Városi séták #9: Irodalmi kalandozások

Ha irodalomhoz szeretnénk jutni, első gondolatunk kinyitni egy könyvet, bevackolni magunkat az olvasófotelünkbe és elmerülni a lapokon megelevenedő történetben. Viszont minél több magyar szerzőt olvasunk, annál inkább azt vesszük észre, milyen sokszor kerülnek bele a történetbe Budapest különböző részei – és ez nem korlátozódik kizárólag a modern és a kortárs irodalomra. És ha már a műveikben ennyire fajsúlyos szerepet kap a főváros, óhatatlanul is elkezdünk azon gondolkodni, vajon maguk az írók milyen útvonalakon jártak, hol laktak, hol írták meg a leghíresebb verseket vagy hol szerkesztették a legnagyobb irodalmi lapjainkat – azon túl, hogy valamelyik kávéházban.

Indulás a Nyugat szerkesztősége elől

Irodalmi sétánkat hol máshol kezdhetnénk, mint a mai napig az egyik legfontosabb és origónak számító Nyugat folyóirat egykori szerkesztősége, a Lónyay utca 18. előtt. Mielőtt bárki felhúzná a szemöldökét, hogy márpedig a Nyugatot a New York vagy a Centrál kávéház asztalainál szerkesztették, szeretnénk megjegyezni, hogy nekik is igazuk van, de mivel egy több mint 30 évig működött lapról beszélünk, teljesen természetes, hogy a szerkesztőség vándorolt a városban. 

A Lónyay utcai épületbe 1912 nyarán költözött be az irodalom, de hosszú évek helyett „csak” négy évig nyüzsögtek a szerkesztők és az írók a falak között, hogy tudósításaikat, verseiket, kritikai vagy épp bölcseleti műveiket aztán innen küldjék a Révai és Salamon nevű nyomdába – amit 1912-ben szintén ide költöztettek. Mi azt is el tudjuk képzelni, ahogy egy-egy átmulatott éjszaka után valamelyikük haladékot kérve ront be a főszerkesztő – ekkor még Ignotus – szobájába vagy próbálja meggyőzni Osvát Ernőt legújabb szerzeménye megkerülhetetlen irodalmi nagyságáról. A szerkesztőség korábban a Mérleg utcában, Hatvany Lajos birodalmában működött, és hiába volt ő a fő mecénás, viszonyuk egy idő után megromlott, mivel teljesen más elképzelése volt a lap szellemiségét és irányvonalát illetően, mint amit a nyugatosok gondoltak. A szakítás szemmel látható eredménye volt, hogy Ignotusék átköltöztek a Lónyay utcába. 

„Az irodalom, úgy képzeltem, ott kezdődik, ahol több önmagánál: arkangyalok összeesküvése a világ feje fölött: ami a Nyugat volt. Ezek az óriások rendületlenül, tűzön-vízen át kitartottak egymás mellett, fölébe emelkedve nemcsak mindennek és mindenkinek, hanem az egymás közötti, civilek által fel sem fogható mértékű ellentéteiknek is” – írja Ottlik Géza a Nyugatról.

Arany János még a Gellért-hegyet is látta a lakásából

Miközben elindulunk az Erkel utca felé, megállhatunk egy picit a Lónyay utca 13/A számú épület előtt, és felidézhetjük magunkban azokat az érzéseket, amiket kamaszként Mikszáth Kálmán és a Beszterce ostroma vagy épp A fekete város okozott bennünk, mert ebben a házban lakott egy rövid ideig, amíg a mai Mikszáth téri bérlakásba át nem költözött az író, akinek a műveit valójában csak felnőttként értjük meg igazán. 

Nemcsak azért érdemes az Erkel utcába betévedni, mert majd a legvégén felfedezzük Arany János otthonát, hanem mert az odavezető úton egy Ybl Miklós által tervezett palotabérházat és egy Hild-épületet is láthatunk. Amikor Arany Jánost 1860-ban a Kisfaludy Társaság igazgatójává választották, fel kellett költöznie Pestre, itt pedig a mai Erkel utca és Üllői út sarkán talált lakást, bár ahogy leveleiből kiderül, ez nem volt könnyű menet, ellenben a lakásból el lehetett látni egészen a Gellért-hegyig, mivel akkoriban leginkább még csak földszintes házak voltak Pesten.

„Szállást nehéz volt kapnom, mert hamar kellett és rendkívüli időben. Mindazáltal kaptam, nem is drágán, csakhogy nem éppen a város közepén. A Széna tér közelében van, az Üllői út és egy mellékutca sarkán, mely utóbbira a kapu is nyílik, s melynek Három pipa utca az ő classicus neve, szám no. 11.”

Kosztolányi, Babits és a Négyesy-szeminárium

Ha már úgyis ott vagyunk az Üllői útnál, elég csak egy picit sétálni, a 21-es számú házig, ami első ránézésre semmivel sem különb historikus, eklektikus társainál, de nekünk most mégis fontos: ebben a növényi ornamentikával behálózott épületben lakott Kosztolányi Dezső. A költőt annyira megihlette az utcán egykor végigfutó fasor, hogy versbe is szedte, itt írta az Üllői-úti fákat. 

Következő célpontunk a Reviczky utca sarkán áll, szerintünk érdemes a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi épülete felől sétálnunk, mert a macskaköves Reviczky utca még így télen is az egyik leghangulatosabb budapesti utca, amit kár lenne kihagyni. A Reviczky utca 7. szám alatti bérpalotában nem más lakott, mint Babits Mihály, akihez egy időben még Csinszka is feljárkált. A harmadik emeleti lakásban együtt élt Szabó Lőrinccel, akivel rengeteget beszélgettek a költészet és az irodalom lényegéről, és akinek végül Babits elszerette a menyasszonyát. Szabó Lőrinc mindig is hírhedt nőcsábász volt, egyik hódítása pedig maga Tanner Ilona volt, akibe Babits szinte azonnal beleszeretett, és végül a Reviczky utcai lakásban elkérte magának költőtársától. 

A Kecskeméti utcán végigsétálva elérünk az ELTE Egyetem téri épületéhez, ahol egykor Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád és Juhász Gyula is megfordult és az irodalomkönyvekből már jól ismert Négyesy-szemináriumokat látogatták. Négyesy László irodalomtörténész volt, aki számtalan 20. századi költőnk indulását ösztönözte, és rengeteg stilisztikai, poétikai és nyelvészeti tankönyvet írt. 

Centrál kávéház, Pilinszky, Ady

Az 1887-ben alapított Centrál kávéház az egyike a legrégebbi belvárosi kávéházaknak, patinás tereiben sok költő és író is megfordult egy időben. Egyszerre volt találkozási pont és kulturális tér, ahol a művészek valódi otthonra leltek. Itt volt a Nyugat előfutárának is tartott A Hét irodalmi lap szerkesztőjének, Kiss Józsefnek a törzsasztala, ahol összegyűlt a magyar irodalom krémje, és innen költöztek át a New Yorkba. A Nyugat indulásától kezdve viszont minden kedden itt gyűltek össze írók és szerkesztők az úgynevezett Nyugat-zsúrra. A Centrálba sajnos bemenni nem fogunk tudni, mert a járványhelyzet óta zárva tart, azonban a Quittner Zsigmond tervezte épület homlokzatában addig is gyönyörködhetünk.

„Már-már annyira sok az igazi és ál-író a Centrálban, hogy a nyár folyamán Mészáros Győző egy külön karzatot épít számukra, s az Olimposzhoz közelebb, magasabbra telepíti őket. Így talán a másik közönség, a tisztes polgári elem is nagyobb kényelemhez jut majd” – írta a Bécsi Magyar Újság.

Forduljunk be az egyik legkedvesebb nevű pesti utcán, vagyis a Cukoron, és sétáljunk egészen a végéig, ahol ma az Apáczai Csere János Gimnázium épülete áll, de mielőtt gimnáziummá avanzsált volna, elemi és polgári iskolaként működött. Ha figyelmesen sétáltunk a Cukor utcán, akkor valószínűleg feltűnt a Pilinszky János köz – ha máshogy nem, egy építkezés miatt biztosan –, így nem meglepő, miért is lehet sétánk szempontjából fontos ez az iskola: itt kezdte a tanulmányait Pilinszky, nem is akárhogy, kitűnő magatartással. Irodalomszeretete már itt megmutatkozott, de igazán a piaristák budapesti gimnáziumában hódolt neki, akkoriban kezdett verseket írni.

Bármennyire stílusos is lenne a Pilinszky János közön levágni az utunkat és áttérni a Veres Pálné utcára, sajnos egy építkezés miatt ezt most nem fogjuk tudni megtenni, de mivel sétálni mindig jó, ezért az a plusz 1-2 perc nem oszt, nem szoroz. A Veres Pálné utca vége felé közeledve találjuk Ady Endre és Csinszka egykori közös lakását, ami ma Ady Emlékmúzeumként funkcionál.

A Nyugat leghíresebb – és leghírhedtebb – szerzője elválaszthatatlan Budapesttől, itt kávéházak, kocsmák, szerkesztőségek – meg Léda – körül forgott az élete. Bármennyire hihetetlen, ez a lakás, ahová 1917 őszén költöztek be, volt a költő első állandó otthona, annak ellenére, hogy ekkor már több mint egy évtizede a fővárosban élt. A séta végén érdemes felmenni az Ady Emlékmúzeumba is, ahol visszarepülhetünk az 1910-es évek polgári Budapestjére.