Ha legszívesebben elbújnál minden és mindenki elől, vagy egyszerűen csak arra vágysz, hogy kicsit egyedül légy a gondolataiddal, akkor csak ülj ki egy apró kis terecskére, bújj el, vagy olvadj bele a környezetbe, és relaxálj. Mutatunk pár helyet, ahol ezt háborítatlanul megteheted. Összeállításunkban csupa olyan kis teret gyűjtöttünk össze, melyek mintha nem is a fővárosban lennének, hanem minimum egy hangulatos vidéki kisváros eldugott szegletében.

1/13

Tbiliszi tér

A teret, mely a Józsefvárosban található, 2013-ig Vagon térnek hívták, amikor is a jó államközi viszonyokat ápolandó, átnevezték, és így kapta meg a grúz fővárost, mint névadót. Szépen fel is újították az eseményre, így azóta jó szívvel telepedhetünk le ott is egy padra.

A Tbiliszi tér a Hungária körút mellett, az MTK focipályája, a Hidegkuti Sándor Stadion közelében található, de egyik se rettentse vissza a tér felfedezőjét. A forgalmas Hungáriából szinte semmit sem érzékelni, az MTK drukkerei meg szelídek és nem is biztos, hogy a téren át haladnak a meccsre. A nyugalmat egyedül a játszótéren ugrándozó gyerekek hangoskodása zavarhatja meg, azonban elég egy pillantást vetni ilyenkor a téren álló Kisboldogasszony-templomra, hogy újra egyensúlyba kerüljön lelkünk belső csöndje. 

2/13

Tarasz Sevcsenko tér

Ha kedvencet kéne választani összeállításunk terei közül, akkor ez lenne (legalábbis az egyik), amelyik nagyon jó esélyekkel pályázhatna a megtisztelő titulusra. Budán, a Vízivárosban, a Fő utca mellett bújik meg, a Király Fürdő szomszédságában. Bár mindössze tenyérnyi, mégis áll rajta egy szobor, a névadó Tarasz Sevcsenko (az „ukrán Petőfi”) költő-író-festőé, meg a tűzoltók védőszentjéről, Szent Flóriánról elnevezett kápolna.

A tér egyik sarkában, a Király Gyógyfürdő épülete mögött áll egy megkapóan szép ház, amit teljes egészében beborít a borostyán. Mintha egy druida élne ott, de csak egy hangulatos teraszú kocsma van, ami az egyik legjobb eldugott söröző a városban. Ahova nyugodtan betérhet az ember, miután a téren jól kigondolkodta magát, és az egyedüllétből is elege volt aznapra. 

3/13

Szenes Hanna tér

Egy mártírról elnevezett tér esetében egyáltalán nem furcsa vagy zavaró, ha szomorú és megrendült hangulatot áraszt. Az Erzsébetvárosban található, Rózsa és Jósika utcák által határolt, a forgalom miatt kerítéssel körbevett teret sűrűn körbeölelik a fák, ez a természetes, „zöld búra” pedig biztos védelmet nyújt arra, hogy zavartalanul elmélyedhessünk magunkban. 

A II. világháborúban a nácik által kivégzett, zsidó származású költő-katonanő Szenes Hanna emlékét, aki Izraelben nemzető hősnek számít, egy tőle származó idézettel ellátott kő őrzi, és a tér közepén egy bronzból készült, két méter magas, szép emlékkút is áll (Mikus Sándor készítette még 1966-ban). 

4/13

Naphegy tér

A Krisztinavárosban, a Gellérthegy, a Tabán, a Várhegy és a Déli Vasút által határolt területen fekvő Naphegy inkább „csak” egy domb, és onnan kaphatta a nevét, hogy mindig érte a napsugár. A Naphegy tetején található parkos terecskét is mindenesetre elég jól éri, de szerencsére a dús lombok sokat tompítanak rajta, ami közel 40 fokban felér egy oázissal a sivatag közepén.

A Naphegy tér egy játékosan árnyas, kissé békebeli hangulatú tér, ahova jó kiülni. Talán nem véletlenül került pont ide a hely jelentős részét elfoglaló tematikus Pom Pom Játszótér, ami méltó kiterjesztése Csukás István meséjének és az ahhoz készült Sajdik Ferenc illusztrációknak.

Ez a tér talán kicsit mozgalmasabb, mint a többi, de ettől még itt is simán el lehet rejtőzni a világ elől. A IX. kerületben, a Semmelweis Egyetem közelében, a Köztelek és Kinizsi utcák között található téren is van játszótér, de nem csak az, mert itt a gyerekek mellett az idősebbek napi mozgására is figyelnek. Labdapályák, sakk és ping-pong asztalok várják a felnőtteket. Na meg persze a jó öreg padok a fák alatt.

A tér névadója, az 1800-as években élt Markusovszky Lajos honvédorvos, a modern magyar egészségügyi oktatás egyik megszervezője és az Országos Közegészségügyi Egyesület egyik alapítója volt. Ha az ő idejében is meg lett volna már a tér, biztos ő is kiül ide a gyógyászat aktuális helyzetén és problémáin eltöprengeni, de a róla elnevezett teret és parkot csupán a 80-as évek első felében alakították ki. Egykor itt állt a szép emlékű alteros szórakozóhely, a Kultiplex is.

6/13

Margit tér

A Margit körút fölött, a Rózsadomb aljában, a Margit, Rómer Flóris és Ankara utcák között található ez a domboldalban fekvő parkos terecske, ami eredetileg közkedvelt kutyasétáltató hely volt, aztán a négylábúak kaptak egy külön kifutót. Nem is gondolná az ember, hogy milyen közel esik ide a Margit körút, mert csend van és nyugalom, de annyira, hogy akár verset is lehetne itt írni. Az 1938-ban kialakított kis tér bejáratánál álló Ifjúság kútja című (Beck Ö. Fülöp munkája) mészkő-kompozíció is a költői hangulatot erősíti. 

7/13

Marczibányi tér

Ez a tér, a „Marczi” sokak kedvence, vagy legalábbis elég sokan ismerik, központi helyen található Buda II. kerületében, a Millenáris mellett. Névadója Marczibányi János, aki Csanád megye alispánja volt, meg titkos tanácsos és híres mecénás, az 1700-as évek második felében élt. A tér nagy részét a sportcentrum és a művelődési ház foglalja el, de azért bőven van hely és lehetőség arra is, hogy leüljünk egy padra tűnődni az élet dolgain, vagy akár azért, hogy testedzés után kicsit megpihenjünk. 

8/13

Lőrinc pap tér

A VIII. kerületben, a Krúdy és a Mária utca találkozásánál találjuk ezt a kedves kis teret, amit másik két oldaláról lakóházak öveznek, és amit a Dózsa-féle parasztfelkelés egyik vezéréről neveztek el. A közepén áll rendíthetetlenül Zichy Nándor gróf szobra, vele szemben pedig a téglafalú Jézus Szíve Templom tornyai törnek az égbe. A régmúltban a téren állítólag a legsúlyosabb kocsmák üzemeltek, így itt csaptak össze a polgárok lelki üdvéért a papok meg az italmérők. Talán ennek is köszönhető a terecske kissé bohém levegője. 

9/13

Kamermayer Károly tér

A belvárosiak egyik kedvenc tere a Vitkovics Mihály és Gerlóczy utcák találkozási pontja. A névadó Kamermayer Károly, aki az egyesült Budapest első polgármestere volt, szobra is áll itt. A maga korában olyan nagy népszerűségnek örvendett, hogy 1873-tól 1896-ig töltötte be a pozíciót. A tér ehhez méltó módon elegáns, kimért, tiszteletet parancsoló és rendezett, ami a széthullott gondolatok összeterelésére is jó hatással lehet. Ha lenne ilyen, akkor minden bizonnyal a Kamermayer tér lenne a budapesti kis terek vezére, mind névadója, mind elhelyezkedése, mind kialakítása okán is. 

10/13

Hollósy Simon tér

Itt most egy kicsit csalunk. Hollósy Simon tér valójában nem létezik, a XII. kerületi Hollósy Simon utca melletti (illetve a Böszörményi és Németvölgyi utak közti) területet, mivel azt nagyrészt egy játszótér birtokolja, hivatalosan Hollósy Simon Játszótérnek nevezik. De nem csak arra alkalmas, és nem csak a gyerekek számára kikapcsoló itt megpihenni rövidebb vagy hosszabb időre.

A park fái jórészt japán akácok, melyek alatt ott pihen a tér központi alakja, a kőteve. Nyáron kifejezetten hűsítő itt letelepedni egy padra, a lombokon átszűrődő napfény meghitt hangulattal lepi be a teret. 

11/13

Gárdonyi tér

Újbudán, a Gellért és a Móricz Zsigmond terek között nagyjából félúton található ez a háromszöglet alakú kis tér, a Bertalan Lajos utca és a Bartók Béla út mellett. A tér fölé magasodó Gárdonyi-szobor 1933 óta figyeli a környék történéseit.

A rendezettsége, illetve az ott található padok, köztéri óra meg ivókút miatt a tér nagyon otthonos benyomást kelt, annyira barátságos és hívogató. Kicsit olyan, mintha nem is egy tér, hanem a barátunk lenne. De a környéken élők között biztos, több olyan ember is akad, akinek a Gárdonyi tér tényleg az egyik meghitt cimborája. 

12/13

Csarnok tér

A Bálnával szomszédos, Vásárcsarnok mögötti terecske sokáig nagyon ramaty állapotban volt, majd 2008-10 között készült el a terület rekonstrukciójának terve. Pár évvel később pedig már bátran fel is kereshettük a parkosított, szépen megfésült, geometrikus elrendezésű teret, ahonnan rálátás nyílik a Dunára meg a szépséges túlpartra, a Gellérthegyre is, a felvett pozíciótól függően. Bár közel a Szabadság híd és a Fővám tér zaja és forgalma, de a teret övező magas és robusztus épületek elnyelik az elnyelni valót, hogy a nyugalmunk biztosított legyen ücsörgés közben.

13/13

Árpád-Házi Szent Erzsébet tér

A II. és III. kerületet összekötő, hosszú Lajos utca óbudai végében található ez az icipici terecske, ami a kerület legnagyobb temploma, a Szent Péter és Pál-főplébánia-templom mellett várja az elmélyülni kívánó sétálókat. Madárcsicsergés, néma és nemes szobrok, színes virágok, csend és alig pár arra kóborló környékbeli alkotja a nyugalom burkát, melynek közepébe beülni tényleg olyan, mint kiszakadni a hétköznapokból és átszállni valami időtlen állandóságba. Ahol nincs más rajtunk kívül, csak a gondolataink. Meg béke.

Címkék