A Római-part két kultikus helyének, a Fellini Római Kutúrbisztrónak és a Nap bácsinak van egy kis testvére, akivel érdemes megismerkedni. Ehhez azonban ki kell menni bringával, autóval vagy HÉV-vel egészen Szentendréig, a Duna korzó elejére. Ott találjuk a Kacsakő Bisztró nevű helyet, ezt az árnyas vízparti helyet, ahol nemcsak enni-inni lehet, de egy kis színpad is áll a placcon, ahol koncerteket tartanak. Arról nem beszélve, hogy itt még fürdeni is lehet a Dunában. Érkezhetsz kutyával, gyerekkel, mezítláb vagy akár öltönyben is (nem ajánljuk), itt biztosan tárt karokkal várnak, mert a Kacsakőben mindig béke honol.

Az egyik kedvenc bringautam a szentendrei – már azelőtt is az volt, hogy felújították. Imádom azt az érzést, amikor begurul az ember a Duna korzóra, és feltárul előtte a hosszan elnyúló szentendrei partszakasz. Talán emiatt van, hogy mindig a távolba meresztem a tekintetem, és ez akadályozott meg eddig abban, hogy a rögtön a korzó elején, élesen jobbra a parton, a fák, bokrok tövében és között nem is annyira megbúvó Kacsakő Bisztrót észrevegyem. Pedig már sokat hallottam erről a pár éve megnyitott, hippis hangulatú helyről. Most viszont nem hagytam, hogy elcsábítsa a tekintetemet – és vele együtt engem meg a kerékpáromat is – a távolság, hanem megtettem az éles jobbra nézést és fordulást, és egy egészen kellemes délutánt töltöttem a helyen.

A Kacsakő két, egymás mellett álló egység: az alap a Kacsakő, ahol az italodat tudod megvenni, a Kicsikőnél pedig ételt vásárolhatsz. Aztán ha már mindened megvan, csak le kell ülnöd valahova, és nézheted a vizet és a partot beterítő kavicsos részt, ahol kisgyerekek játszanak meg kutyák rohangálnak. Igazán békebeli a hangulat, kicsit olyan, mintha egy tengerparti – oké, vízparti – hippifaluba toppantál volna be. Van is némi kontraszt a korzó további szakaszán tapasztalható jól nevelt, decens és konvencionális miliőhöz képest, ami egyébként szintén szerethető, és végül is passzol a félreeső Kacsakőhöz. Vagy az hozzá. Kontraszt meg más hangulat ide vagy oda.

A Kacsakő baráti társaságok számára tökéletes helyszín, kutyásoknak és gyerekes családoknak szintúgy, nem beszélve a kerékpárosokról, akiknek soha rosszabb pihenő- és megállóhelyet a szentendrei korzó pesti végén lévő helynél. Bár szólunk előre: nagyon nehéz lesz aztán feltápászkodni és folytatni a bringatúrát. Pláne ha a hőmérő higanyszála 30 fok fölött jár. 

A Kacsakő annak ellenére nagyon otthonos, hogy nem zárt, de még csak körbe sincs kerítve, hanem ott a szép vízpart, ahova ránézésre random módon leraktak különböző székeket meg pár asztalt és hordót is (ha valakinek álldogálni van kedve) és a vízhez meg a felhőtlen ég kékjéhez alkalmazkodó külsejű vendéglátóipari egységet, na meg a színpadot azokkal szemben. 

A minden hétköznap 16-tól 21 óráig, hétvégén pedig 10-től 21-ig nyitva tartó Kacsakő pont az a hely, ami miatt az ember kicsit sajnálja, hogy nem szentendrei lakos, pedig ha az lenne, minimum minden második nap itt töltené az idejét, annak ellenére, hogy ha nem is őrülten drága, bár olcsónak sem mondanánk. De az első a minőség, és azért amit eléd tesznek, az mind jó minőségű, gondosan elkészített étel, ital. 

Végezetül ejtsünk pár szót a színpadról is. A Kacsakőbe nemcsak a vízparton chillezés miatt mehetünk, hanem a zenei programokért is. Rendszeresen fellép itt a helyben lakó ef Zámbó István és zenekara, a Happy Dead Band. De belefuthatunk más, elsősorban akusztikus meg jazzkoncertekbe is, hétvégén délelőtt pedig gyerekbulik is vannak (most vasárnap Rutkai Boriék lesznek), nem beszélve a mindenféle etnikus muzsikákat játszó DJ-kről. Vagyis a nappali bulizás helye a Kacsakő, amiből a kora estére is marad muníció, amíg be nem zár a bár. Persze másnap is van nap, és amíg jó az idő, addig Kacsakő is. Aminek saját himnusza is van egy helyben élő törzsvendégnek köszönhetően.

Címkék

Elérhetőségek

Kacsakő Bisztró 2000 Szentendre, Duna korzó 21. Facebook-oldal Weboldal