Már a terjesztési pontokon az új We Love Budapest magazin! Budapest más-más arcát mutatja meg évszakonként, így nem álltunk meg mi sem, és a tavaszi-nyári ingyenes kiadványunk után megjelent a téli-tavaszi időszakra szóló útikönyvünk is.
Bogdán Ádámmal, a skót Hibernian FC kapusával és Iain Lindsay brit nagykövettel a fociról, az Edinburgh és Budapest közötti szoros barátságról és a közelgő jótékonysági akciójukról beszélgettünk.
Elindult Magyarország első, roma fiatalok által vezetett városi sétája, aminek célja, hogy leépítse az előítéleteket, és megmutassa a rossz hírű kerület szebbik oldalát.
Az Ökumenikus Segélyszervezet pszichológus, szociológus és jogász szakemberek közreműködésével nyitotta meg Budapesten az első krízisambulanciát, amely ingyenesen, bárki számára igénybe vehető, és kulcsfontosságú szerepe lehet a kapcsolati erőszak áldozatainak megsegítésében.
A díj célja közel hozni az építészetet az emberekhez és példaként állítani mindenki elé azokat a fejlesztéseket, felújításokat, melyek az időtálló és ikonikus épületei lehetnek a városnak.
Új trolibuszjárat közlekedik holnaptól a hétvégéken a Fővám tér és a Lehel tér között, cél a város forgalmának csillapítása és a minél kevesebb károsanyag-kibocsátás.
Erzsébetváros egyik központi helyére, a Madách térre került R. Törley Mária teljes alakos köztéri szobra, amely az ernyőt tartó, távolba révedő Erzsébet királynét, Sisit ábrázolja. A szobor a Madách tér kiskörút felőli kapujánál találta meg helyét, onnan figyeli a járókelők nyüzsgését.
Egyik fotósunk, Csudai Sándor kihasználta a szép időt és az elhúzódó indián nyarat, a barátságos fényeket és az őszi színkavalkádot, és drónfotókon mutatta meg, milyen az őszi fényben úszó főváros felülről.
Ezen a hétvégén sok fotós lesben állt, hogy megörökítse a különleges ködjelenséget Budapest fölött, amely beburkolta a Gellért-hegyet, a hidakat és a Szabadság-szobrot is. Most Kálló Péter drónfotóin mutatjuk be a megkapó jelenséget.
Tegnap a Müpában kiderült, melyik az elmúlt 5 év magyar építészetének csúcslétesítménye: a szakmai zsűri a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötőt választotta. A tervek közül egy ökoturisztikai központot díjaztak, de egy különdíjat is kiosztottak.