Az őszi befordulás helyett próbáljunk ki új dolgokat! Zene, irodalom, vásár, új kísérleti helyszín és még sok más vagányság lesz a hétvégén.
Az Év Irodája verseny szervezőcsapata október 14–22. között ismét megrendezi az Office Weeket a verseny 15. évfordulója alkalmából.
Már gyermekkorban megtanultuk, hogy fogni kell a korlátot, azonban ez nem is olyan egyszerű, ha minduntalan elcsúszik rajta a kezünk.
A Teréz körúton nyitotta meg második egységét a város egyik kedvenc sült krumplizós helye.
Megnéztük a XIII. kerület legújabb, valamint a legelső, díjakat nyert passzívházát és utánajártunk annak is, hogy mi is ez a háztípus valójában.
Serényi Zsolt és Urbán Roland neve már összeforrt a BBQ fogalmával, nemcsak budapesti szinten, de egész Magyarországon. A Bp BARbq alapítóinak másik helyén is a hús van a középpontban, méghozzá a Bp-Texas-Mexico specialitása a magas, direkt hőn készült koncok, azaz a grill, és persze a nevéből következtetve tex-mex inspirációval.
Yoshihito Hirose japán konyhaművészetét a Corvin árkádjai után egy központibb helyen is megcsodálhatjuk. A Kicsi Japán második egységében, a Szent István körút 21. szám alatt, egy kicsit nagyobb térben, azonban még intimebb körülmények között szusizhatunk.
A The Garden Café a Brody House belső udvarában található, melynek specialitása az all-day, azon belül is a török brunch.
A bulinegyed szélén található Casa Mexa egy olyan street food hely, amely bárhol megállná a helyét Mexikóban. Házi tortilla, autentikus feltétek és latinos bulihangulat a Síp utcában.
Ha nem is keressük, azért a külső kerületek is rejtenek kiváló pékségeket, kávézókat és gasztroegységeket, ilyen a XV. kerületi Panderas Pékség és Kávézó is. A hely pontosabban a Kolozsvár utcában foglal helyet, szemben a piaccal és a környék legendájával, a PléhCsárdával.
A belvárosi Mérleg utcában várja vendégeit a latinul mérleget jelentő Bilanx nevű fine bistro, mely talán elsőre talán nem hangzik túl csalogatónak, de ha valaki ad egy esélyt neki, akkor még a szkeptikusokat is visszatérésre csábítja.
A Margit-negyedben lévő Grinta Bike & Cafe egyszerre kávézó, showroom, bolt és szerviz, vagyis a profi országúti bringázás szerelmeseinek, művelőinek és rajongóinak fontos találkozási pontja és törzshelye is egyben.
A Fő utcán találjuk meg Budapest egyik legromantikusabb kertjét és egyben a francia konyha által ihletett éttermét, a Pavillon de Paris-t.
Most olyan kedvenc célpontokat ajánlunk, amelyek nem túl nehezek, gyerekekkel is könnyen teljesíthetők, mégis kalandosak és sokfélék.
Két alkalommal élő zene, valamint hamisítatlan Oktoberfest-hangulat vár bennünket a budai Várban található Spíler Biergartenben egész októberben.
A Centrál Irodalmi Zsúrokon visszautazhatnak a középiskolások a Nyugat korába, ahol interaktív módon fedezhetik fel a kávéházi kultúra virágkorát.
Pénztárcakímélően is szórakozhatunk, ajánlónkban azokat az októberi programokat gyűjtöttük össze, amelyekre 2500 Ft alatt válthatunk jegyet.
Bableves, malacsült, libacomb, lángos, Gundel-palacsinta, túrógombóc, zserbó… Itt keressük a magyar konyha házias fogásait Budapesten és környékén.
A zene közösségformáló erejére, az iránta való rajongásra építő helyek között nem csak hagyományos koncerttermek vannak. Van, ami ennél többet kínál.
Egykor sokan voltak Budapest víztornyai, mára jóval kevesebb működik közülük eredeti funkciójában.
Pest után Buda bizarr szobrait vettük sorra, mert ott is van jó pár. Összeszedtük a kedvenceinket, amiket ha meglátunk, felszalad a szemöldökünk.
Forgách Anna fotó- és médiaművész kiállításán, a művész érzékeny fotóanyagán keresztül, sajátos módon igyekszik közelebb kerülni önmaga megismeréséhez.
Október 9. és 22. között újra elárasztja kulturális programokkal Budapestet a Liszt Ünnep!
Az UH Festen október 7. és 13. között a felfedezés és az újító szellem jegyében találkozhatunk a világ különböző tájairól érkező zenészekkel Budapest számos pontján.
Egy teljes napot tölthetünk el a testi-lelki szépség jegyében október 11-én a Párisi Udvar Hotelben az ADRIENNE FELLER kozmetikumok kíséretében.
Az MVM Dome színpadára tér vissza a „popera” világszerte ismert és kedvelt előadói, az Il Volo együttes október 6-án.
Újra érkezik a Margó, ezúttal őszi kiadásban, október 10-13. között!
Nick Cave nagyszabású koncertje előtt egy nappal mutatják be a zenész pályafutásáról szóló képregényt a Nemdebárban.
Október 12-én a Korzózz Velünk ismét városi sétára hív, ahol megismerhetjük a budapesti "gerillaszobrász", Kolodko Mihály történetét, valamint humoros és ironikus alkotásainak eredetét.
Az Absolut Warhol Art Party eseményével debütál Budapest ideiglenes kulturális helyszíne, a Hengermalom, október 11-én, egy hajnalig tartó bulival.
Október 11-én a Manyi Alter Piacot rendez, ahol egyedi kézműves termékek várnak ránk, valamint párszázas second hand ruhák, könyvek és egyéb kincsek közül is válogathatunk.
A Kéktúrázás Napja a Magyar Természetjáró Szövetség ingyenes közösségi túranapja, melynek során közel másfél száz túracsoporttal egy nap alatt járhatjuk körbe az Országos Kékkört.
A Nick Cave & the Bad Seeds október 13-án a Papp László Sportarénában ad felejthetetlennek ígérkező koncertet.
Október 11-13. között újra Kürtőskalács Fesztivált rendeznek a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
Az október 13-i vásárnak az Eiffel Műhelyház ad otthont, és különleges programokkal készülnek a szervezők, ugyanis a WAMP 18. születésnapját ünnepli.
Hosszú évek óta él Budapesten, ez pedig munkásságába is új színeket hozott. Sajátos figurái nyitott, pozitív üzeneteket rejtenek.
Ezúttal Szalay Bence színművészt kérdeztük a fővárosról, életútról és hírnévről.
Nyakunkon a világvége, és ez már nemcsak üres fenyegetés. Hogy hogyan jutottunk ide, arról a téma szakértőjével, Stumpf-Biró Balázzsal beszélgettünk.
Egy egészen különleges testvéri kapcsolatba nyerhettek bepillantást interjúnkban.
Annak apropóján kérdeztük a zenészt Budapesthez fűződő viszonyáról, hogy zenekara, az Óriás 18 év után (szeptember 14-én) elbúcsúzik a közönségtől.
Távozik a Four Seasons Hotel Gresham Palace ügyvezető igazgatója, ám előbb még elcsíptük néhány szóra.