2019 telén már nem először esik le nagyobb mennyiségű hó, amitől végre eltűnik a város téli szürkesége, és fehérbe borul minden. Ezt örökítette meg Kálló Péter drónfotóin.
A 2018-as Bringázz a Munkába kampány résztvevői segítségével létrejött Budapest bringás útvonalainak hőtérképe. Ezzel az egyik cél az is volt, hogy felmérjék a kerékpáros igényeket.
A ZDA-Zoboki Építésziroda Kft. nyerte meg a IX. kerületi kórház megépítésére benyújtott tervpályázatot, akik a látványtervek mellett ismertették a koncepciót is.
Minden évben egyszer ünnepi díszbe öltözik Budapest: feldíszített hotelek, fényfüzérekkel tarkított utcák, csillogó, hatalmas karácsonyfák, fényes bódék, a Bazilika és a város fényei tették idén is ünnepélyessé a fővárost, Bódis Krisztián ezt örökítette meg a magasból drónfotóin.
Sokat kirándultunk, rengeteg inspiráló emberrel találkoztunk, felfedeztük Budapest legszebb rejtett részeit. Többek között leereszkedtünk a metró elzárt területeire, hajnalban szörföztünk a Palatinuson, végigkísértük a Fedél Nélkül egy lapszámának elkészültét. Szubjektív válogatásunk következik.
Tud-e lelkileg megterhelő lenni ez a fajta önkéntesség, meddig terjed a felelősségük, és mi minden változott az utcán élőket érintő októberi törvénymódosítás óta Budapest közterein?
Kevesebb szomorúbb látvány van Budapesten, mint a kívül-belül pusztuló Adria palota. Mégis, még ma is magával ragadó élmény tenni egy sétát a belsejében, amit egy új könyvbemutató alkalmával meg is ejtettünk.
Már szállingózott ezen a télen a hó, de most annyi esett, hogy Budapest egyes pontjain tartósabban megmaradt, a havas várost és nevezetességeit, házait, háztetőit, fürdőit örökítette meg drónfotókon Kálló Péter fotósunk.
Első blikkre kicsit fáradtak, kicsit fásultak, de azért komolyan veszik a karácsonyt. A városban autózva kedvenc karácsonyi dalaikkal kívánnak boldog karácsonyt az Országos Mentőszolgálat munkatársai.
Nézzétek meg, hogy telt az adventi játékunk második hete, és hogy melyik posztokat djíaztuk. Azt is eláruljuk, a következő napokban kiktől számíthattok nyereményekre.