2023 egy ideje az első olyan év, amikor egyetlen ledolgozós nap sem lesz, mert egyik ünnepünk sem esik majd csütörtökre vagy keddre. Ellenben szerdára kettő is, augusztus 20. pedig vasárnapra. Két négynapos és négy háromnapos hosszú hétvégénk is lesz. Most már csak azt kell kitalálni, hogy mihez kezdjünk magunkkal ezeken a napokon, de segítünk, és adunk nektek pár tippet. Haladjunk is szép sorban a naptár szerint.
Az 1848-as forradalom: március 15.
A Petőfi és a többiek előtt való tisztelgés idén a hétköznapok közepére esik, vagyis szerdára, így szimmetrikus 10 napunk lesz azon a pár kora tavaszi napon: hétvége, két munkanap, ünnepek, két munkanap és hétvége. De maradjunk csak a szerdánál! Feltételezve, hogy akkor már tavaszodni fog, tervezhetünk városi sétás programot: megnézhetünk egy-egy olyan környéket a városban, ami az utóbbi években futott fel, és rengeteg új hely nyitott. Sétálhatunk egyet a Margit-negyedben vagy a művészeti negyeddé átalakult Bartók Béla úton és környékén vagy a Palotanegyedben. Ez utóbbi azért is frappáns választás, mert március 15-e több eseménye is ehhez a környékhez köthető, vagyis összeköthetjük szabadnapunkon a kellemest a hasznossal.
Húsvéti hétvége: április 7–10.
A húsvét a legkiszámíthatóbb az ünnepeink közül, mert egy négynapos hosszú hétvégét garantál: pénteken kezdődik (a nagypéntekkel) és hétfőn végződik (a húsvéthétfővel). A kettő között pedig szabad a gazda – feltéve, hogy nem húsvétol az ember, mert abban az esetben az ünnep elviszi mind a négy napot. De mi most azokhoz szólunk, akik másképp töltenék el a hosszú hétvégét, nem pedig az ünnepi szokások szerint. A hosszú hétvége pedig tökéletesen alkalmas arra, hogy a Dunakanyarban töltsük el a négy napot, Váctól egészen Szobig, mindennap máshol megszállva és kerékpárral megtéve az utat az egyes települések között, mivel kiváló bringaút vezet végig a Duna partján.
Péntek reggel indulhatunk Vácról, és az első napot eltölthetjük Verőcén és környékén. Ott van mindjárt a Gorka Géza Kerámiamúzeum és közvetlenül mellette a csodálatos Zsengélő Café, ami az egyik legjobb és leghangulatosabb hely a Dunakanyarban. Verőcén a szép templomok és kápolnák mellett megnézhetjük a római kori hídfőállás, a castellum romját, a Helytörténeti Múzeumot, és ha átugrunk a nagyon közeli Kismarosra, akkor még a Rádiómúzeumot is beiktathatjuk. Másnap irány tovább, vagyis Nagymaros, ahol a kirándulós énünk kaphat muníciót: ott a Gesztenyés tanösvény meg a Julianus-kilátó, és ha a városon belül is szeretnénk programot találni, akkor a nagy utazó, Kittenberger Kálmán emlékházát ajánljuk.
A vasárnapot már Zebegényben tölthetjük el, ahol egyfelől van egy kiváló rétesező (Monarchia Rétesház), másfelől a Danu Fröccsterasz és a Helyben Kávézó, amiket jó szívvel tudunk ajánlani. Látnivaló pedig elég sok akad: a Dőry-kastély, az Öregmalom, a Kós Károly-kilátó, a Hajózástörténeti Múzeum, a Szőnyi István Emlékmúzeum vagy a Maróti-villa. Hétfőn még eltekerhetünk Szobig, aztán megfordulunk, és irány vissza Budapestre, ami pedig egy egész napos kerékpározást jelent. Viszont olyan remek helyeket találunk útközben a Duna partján, mint a Tandem vagy a Piknik Manufaktúra.
A munka ünnepének hétvégéje: április 29. – május 1.
Mivel a munka ünnepe hétfőre esik, egy háromnapos hosszú hétvége erre az időszakra is kinéz nekünk. Ezt pedig szánhatjuk arra, hogy végignézzük azokat a helyeket, azokat a múzeumokat, amiket hagyományos értelemben nem biztos, hogy pont ezzel a szóval jellemeznénk, mégis majdnem mindegyiknek benne van a nevében. Például a Hold utcai piac helyén megnyitott fényművészeti egységet, a Light Art Museumot, a szocializmus tárgykultúráját szellemesen feldolgozó Budapest Retro Élményközpontot, az optikai csalódásokat és vizuális trükköket csúcsra járató Illúziók Múzeumát vagy személyes kedvencemet, a játékgépek királynőjét alapos részletességgel bemutató Flippermúzeumot. Ha bírjuk még szusszal és pénztárcával, akkor beiktathatjuk a Magyar Zene Házát és a Magyar Rockhírességek Csarnokát is, a három napba bele fognak férni ezek is.
Pünkösdi hétvége: május 27–29.
A pünkösdi három nap alatt csaphatunk egy kiadós szentendrei hosszú hétvégét. Természetesen kerékpárral tesszük meg az utat oda és vissza is, ha már van egy szép és kényelmes bringaút a nagyvárosból a kisvárosba (és tovább). Odafelé megállhatunk hekkezni a Rómain, az ártéri erdőben hűsölhetünk egyet, aztán begördülünk Szentendrére, ahol bőven van látnivaló, galéria és múzeum (például a Ferenczy Múzeum, a Barcsay Múzeum, a Czóbel Béla Múzeum, a Szentendrei Képtár, a Kovács Margit Múzeum, a Tömegközlekedési Múzeum). De a gasztronómiai élménynek (például a Mjam, a Palapa, a Panificio il Basilico) meg a szórakozásnak (például a Japánkert, a Barlang a Duna korzón, a Skanzen vagy a Kacsakő) is adhatunk bőséggel, sőt, ha olyan az idő, még a Dunában is megmártózhatunk, a szabadstrandon. Szentendre bőven ellát programmal bennünket – de akár a Pap-szigetig is elkerekezhetünk –, a hazafelé utat viszont nem Óbuda felé tesszük meg, hanem komppal átkelünk a Szentendrei-szigetre, tekergünk ott is egyet, majd ismét kompra szállunk, de már Dunakeszi felé, ahonnan hamar a fővárosban vagyunk újra.
Az 1956-os forradalom hétvégéje: október 21–23.
Akárcsak március 15-én, október 23-án is vonult a forradalmi tömeg, így az 1956-os ünnep kapcsán idén teremtődött hosszú hétvége egyik napját eltölthetjük akár egy városi sétával is. Ennek vezérlő csillaga lehet az irodalom, a 90-es évek legendás szórakozóhelyei vagy a már nem létező régi mozik. A séták mellett hódolhatunk a sportnak is, méghozzá extrém kivitelben. Tegyünk próbát például a falmászással, szerte Budapesten számos lehetőség nyílik rá, mert egyre több a pálya. Budán a Gravity Boulder Bart ajánljuk, ahol nemcsak falat mászhatunk, pontosabban boulderezhetünk, hanem kipróbálhatjuk magunkat egy Ninja-pályán is. A Kőbányán található MAG47-ben a falmászás összes vállfaja gyakorolható, nemcsak a boulder, és maga a hely óriási, akkora, hogy szinte sose telik meg. Na és itt is találni Ninja-pályát.
Mindenszentek: november 1.
Bár mindenszentek idején az ember a temetőbe megy a halottaihoz, de az elsősorban esti program, úgyhogy a napközbennel lehet tervezni. A XVII. kerület kertvárosias és nem pont az a kerület a 23-ból, ahova tömegesen járnak az emberek szórakozni vagy csak úgy szétnézni. Pedig érdemes lenne. Ott van például a Rákoshegyi Bartók Zeneház vagy a süllyedő Bogáti-Hajdú-villa, és ha már azt megnézzük, akkor érdemes egy nagyot sétálni a környéken és megnézni a többi villát is. Egy ilyen szemrevaló villa az Erdős Renée Ház is, ami a költő és író életével és munkásságával foglalkozik, de mivel az épület egész nagy, így befért ide más is: egy, a kerület történetével foglalkozó kiállítás meg egy másik, ami a Merzse-mocsár élővilágát mutatja be. Miután megnéztük, hogy milyen állatok és növények élnek arrafelé, akár el is mehetünk oda.
Karácsonyi hétvége: december 23–26.
Karácsonykor alig van nyitva valami, meg mindenki otthon van vagy családozik, úgyhogy alig van lehetőség és alig marad idő egyéb programra. De a karácsonyi nagy zabálást ellensúlyozandó kirándulhatunk egyet a főváros környékén vagy akár a városon belül is. Ha inkább vízbe vágyunk, akkor irány valamelyik fürdő, ahol hegymászás helyett úszhatunk, szaunázhatunk, és ott vannak még az élménymedencék is.
Újévi hétvége: 2023. december 30. – 2024. január 1.
Végül, de nem utolsósorban ott a szilveszteri-újévi hétvége, amiben az a legjobb, hogy 2024 rögtön egy pihenőnappal kezdődik, merthogy január 1-je hétfőre esik. De annyira ne rohanjunk még előre, elvégre most még egy évvel korábban vagyunk. A szilveszteri hétvégére viszont nem ajánlunk programot, mert úgyis mindenkinek ugyanaz van: buli meg pihenés. Egyébként a fürdőzés és a kirándulás azon a hétvégén is ugyanolyan jól működhet, mint a karácsonyi hosszú hétvégén.