Bár per pillanat az idő lehetne jobb is, azért a bringára még felpattanhatunk, pláne, hogy már jócskán benne vagyunk a kerékpáros-idényben. Mégiscsak ez az időszak a legtökéletesebb egy bringatúrára. Ilyenkor minden ideális egy kiadós tekeréshez, az a kis futózápor pedig meg sem kottyan. Adunk is pár tippet, hogy merre indulj el.

1/6

Római-part – Szentendre – Leányfalu

Egy igazi klasszikus útvonal, ami szinte végig a Duna-parton halad, és ami többször is megszakítható kisebb-nagyobb pihenőkkel, hisz jobbnál jobb megállókkal van tele az út. Induljunk Óbudáról, a Szentlélek térről. Csak a mozgás kedvéért beiktathatunk egy kört a Hajógyári-szigeten, majd a Graphisoft Park mellett elgurulva integethetünk az egykori gázgyár tornyainak. A római-parti szakasz lassításra ösztönzi az egyszeri bringást – sőt meg is állhatunk egy bambira az egyik helyen, bőven van miből válogatni –, ám utána hosszan lehet jó nagy sebességgel tekerni egészen Szentendréig. Ott is pihenhetünk egyet, a Kacsakőnél vagy a Barlang klub kertjében, utána még egy emberes szakasz vár ránk Leányfalu határáig, ahol megfordulunk, és irány vissza! Bónusz: Szentendre után található a Pap-sziget, ide is benézhetünk egy körre, az időbe belefér. 

2/6

Naplás-tó

A tó hivatalos neve Szilas-pataki árvízvédelmi tározó, merthogy a patak felduzzasztásából született, valamikor a 70-es években. Maga a naplás szó szerb-horvát eredetű, és a jelentését úgy lehet leírni, hogy egy hely, ahol nappal az időnket tölthetjük. És valóban! A Naplás-tó és környéke, mely 1997 óta természetvédelmi terület, a nyugalom (majdnem) végtelen tere. Bringaút két irányból is vezet ide: vagy a Szilas-patak mentén tekerünk el a tóhoz, vagy az Örs vezér tere felől érkezünk. De nyilván érdemes úgy tervezni – már csak a változatosság kedvéért is –, hogy az egyik irányból jövünk, majd a másik irányba távozunk. Hogy melyik lesz az egyik vagy a másik, azt mindenki döntse el maga!

3/6

Csepel: a Kolonics György sétány és a Kavicsos-tó

Bár a teljes Csepel-szigeti bringakör jó nagy távot ölel fel, választhatunk egy kisebbet, és annak megtétele után sem lesz okunk panaszra, hogy netán nem tekertünk eleget. A bringaút végig a Duna partján, nyílegyenesen vezeti ki az embert a főváros XXI. kerületébe (bár most egy szakaszon le van zárva, ám a kerülő nem nagy), és amikor beér Csepelre, két irányba folytathatja az útját: jobbra meg balra. Az előbbit ajánljuk, mert az vezet a Kavicsos-tóhoz – több tó is van errefelé, de a Kavicsos a legnagyobb és a legszebb. A tavak mellett továbbtekerve pár perc után eljutunk a bő 5 km hosszú Kolonics György sétány végére. A vízpart közvetlen szomszédságában jutunk vissza a kiindulási pontra, oda, ahol a túra első felében egy dilemma állt előttünk: jobbra vagy balra? Akkor jobbra mentünk, most pedig a bal oldali bringaúton érkezünk vissza – a Gubacsi híd irányából – Csepel határába.

4/6

Dunakeszi – Szentendrei-sziget

Ha Újpest irányába tekerünk, mondjuk, a Moszkva sétány felől, az Északi vasúti összekötőhídhoz érve nem tekerünk fel rá, hanem megyünk tovább a Váci út mentén. A kényelmes bringaúton haladva simán jutunk el a dunakeszi kompkikötőig. Egy pár perces hajóúttal jutunk át a Szentendrei-szigetre, és Horánynál szállunk partra. Partot érve menjünk csak bátran akármerre, bármit választunk is, csak jól járhatunk, mert a Szentendrei-sziget egy kis ékszerdoboza a Dunának, a Dunakanyarnak. Külön kiemeljük mint pihenőhelyet a Nemdebárkát, ahol a családias hangulatú kertben ehetünk-ihatunk, lazulhatunk. A városba visszatérhetünk ugyanarra, amerről jöttünk, vagy partra szállhatunk Szentendre felé is, kishajóról.

5/6

Vác – Szob

Combos bringatúra a Dunakanyarban, ami nem azért combos, mert nehéz terep, hanem azért, mert hosszú. Ám ezért kárpótolja az embert a jó állapotú kerékpárút, nem beszélve a csodálatos tájról, ami végigkíséri az embert az egész túrán. Ha kitekerünk Dunakeszire, onnan mehetünk tovább ebbe az irányba, majd Sződligeten át jutunk el Vácra. De ha ezt a részt, illetve a Vácon való keresztültekerést szeretnénk megúszni, vonatozzunk el Vácig, és onnan induljunk neki az útnak – Verőcén, Nagymaroson és Zebegényen át Szobig. Így is 30 km a táv, viszont festői környezetben, viszonylag sík terepen haladunk, útközben pedig egymást érik a vonzóbbnál vonzóbb bringás pihenőhelyek. Fájó szívvel fogunk visszatérni a városba.

6/6

Pesterzsébet – Soroksár – Molnár-sziget

A Kolonics György sétányról jól látszik a vadregényes túlpart, ami hasonlóan vonzó, mint a csepeli. Induljunk is el Csepel felé a bringaúton, és ahol kettéválik az út Csepel határában, ott forduljunk jobbra, a Gubacsi híd felé. Tekerjünk át a hídon Pesterzsébetre. A hídról leérve forduljunk jobbra, rá a Vízisport utcára (a bejáratánál találjuk a strandot). Innentől kezdve sok dolgunk nincs, csak menni előre jó hosszan. Persze a Vízisport utcának egyszer csak vége lesz, de nem kell pánikba esni, a Molnár-szigetre átvezető hídig egyszerű az út, a lényeg, hogy kitartóan a folyópart mentén kell haladni. A Molnár-sziget hasonló a Szentendreihez, vagyis bármerre teker az ember, nincs olyan, hogy rossz irány. A kiadós tekerés után a hídon át hamar eljutunk Soroksár központjába, ahonnan a Soroksári út mentén juthatunk vissza a belvárosba.

Címkék