Keresés EN

Ez is érdekelheti

Szabadidő

Így cicáztunk régen Budapesten – Kedvenc képeink a Fortepanról

Legyen szó aranyos házi cicusokról, a macskakiállítás szépségeiről vagy éppen metrón utazó cicákról, a Fortepan bővelkedik a jobbnál jobb képekben.

Szabadidő

Budapesti bakancslista – 43 programötlet 2023 nyarára

Egy szempillantás alatt elrepültek a tavaszi hónapok, a nyár pedig már kopogtat, sőt dörömböl, hogy átvehesse a stafétát. Budapest és környéke ezen a nyáron is számos kikapcsolódási lehetőséget kínál, úgyhogy ha nem jönne össze idén a nyaralás másutt, esetleg szimplán programötleteket kerestek spontán nyárestékhez, a főváros akkor is biztos pont lesz. Hogy még könnyebb legyen a dolgotok, nyári bakancslistánkban ezúttal több mint 40 programtippet ajánlunk.

1/43

Nézz rövidfilmeket a Friss Hús Budapesten!

Rögtön a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivállal indulnak a nyári hónapok. A fesztivált új helyszínen, a Puskin moziban rendezik meg június 1. és 7. között, a legfrissebb magyar és nemzetközi versenyfilmekkel, valamint tematikus vetítésekkel és szakmai programokkal. A Friss Csillag nevű programnak köszönhetően pedig második alkalommal emelik ki két fiatal alkotó munkásságát: idén Tóth Zsófia és Babinchak Atanáz kerül reflektorfénybe.

2/43

Találkozz az új séfgenerációval a Gourmet Fesztiválon!

Gasztrovonalon a Gourmet Fesztivál rúgja be a nyár ajtaját, június 2–4. között ismét a Millenáris ad otthont a hazai csúcsgasztronómia seregszemléjének. Az idei tematika az új séfgenerációra irányítja majd a figyelmet, és persze a legújabb trendekkel is megismerkedhet, aki kilátogat a háromnapos fesztiválra.

3/43

Strandolj!

Annyira egyértelmű, hogy néha éppen ezért feledkezünk meg róla: nem muszáj feltétlenül elhagynunk a várost, ha szeretnénk egy jót strandolni, de azért azt tartsuk szem előtt, hogy hétvégente, illetve a legforróbb napokon tömegre kell számítani. Hogy pontosan mikor nyitnak a főváros szabadtéri strandjai, azt ebben a gyűjtésünkben lelitek.

4/43

Tapasztald meg az együtt éneklés örömét a Kórusok Éjszakáján!

Június 3. estéjén ismét énekhanggal tölti meg a Palotanegyedet a Kórusok Éjszakája, melynek célja mi más is lehetne, mint az éneklés népszerűsítése. A kórusok az est folyamán különböző műfaji kategóriákban adnak koncerteket, majd a fesztivál a Közös Énekléssel zárul, melynek során a közönség, a fellépők és a szervezők közösen tapasztalhatják meg az együtt éneklés örömét.

5/43

Bulizz a Tilos Maratonon!

Újra a Dürer Kert ad otthont a Tilos Rádió hagyományos fesztiváljának, a Tilos Maratonnak, melynek minden napján tematikus bulik és koncertek várják a táncolni vágyókat. Az idei évben változás, hogy a fesztivál összeolvad a rádió adománygyűjtő hetével, így most itt lehet támogatni a Tilos működését. Június 5-től 9-ig az FM90.3-on és az online térben tematikus műsorok vezetik fel a Tilos Maratont, majd június 9-től egészen 18-án hajnalig a Dürerbe költözik a Tilos család.

6/43

Sétálj egy nagyot Vácon!

Barokk főtér, híd és diadalív, egyedülálló múzeumok és az ország egyik legjobb cukrászdája: mindezt Vácon, Budapesttől alig több mint 30 kilométerre találjuk. A nyár folyamán mindenképpen érdemes legalább egy napot eltölteni itt, hiszen megannyi érdekes látnivaló vár bennünket, amiket ebben a cikkünkben össze is gyűjtöttünk.

7/43

Indítsd a napot a város legjobb reggelizőiben!

Végigreggeliztük a várost, aminek eredménye egy minden eddiginél részletesebb reggeli- és brunchkörkép lett, több mint 70 hellyel. Egy nyár alatt a merészebbek akár végig is járhatják valamennyit, de ha mindegyik helyre nem látogattok is el, válogatni mindenképp érdemes a pékségeket, reggelizőket és kávézókat is lefedő listánkból.

8/43

Vegyél részt az Irodalom Éjszakáján!

Az Irodalom Éjszakáján a város és a világirodalom formabontó stílusban találkozik egymással, június 7. és 9. között ezúttal a Fővárosi Állat- és Növénykert lesz a helyszín. A létesítmény 27 pontján 27 ország szerzőjének művei hangzanak majd el az esti órákban a Vígszínház művészeinek előadásában, az idei téma pedig a Lábnyomok.

9/43

Hallgasd meg a Pesten innen, Budán túl című podcastünk első évadának epizódjait!

Pesten innen, Budán túl címmel tavasszal indult el a podcastünk, melyben a város olyan részeiről kérdeztünk szakértőket és helyi arcokat, mint a Csikágó, a Bartók-negyed, Kiskína vagy Csepel, de kibeszéltük a „Lipótmező”, a Rákóczi tér és a Palotanegyed és a Népsziget múltját, jelenét és jövőjét is. Az egyes epizódokat a Spotifyon, az Apple Podcasts felületén és YouTube-on is meg lehet hallgatni, míg a kapcsolódó cikkeket, bennük térképes sétaútvonalakkal, ide kattintva éritek el.

10/43

Teszteld a legújabb pizzázókat!

Még mindig nincs lecsengőben a budapesti pizzaláz, továbbra is folyamatosan nyílnak új és minőségi helyek, amiket érdemes kipróbálni minden pizzarajongónak. Legyen az nápolyi, római vagy canotto változat, már szinte a város minden szegletében tudunk válogatni a kínálatból, a legújabb pizzázókat ebben a cikkünkben gyűjtöttük össze.

11/43

Ne hagyd ki az Ünnepi Könyvhét eseményeit!

Az év egyik legfontosabb irodalmi rendezvénysorozatára ebben az évben június 8–11. között kerül sor a Vörösmarty tér, a Vigadó tér és a Duna-korzó területén. A négynapos Ünnepi Könyvhetet szabadtéri színpadi programok, könnyűzenei koncertek, dedikálások és a részt vevő könyvkiadók műsorkínálata színesítik. A három helyszínen 160 kiállító 146 standdal várja az érdeklődőket.

12/43

Próbáld ki a Dunakanyar egyedi élményeit!

A páratlan szépségű Dunakanyar csodás túraútvonalakkal kecsegtet a nyárra és az őszre, a folyó közelsége miatt pedig nem is egy helyen csobbanhatunk. Ez a környék azonban annyira sokarcú, hogy a susogó lombok szegélyezte túraösvények mellett további kihagyhatatlan élmények is várnak bennünket: művészek kedves otthonai, titkos kertek és romantikus templomromok.

13/43

Sportolj a Mozgás Éjszakáján!

Június 16-án ismét a Hősök terén és környékén rendezik a Mozgás Éjszakáját, melynek keretében összesen 18 különböző sportágat próbálhatunk ki. A hagyományos futó- és kerékpárverseny mellett lesz spinning, korfball, falmászás, lábtoll-labda, streetball, sőt sakk is. Az egészen másnap hajnalig tartó eseményen ingyenes a részvétel.

14/43

Szerezz be egy vagány táskát a nyárra!

Nincs igazi outfit egy vagány táska nélkül, ezért ha még nem találtátok meg a tökéletes darabokat a nyári szettekhez, érdemes ránézni toplistánkra, melyben 13 hazai tervezőtől ajánlunk táskákat, melyek mögött igazi tartalom és koncepció áll.

15/43

Lazulj egy vízparti helyen!

Nem feltétlenül kell a Balatonig vagy a tengerig menni, ha vízpart mellett szeretnénk kipihenni a nagyvárosi élet fáradalmait, mert van akkora mázlink, hogy Budapesten több helyen is lazulhatunk a Duna-parton. A kedvenceinket korábbi gyűjtésünkben lelitek.

16/43

Mókázzatok a kicsikkel a Gyerek Szigeten!

Az ingyenes Gyerek Sziget idén is kihagyhatatlan program kisgyerekes családok számára, ugyanakkor fontos változás, hogy 2023-ban csak egyetlen hétvégén, június 16–18. között rendezik meg. A helyszín továbbra is a Hajógyári-sziget, és bár már csak három napról van szó, így is több mint 40 program közül válogathatnak a kicsik és persze szüleik.

17/43

Pihengess apró tereken!

A nagy kiterjedésű parkoknak és tereknek is megvan a maguk létjogosultsága és funkciója, de sokkal könnyebben tudunk kötődni a kisebb, emberléptékűbb terecskékhez, főként azokhoz, amelyeket árnyas lombok vesznek körbe. Ezek tökéletesek baráti beszélgetésekhez, olvasáshoz, vagy szimplán akkor, ha egy kicsit el szeretnénk vonulni a pezsgő város elől, de éppen nincs kedvünk vagy időnk távolabbi célpontot választani.

18/43

Gyönyörködj különleges villákban!

Ha Budapest épített örökségére gondolunk, elsőre a hatalmas századfordulós paloták, másodjára pedig a szecessziós csodák jutnak eszünkbe, de a város villaépítészetében is érdemes elmerülni. Legutóbb 7+1 villát gyűjtöttünk össze, melyeket áthat a nagypolgári lét édes mámora, és ahová egykor a nagyvárosi nyüzsgés elől vonultak el tulajdonosaik.

19/43

Barangolj árnyékot adó lombok alatt!

Forró nyári napokon elsőre a vízpartok, strandok, jégkásák és limonádék jutnak eszünkbe, meg az, hogy legszívesebben egész nap a hűsítő vízben lennénk és pihennénk, de a kirándulószenvedélyünkről sem kell lemondanunk azért, mert itt a nyár. Mutatunk 7 kirándulóhelyet, melyekért érdemes nyáron is felvenni a túracipőt.

20/43

Tölts egy éjszakát múzeumokban!

Az ország legnagyobb kulturális rendezvényét, a Múzeumok Éjszakáját minden évben a nyári napfordulóhoz legközelebb eső hétvégén, idén június 24-én, szombaton rendezik meg. A tavalyihoz hasonlóan idén is több száz helyszínen több ezer programmal készülnek a múzeumok és a kiállítóterek. Koncertek, tárlatvezetések, interaktív események, családi programok, valamint számos meglepetés vár kicsiket és nagyokat egyaránt.

21/43

Hallgasd meg élőben Kevin Morby legjobb dalait!

A nyár egyik legizgalmasabb koncertjének ígérkezik Kevin Morby fellépése az Akvárium Klubban, ahová a tavaly megjelent, This Is a Photograph című lemezének turnéjával érkezik június 25-én. Indie rockos, folkos és bluesos beütésű dalait mindenkinek bátran ajánljuk, aki Lou Reed vagy Bob Dylan dalain nevelkedett, a kortársak közül pedig mond neki valamit Kurt Vile, Cate Le Bon vagy Sharon Van Etten neve. Mi biztosan ott leszünk a koncerten!

22/43

Teraszozz!

A legmelegebb nyári napokon kevés jobb dolog van, mint naplemente után kiülni egy hangulatos teraszra és néhány pohár jéghideg ital mellett eltölteni egy balzsamos estét a párunkkal vagy barátainkkal. Ezt persze a különböző vendéglátóhelyek is jól tudják, ezért ma már szinte végtelen számú lehetőségünk van kiválasztani a kedvenc kiülős helyünket, ide kattintva találtok egy általunk összeállított szelekciót, amellyel biztosan nem lőttök mellé.

23/43

Emlékezz meg Fábián Juliról a Budapest Park utcabálján!

December 16-án lesz 5 éve, hogy Fábián Juli itt hagyott minket, hosszan tartó betegséget követően. Az évforduló alkalmából a Budapest Park előtti teret Fábián Juli térré nevezik át, előtte pedig július 9-én, az énekesnő születésnapján rendeznek majd egy utcabált a Parkban.

24/43

Kényeztesd magad a legjobb fagyikkal!

Hát létezik igazi nyár fagylalt nélkül? Szerintünk biztosan nem, így most sem maradhat ki a fagyizás a nyári bakancslistánkból! Hogy ne érjen titeket csalódás, az adatbázisunkban bármikor böngészhettek a legfinomabb jeges desszerteket kínáló budapesti egységek között, de legutóbbi körképünket is újra elő lehet venni.

25/43

Zúzz a Rammstein budapesti visszatérésén!

2019-ben, a Puskás Aréna hangpróbája gyanánt órákon keresztül a Rammstein Deutschland című száma szólt a stadion hangszóróiból – kinek kisebb, kinek nagyobb örömére. Ilyen előjellel szinte borítékolható volt, hogy a német zenekar a közeljövőben fellép majd a Puskásban, és noha azóta eltelt néhány év, idén júliusban végre megvalósul a dolog. Sőt, az igencsak látványos pirotechnikai megoldásairól is híres Rammstein rögtön két egymást követő napon, július 11-én és 12-én is koncertet ad a stadionban. Aki kíváncsi egy nem mindennapi show-ra, annak érdemes megnéznie őket valamelyik napon – vagy mindkettőn.

26/43

Fedezd fel az ártéri erdőket!

A Duna ártéri erdői igazán különleges színfoltjai a városnak, ahová érdemes olykor elszökni a nagy nyüzsgés elől. Persze erre leginkább alacsony vízállás idején van lehetőség, azonban ha ezt kihasználjuk, nem csupán végtelen nyugalomban lehet részünk, de az ártéri erdők gazdag élővilágát is megfigyelhetjük. Budapest ártéri erdőiről ebben a cikkünkben olvashattok bővebben.

27/43

Ünnepeld meg Csontváry 170. születésnapját!

170 éve született a magyar festészet egyik legérdekesebb és legeredetibb figurája, Csontváry Kosztka Tivadar. Az évforduló alkalmából a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és a pécsi Janus Pannonius Múzeum közös kiállítást nyitott, amit július 16-ig lehet megnézni a Szépművészeti Múzeumban, ahol 60 év kihagyás után rendeztek újra Csontváry-kiállítást. 

28/43

Tombolj a Guns N’ Roses koncertjén!

1992 és 2006 után ismét koncertet ad Budapesten a Guns N' Roses, a helyszín pedig, akárcsak a Rammstein esetében, a Puskás Aréna lesz július 19-én. 1992-ben csúcsformában játszottak nálunk, 2006-ban viszont Slash és Duff McKagan nélkül turnéztak, akik 2016-ban visszatértek a bandába, így a magyar rajongók számára duplán különleges lesz ez az este.

29/43

Szerezd be a nyári outfiteket second hand boltokból!

Etikusabb, környezettudatosabb, pénztárcakímélő, a felfedezés élményével kecsegtet, ráadásul könnyen juthatunk különleges, egyedi darabokhoz is, ha másodkézből vásárolunk. Hogy mi pontosan merre szoktunk keresgélni, azt nemrégiben egy több mint 20 helyből álló toplistában gyűjtöttük össze.

30/43

Feledkezz meg a mindennapokról egy rooftopbárban!

A rooftopbárok népszerűsége töretlen, mi is szeretjük a bennfentes érzést, amit nyújtanak: csak mi, a barátaink, remek italok (esetleg finom falatok is), valamint Budapest és az ő utánozhatatlan hangulata – egy másik szemszögből. Ha ti is kipróbálnátok ezt az élményt, ebben az ajánlónkban adunk iránytűt a fővárosi rooftopbárokhoz.

31/43

Merülj el Emma Ruth Rundle különleges zenei világában!

Július 28-án visszatér Budapestre az elmúlt évek egyik legizgalmasabb énekes-dalszerzője, a sötét tónusú dalairól ismert Emma Ruth Rundle. Ezúttal a Magyar Zene Házában ad majd intim hangulatú koncertet a Fekete Zaj Fesztivál csapatának szervezésében. Azok számára, akik nem ismerik Emma Ruth Rundle munkásságát, a Crippled Black PhoenixChelsea WolfeMarissa Nadler vagy Anna von Hausswolff lehetnek irányadók.

32/43

Kóstold meg a Cloud9 fagylaltkülönlegességeit!

A Cloud9 egyedülálló fagylaltdesszertjeit és gombócos fagyijait már számos helyen megtalálhatjuk a városban, így szinte bármikor számíthatunk rájuk, ha megkívánunk egy kis jeges édességet egy nyári séta során. Hogy pontosan hol érdemes keresni a Cloud9 termékeit a fővárosban és környékén, azt ide kattintva nézhetitek meg. A könnyű elérhetőségen kívül mellettük szól az is, hogy a fagyik közel fele tej-, glutén- és cukormentes, illetve vegán, mindemellett pedig 100%-os gyümölcspürékből, szicíliai pisztáciából, piemonti mogyoróból és más, extra gondossággal válogatott alapanyagokból készülnek. Ráadásul idén nyártól olyan különlegességek is szerepelnek a kínálatukban, mint a robbanócukros gyerekfagyik és kifejezetten kutyáknak szóló mangófagylaltjuk. (x)

33/43

Fesztiválozz!

Tavaly még csak éledezett a fesztiválszezon a Covid-időszakot követően, idén viszont újra a régi fényében tündököl, már csak a kedvenceinket kell kiválasztanunk, meg persze ügyesen sakkoznunk a szabadnapokkal. Nemrég 10 budapesti és környékbeli fesztivált listáztunk, a kihagyhatatlan Szigettől és Kolorádótól kezdve a Szeláví! Fesztiválon át a Katlanig.

34/43

Hűsölj gyönyörű szökőkutak mellett!

A város szökőkútjait nemcsak azért szeretjük, mert környezetükben meg-megállhatunk hűsölni egy kicsit a hőségben, de számos olyan is akad, amit esztétikai szempontból is érdemes megcsodálni. Talán elég, ha hirtelenjében csak az Erzsébet téri Danubius-kutat vagy a Millennium Háza előtt található Zsolnay szökőkutat (képünkön) említjük, de ide kattintva továbbiakról is olvashattok.

35/43

Figyeld meg a Perseidák meteorrajt a Börzsönyből!

Budapesten és a környéken viszonylag kevés a fényszennyezéstől mentes terület, ahonnan igazán jól megfigyelhetjük az éjszakai égboltot és az augusztusban érkező Perseidák meteorrajt, éppen ezért szervez augusztus 11-re éjszakai túrát a Börzsönybe a Túrázás csapata, ahol jelentősen nagyobb az esélye, hogy megpillantsunk egy-egy vagy több hullócsillagot. A kirándulás további különlegessége, hogy a résztvevők a Csóványos csúcsán található kilátóban tölthetik a remélhetőleg csillagfényes éjszakát.

36/43

Vedd célba a külvárost!

Ha programokat keres az ember, általában a belvárosban keresgél, ha pedig túrázna, akkor a városon kívülre megy. De a kettő között, Budapest külső, a belvárostól és vonzáskörzetétől kijjebb eső részeken meg a külvárosban is jobbnál jobb helyeket lehet találni – maximum nem tudunk róluk. Természetesen nálunk ezekről a környékekről is találtok tippeket, ha ide kattintotok.

37/43

Üljetek be a gyerekekkel egy étterembe vagy kávézóba!

Az, hogy valaki miért nevez egy éttermet, kávézót vagy teraszos helyet gyerekbarátnak, sok mindentől függ. Több helyen találunk már etetőszéket, gyerekmenüt, néhány játékot, vagy van lehetőségünk arra, hogy a kicsiket átpelenkázzuk, esetleg animátorok is segítenek, hogy a szülők nyugodtan megebédeljenek. 10 teljesen eltérő karakterű helyet találtok korábbi cikkünkben, az azonban mindegyikben közös, hogy valamennyibe gyerekkel is jó beülni.

38/43

Szurkolj a budapesti atlétikai világbajnokságon!

Első ízben rendez idén szabadtéri atlétikai világbajnokságot Budapest, egészen pontosan augusztus 19. és 27. között. Nagy reményekkel vág neki a világbajnokságnak több magyar versenyző is, a hazai pálya és a magyar szurkolók pedig biztosan extra motivációt adnak majd, és persze ne feledkezzünk el a hazánkba érkező világsztárokról sem. Valamennyiükért élőben is szoríthatunk a Nemzeti Atlétikai Központban, a maratonok esetén pedig az impozáns útvonal mellett.

39/43

Kalandozz Budafokon!

Kisvárosias főtér, mediterrán és német falvak, települések hangulata vegyül a girbegurba utcácskákon, kellemes Duna-parti séta csábít, a föld alatt meghúzódó mészkővonulatba vájt alagutakban pedig legalább annyi érdekesség vár minket, mint a föld fölött. Törley-pezsgőgyár és borospincék, kastélyok, titkos óvóhely és barlanglakások csábítanak felfedezésre Budafokon.

40/43

Nyaralj egy vacsora erejéig!

Ha már a nyaralás előtt is szeretnénk magunkat egy kicsit más vidéken érezni, autentikus ízeket kóstolni, különleges hangulatban tölteni egy délutánt, esetleg idén nem fér bele egy nagyobb kiruccanás, akkor remek szórakozásban lehet részünk egy-egy különlegesebb étteremben. Ehhez segítségül íme a 10 kedvenc nemzetközi helyünk, ahol könnyű elfeledkezni a dolgos hétköznapokról.

41/43

Ne csússz le a Gulácsy-kiállításról!

A századforduló magyar képzőművészetének egyik legkülönösebb alakja volt Gulácsy Lajos, aki művészi szempontból kívülálló volt, ugyanakkor műveit már a maga korában értették és kedvelték. A Magyar Nemzeti Galériában április 7-én megnyitott és egészen augusztus 27-ig megtekinthető, Na’Conxypan hercege című életmű-kiállítás nemcsak az eddigi legteljesebb bemutatása Gulácsy művészetének, de eddig nem látott művek is láthatók a tárlaton, illetve kortársak párhuzamos képei és festményei Gulácsyról.

42/43

Járd be a Soroksári Botanikus Kertet!

A külvárosi látnivalók közül külön is szót érdemel a Soroksári Botanikus Kert, melyet idén tavasszal fedeztünk fel és jártunk be, ami után titeket is csak biztatni tudunk, hogy tegyetek hasonlóan. A 60 hektáros botanikus kertben 1800-féle növény található, amik közül a több mint 100 borostyánfajtát bemutató gyűjtemény a 3. legnagyobb Európában.

43/43

Búcsúzz a nyártól a Belvárosi Sörfesztiválon!

Augusztus 29. és szeptember 3. között a Belvárosi Sörfesztivállal inthetünk búcsút az utolsó nyári napsugaraknak a Szabadság téren, de a szabadtéri szezonról még korántsem lemondva. Idén több mint 250-féle sört kóstolhatunk majd hazai és nemzetközi kraft főzdék kínálatából, de a street food felhozatal is izgalmasnak ígérkezik.

Cimkék

Hasonló tartalmak

Szabadidő

A Buitenzorg-lak kertje nyomában

Március 8-án egy különleges sétán zarándokolhatjuk végig a kertben látható, szuvenírként hazahozott vagy utólag megrendelt keleti műtárgyakat, megismerve az Ázsiában őshonos növényeket, a kínai és japánkerti elemeket.

Gasztró Szabadidő

Vendégségben a Walter Rózsi-villában

A Walter Rózsi-villa egy híres operaénekesnő otthonaként, egykor nagyszabású fogadások és díszes összejövetelek impozáns helyszíne lehetett. Március 9-én, a primadonna egykori villájában ismét a vendéglátásé lesz a főszerep: az Onyx Alkotói Közösség tagjai a meghívottak három tematikus programra.

Kultúra Szabadidő

Essentia Artis 2024

Március 1. és május 7. között látogathatjuk az Essentia Artist, a Magyar Művészeti Akadémia 2023-ban végzett művészeti ösztöndíjasainak kiállítását és programsorozatát. Az esemény keretében az építészet, a film- és fotóművészet, az irodalom, az ipar- és tervezőművészet, a képzőművészet, a népművészet, a színház, a zene és a művészetelmélet területén tevékenykedő alkotók mutatkoznak be.

Szabadidő

Turistajelzések-kisokos – Mi mit jelent az erdőben

Egy kirándulás alkalmával, főleg szűz terepen, nem kis bonyodalomtól és bolyongástól menthet meg minket, ha tisztában vagyunk minden, fára festett jelzés jelentésével.

Neked ajánlott

A