A régi Tabán emléke eltűnése ellenére is erősen él az emlékezetünkben, ebben nagy szerepük van azoknak az íróknak is, akik megörökítették ezt a különös világot. Márai Sándor, Szerb Antal vagy Krúdy Gyula írásaiból egy bohém és persze erősen romantizált városrész képe rajzolódik ki, amelyhez az évtizedek során számtalan történet és legenda társult. Ma egészen más látvány fogadja az erre járót. A hajdani sűrű városszövet helyén nagyrészt park terül el, körülötte historikus és modern épületekkel. Az egykori Tabán nyomai azonban nem tűntek el teljesen, csak alaposabban körül kell néznünk, hogy megtaláljuk őket.
Induljunk a Tabán legidősebb házától!
Fentről lefelé egyszerűbb haladni, ezért is kezdjük sétánkat a Naphegyen, a Czakó utcánál és haladjunk lefelé a parkon át egészen a Döbrentei utcáig. Furcsa érzésünk lehet itt, a Hegyalja úti hangzavar és az autómennyiség nem épp a 19–20. századi hangulatot idézi, de ha megindulunk a Czakó utcán, akkor hamar megérezzük a békebeli nosztalgiát. A nyugalmat csak a mellettünk lévő sportpályákról beszűrődő hangok törik meg.
A Czakó és a Tigris utca között hosszan elnyúló telken találjuk a Tabán legrégebbi épületét, ami ma már gasztronómiai központként működik (Czakó Kert), hétvégente pedig termelői piaccá avanzsál, ahová olykor-olykor mi is előszeretettel ellátogatunk. Ez a ház már a 18. században is itt állt, valamikor 1780 körül építették a vincellérházat, amikor a környék még szőlővel borított terület volt. Ez volt az otthona a vincellérnek, aki a szőlő megművelésével foglalkozott, szüret után pedig ebben a házban is préselték a bornak való mustot, amit később többek között itt is raktároztak el. Egykori díszes fakapujának faragásai is a szőlőművelésre utaltak. Közel s távol nem találunk itt hasonló épületet, inkább modern társasházak és a neobarokk villák sokaságát látjuk.
Hogyan lett a házak helyén park?
Ez a park az 1933-as bontás eredménye, bár az eredeti tervek egészen más jövőt szántak a területnek, új épületekkel, hatalmas szállókkal teli fürdővárost álmodtak ide. Noha mi is hajlamosak vagyunk a romantikus nosztalgiára, a Tabán közel sem volt olyan idilli, mint amilyenek íróink rendszerint lefestették. A sűrű beépítés és a sok gyúlékony szerkezet miatt a tűz különösen nagy veszélyt jelentett, az 1810-es katasztrófa a Tabán jelentős részét elpusztította. Az újjáépítés során már szabályozottabb utcahálózat és korszerűbb építési előírások szerint építkeztek. A 20. század elején a városvezetők szemében inkább elmaradott környéknek számított, ami visszafogja a fejlődő Budapestet, ezért újra és újra felmerült a bontás gondolata.
A századfordulóra tarthatatlanná vált a zsúfoltság, a közművek és a csatornázás hiánya, éles kontraszt volt a környék frissen épült bérpalotái és a Tabán házai között. Bár városrendezés miatt a házak közül néhányat már az 1800-as évek végén elbontottak, a valódi szanálás az I. világháború után indult. A döntésben nemcsak a fürdőváros-koncepció játszott közre, de a Gellért-hegy szabályozása, az új utak kiépítése és az Erzsébet híd átadása is. A fürdőváros-koncepcióból végül semmi nem lett, a gazdasági nehézségek miatt az átépítés elmaradt, a II. világháború pedig végképp elsodorta a korábbi elképzeléseket, így végül parkká alakították a területet. A park az 1970-es évektől a magyar könnyűzenei élet fontos helyszínévé vált, 1970-ben már a Mini és a Kex koncertezett itt, 1972-ben az LGT is csatlakozott, és ezzel kezdetét vette a legendás tabáni Mini–LGT-koncertek története.
Érdemes keresztül-kasul bejárni a parkot, felfedezni az apró részleteket és a szemközti Budavári Palota látványát. Ebben jó néhány kilátópont segít, így a Kőműves lépcső vagy a Pásztor lépcső, ezekről jólesik körbekémlelni a területet. S ha már itt vagyunk, keressük fel a Tabán őrét, a több száz éves eperfát, nézzük meg a tabáni tanösvényt, a különféle madarakat vagy a szerb keresztet.
A régi Tabán túlélői
Az Attila útra érve már egy másik világba csöppenünk: autók, turisták, diákok járnak itt, így egy nyüzsgőbb útvonalon jutunk el a Tabán egyik utolsó házához, a Szarvas téren álló Aranyszarvas Étteremhez. Bár ezen a helyen már több mint 300 éve működik kisebb-nagyobb megszakításokkal vendéglátóhely, a ma látható ház 1811-ben, az 1810-es nagy tabáni tűzvész után nyerte el alapvető formáját. Sághy Ferenc, az Egyetemi Nyomda gondnoka kávéházat alakított ki benne, amely írók és költők kedvelt találkozóhelyévé vált.
Innen az Apród utcára kanyarodva érünk Semmelweis Ignác szülőházához. A copf stílusban újjáépített házba 1806-ban költöztek Semmelweisék, Ignác édesapja itt működtette a Fehér Elefánthoz címzett vegyeskereskedését. A II. világháborúban megsérült házat múzeummá építették át, 1965 óta pedig a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum működik benne. A Döbrentei utcára kanyarodva két épület idézi az egykori tabáni hangulatot, a Virág Benedek Ház és a Mesemúzeum. A Virág Benedek Ház kapuján érdemes átsétálnunk, mert egy kockakővel burkolt kedves kis belső udvart rejt. Az épület egyébként 3-4 házból áll, egykor fogadók, polgári lakások és egy rendház is volt itt.
A Mesemúzeumnak otthont adó Sághy-ház mai formájának története szintén az 1810-es tabáni tűzvész utáni időszakhoz kötődik. 1815-ben egy korábbi épület átalakításával és bővítésével alakították ki, majd a 19. század második felében ismét átépítették. A II. világháborút ez sem úszta meg, a homlokzatot díszítő domborműveket újra kellett faragni, ezeken többek között a Szerelem, Az ember teremtése és A családi munka öröme allegóriája látható. Ez a két ház azért is érdekes, mert még a környék eredeti szintjén állnak – később árvízvédelmi okokból emelték meg az utcaszintet. A Mesemúzeumon a mai napig emlékeztet minket erre két árvíztábla is, az egyik az 1775-ös, a másik az 1838-as árvíz szintjét mutatja.
Innen már csak néhány lépés a Döbrentei tér és a Duna-part, vagyis lassan ki is érünk az egykori Tabánból. A séta végén már könnyebb elképzelni, hogy a ma hatalmas parkként ismert területen egykor szűk utcák kanyarogtak, egymást érték a házak, kertek, kocsmák és borozók. A régi Tabán nagy része eltűnt, de nem nyomtalanul. A Czakó utcai vincellérház, az Aranyszarvas, a Semmelweis-ház vagy a Döbrentei utca régi épületei ma is őriznek belőle egy-egy darabot. Éppen csak közelebb kell mennünk hozzájuk, hogy észrevegyük őket.
(Borítókép: We Love Budapest)
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
