A magyar kultúra napja alkalmából elkészült a Széll Kálmán téren a budai versmegálló, amelyik olyan költők néhány sorát nyomtatja ki gombnyomásra, akik a II. kerülethez köthetők.
Királykék és türkizkék falak, korszerű világítás, ferdepályás felvonó és nagy kapacitású lift: nézzétek meg képeinken a Deák Ferenc tér és a Ferenciek tere megújult metróállomásait!
Az új eszköz egy speciális fa- vagy betontömb, amely magában tartja a vizelet nagy részét, csak a kutyák számára érezhető szagot bocsát ki, és kihasználja az állatok területjelölési ösztönét.
A XI. kerületben több helyen is találhatók olyan, egy négyzetméter alapterületű ládák, amelyekbe a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) diákjai ültettek füvet egy tanóra keretében.
Február közepén egyfordulós, nyilvános árverés keretében kelhet el a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő műemléki bútoregyüttes, amelynek értéke közel 4 millió forint + áfa.
Négy budapesti, illetve Budapest melletti szerzetesrend mindennapjaiba tekintettünk be, részt vettünk a közös vacsorájukon, és láthattuk őket activityzni is; mindeközben egészen különleges életutakkal szembesültünk.
A Reassured, a legnagyobb brit életbiztosítási brókercég 38 városra kiterjedő felmérése szerint Budapest a negyedik legjobb hely azok számára, akik távmunkában dolgoznának.
300 ezer növény, 13 ezer cserje és örökzöld, 16 ezer fa és facsemete – ennyivel lett gazdagabb tavaly a főváros a FŐKERT munkatársainak köszönhetően, akik idén is folytatják a zöldítést.
Tervekből és munkálatokból idén sincs hiány, akármerre sétálunk, a város tele van darukkal és felállványozott épületekkel, úgyhogy érdemes lesz figyelni a város átalakulását.
2023. január 21-től fizetős lesz a parkolás a Normafánál, az Eötvös út és a Hegyhát út találkozásánál lévő aszfaltos parkolóban hétvégén és munkaszüneti napokon.
A párját ritkító projekt, a Budapest Nagyregény még tavaly ősszel indult el, és a főváros 150. születésnapjára készül szellemi emlékműnek. Továbbra is várják a történeteket, de már csak pár hétig.
Vidák Zsolt illusztrátor Budapestről szóló alkotásairól mi is rendszeresen hírt adunk, a Képezőben látható kiállítása kapcsán a műtermében beszélgettünk vele.
Budapest 2023-ban fennállásának 150. évfordulóját ünnepli. Hogy megédesítse a nagy eseményt, a Budapest 150 Torta létrehozásával tiszteleg a Budapest Brand Pest, Buda és Óbuda egyesítése előtt.
Máté Istvánnal, a hajléktalanokat segítő Mentés Másként Alapítvány kuratóriumi elnökével beszélgettünk a munkájáról és arról, hogyan segíthetünk télen az utcán élőknek.
1963-ban Kass János és Mácsai István képzőművészek megrajzolták az akkori Budapest részletgazdag térképét az épületek háromdimenziós illusztrációival, ami egy remek könyvhöz vezetett a jelenben.
Még decemberben született döntés arról, hogy 2023-ban folytatódik a főváros zöldítése. Ezért Budapest Főváros Önkormányzata decemberben két pályázatot is útnak indított.
2019-ben indult el a Vienna Blood (Bécsi vér) című angol–osztrák tévésorozat, melynek friss, harmadik évadát Budapesten forgatták. Január 9-től nézhetjük majd meg az Epic Drama csatornán.