkozó helyszíne volt, és a nagy Castro nemrég esett át egy kisebb ráncfelvarráson. A kicsire meg még úgy emlékezhetünk, ahova jó volt elvonulni a nagyobbik egység cigifüstös belső tere elől. Egykori cikkünket így fejeztük be: "Az ételek ízletesek és kiadósak, a sör jól csúszik és meglehet, hogy még több generáció »felnőhet« majd úgy, hogy a Castro lesz és marad a törzshelye." Sajnos ez most máshogy alakult.

Most előrendelheted
a We Love Budapest új könyvét!
Nagy hírünk van, nemsokára könyvünk jelenik meg! Nem kevesebbre vállalkoztunk a We Love Budapest újságíróiként, mint hogy megírjuk Budapest mind a 23 kerületének történetét.
A színes grafikákkal és fotókkal illusztrált könyvet itt most elő is rendelhetitek, hogy biztosan ne maradjatok le róla!
hirdetés