Nem minden hely van a szomszéd utcában vagy csak pár megállóra, esetleg a belvárosban. Van, amihez utazni kell kicsit, és mivel szuper az idő, mehetünk akár bringával is.

Mindenkinek megvannak a kedvenc helyei, melyek általában lakóhelyünk/munkahelyünk közelében vannak, ahova viszonylag gyorsan el is juthatunk, vagy ha távolabb esik tőlünk, akkor pedig könnyen megközelíthető helyeken találjuk ezeket, például a belvárosban. A tavaszi-nyári szezonban a potenciálisan célba vehető helyek száma megsokszorozódik, mert kinyitnak a teraszok és a szabadtérrel bíró helyek, így ha be (vagy ki) akarunk ülni valahova olvasgatni, beszélgetni, enni-inni, megugrik a lehetőségeink száma is. És az sem baj, ha nincsenek közel hozzánk, vagy nem a belvárosban vannak. Elvégre az élmény megér egy kis erőfeszítést, minimum annyit, hogy bringára pattanunk és tekerünk kicsit.

Piknik Manufaktúra

Kezdjük a sort azzal a hellyel, ami az összeállításunk talán legtávolabbi helye: egészen Nagymarosig kell eltekerni ahhoz, hogy az ember a Piknik Manufaktúrában egyen-igyon egy nagyot, de nagyon érdemes, mert a hangulatos, folyóparti, szőlőlugasos hely igazi szerelem első látásra. Nemcsak jót ehetsz-ihatsz a Piknikben, de koncerteket is tartanak, így – elvégre a név kötelez – az egész napot kellemesen eltölthetjük itt. Csak nem érdemes túl korán érkezni: pénteken délben nyitnak, hétvégén pedig 11-kor

 Nemdebárka

Dunakeszi irányába kényelmes, jó állapotú bringaút vezet ki a városból. Komp visz át bennünket a Szentendrei-szigetre, azon belül is Horányba, a kikötőből pedig egy könnyű, 10 perces kerekezés után meg is érkezünk a családias Nemdebárka szuper hangulatos, kutyákkal és időnként – főleg napközben – gyerekekkel teli kertjébe. Itt tényleg minden jó: az étel-ital, az árak, a vendéglátás, a hangulat, a programok (akusztikus koncertek és DJ-szettek), nem beszélve az emberekről. 

Kacsakő Bisztró

Egészen Szentendréig kell eltekernünk annak érdekében, hogy megpihenhessünk a Duna partján elfekvő, hangulatos kis bisztró egyik padján. Ugyanis a Kacsakő Szentendrén található, a korzó bejáratánál. A hely vonzerejét növeli, hogy mellette van a szabadstrand, vagyis még csobbanhatunk is egyet a folyóban, ha nagyon meleg lenne. Egy kisebb színpadot is fel szoktak állítani, így itt sem csak az evés-ivás meg az ejtőzés tud jólesni. 

Lupa Küllő

Szentendre felé félúton, a Lupa-szigethez érve, közvetlenül az ártéri erdő előtt találjuk a helyet, ami egy hajón van, vagyis a hely maga egy parthoz kikötött hajó. Akár egy hosszabb megálló helyszíne is lehet a Küllő, de egész napra is megállhatunk itt. A jórészt helyi termelőktől származó ételek-italok közül kiemelkedik a helyben készülő lapcsánka, amit többféle ízesítésben is fogyaszthatunk a Duna vizén ringatózva. Egyelőre még csak pénteken, szombaton és vasárnap tartanak nyitva, de amint stabilizálódik a jó idő, ez is meg fog változni.

Halas Guszti

A XXIII. kerületben, a Ráckevei-Soroksári-Duna partján található (egy árnyas kertben) ez a hangulatos, békebeli hekkező-halas-paradicsom. Nemcsak a kertben ücsöröghetünk – fröccsöt kortyolva, halat majszolgatva –, hanem közvetlenül a folyó partján is letelepedhetünk. Érkezni Csepel felől, a Gubacsi hídon át érdemes, vagy a Boráros tér irányából, végig a Soroksári út mentén. Bár ide elsősorban egy jót enni érkezik az ember, mindössze 1-2 órára, de a kert van annyira jó hangulatú, hogy ha úgy alakul, akkor az egész napot el tudjuk itt tölteni

(Borítókép: Szabó Gábor - We Love Budapest)

Címkék