A Város És Folyó Egyesületről, a demokrácia színtereiről és a téli tervekről beszélgettünk Tömör Miklós projektvezetővel, de szóba került az is, hogy miért olyan különleges a Római-part.
Május 18-tól az eddiginél lényegesen sűrűbben közlekedik a belvárost és a repülőteret összekötő 100E busz, júniustól pedig éjjel-nappal utazhatunk a 200E-vel.
A Magyar Turisztikai Ügynökség első számú globális médiapartnere a CNN lesz, az imázsfilmet az észak-amerikai és az európai régióban fogják sugározni a társaság csatornáin.
Filmfelvétel Budapestről az 1910-es évek elejéről, amelyben a régi Erzsébet hídon ügető lovak, a korzó szállodasora és a Tabán kis házai is felbukkannak.
A pixeles, virtuális Budapest a valódi méretarányos másolata lesz, a Fővárosi Önkormányzat felhívására 6-15 éves gyerekek az eredeti tervrajzok alapján dolgoznak.
Megjelent ingyenes, papíralapú útikalauzunk Budapestről és a Dunakanyarról, toplisták gasztronómiáról, szórakozóhelyekről, látnivalókról, interjúkkal, programokkal és térképpel. Keressétek városszerte!
Ki mondta, hogy a filmgyártáshoz steril terek kellenek? A 235 Király utcai irodájában az angol klubhangulat és szellős loft utánérzet keveredik a szakmai praktikummal.
Már egy ideje keringtek hírek a fővárosi taxitarifák emeléséről. Ma döntés is született a Fővárosi Közgyűlésen: nyár elejétől drágább lesz a Budapesten taxival utazni.
Míg a 80-as, 90-es években japán turisták lepték el a Halászbástyát, és váltak kameráikkal a turistás poénok tárgyaivá, ma már inkább Kína ontja magából a kíváncsi tömegeket.
Pontosan két hónap telt el az eredménytelen erzsébetvárosi népszavazás óta. Az új online platform remélhetőleg segíti rendezni a konfliktusokat: ezentúl nem feltétlenül kell hívogatni a rendőröket vagy leslattyogni pizsamában az alattunk üzemelő kocsmába.
A FŐKERT Nonprofit Zrt. idén is megrendezi a Miénk itt a Park önkéntes parkszépítő akcióját, április 21-én, a Föld Napjához kapcsolódva, a Népligetben.