A gyűjtögető életmód instant megtapasztalásával kecsegtet a nagymarosi Gesztenyés tanösvény, amit ha most keresünk föl, még némi szelídgesztenyével, út mellé hullott dióval is gazdagabbak lehetünk. A Budapestről is jól megközelíthető túraútvonal változatos, összesen 21 megállóból áll, mindössze 4,6 kilométer, még a visszafelé vezető Duna-parti sétával együtt is csak 6 kilométer hosszú. A csodás fák mellett páratlan panorámával kecsegtet, féltávon pedig erdei tisztás csábít egy kis pihenésre, ráadásul több szuper elfoglaltsággal, túraútvonallal is kombinálhatjuk gesztenyés kalandjainkat.
Nagymaros és környéke Budapestről is könnyen megközelíthető, túránkat pedig kellemesen bejárhatjuk fél nap alatt is, így nem kell feltétlenül korán felkelni. A legkényelmesebb talán, ha vonattal érkezünk, hiszen a Nyugati pályaudvarról induló szerelvények nagy része teljesen új, emeletes vonat, de kocsival vagy, október 16-ig, még sétahajóval is mehetünk.
A kezdést ne kapkodjuk el, az élménygazdag túrára tankoljunk fel energiával. Mielőtt megközelítenénk az első állomást együnk egy jó ebédet a Maros étteremben, ahova hétvégente érdemes előre foglalni, de korrekt ár-érték arányú ebédet kaphatunk a jóval lazább hangulatú Piknik Manufaktúránál is, ahol a kilátás ugyanolyan pazar, és a szőlőlugas árnyékában élvezhetjük a vénasszonyok nyarának langyos delét.
Ha szusszantunk egyet a finomságok után, vágjunk neki a túrának! Sétáljunk el a révig, ahol az első táblát találjuk. Messziről szemet fognak szúrni a keret szelídgesztenye alakú fa díszei. A túra 21 megállójában elhelyezett információkat érdemes végigolvasni, a jól összeállított szövegek nagyon lelkesen vezetnek be környék különleges flórájába és faunájába.
Miért éppen Nagymaros?
Különleges, védettebb klímája miatt Nagymaros kiváló
helyszíne a gesztenyetermesztésnek. Az itteni állományt nagy változatosság és vegyes koreloszlás jellemzi, az őshonos és
az itáliai fajták keverednek, így egészségesebb, ellenállóbb a gesztenyés. Egyes vélekedések szerint az itteni gesztenyések a rómaiaknak
köszönhetőek, az pedig már egészen biztos, hogy az Anjouk, Károly Róbert és
Nagy Lajos idejében is termesztették itt az értékes fákat, előbbi uralkodó alatt
pedig arborétummal, sétaútvonalakkal is gazdagodott a környék. Persze nem lenne
a helyszín igazán autentikus egy kis Mátyás királyról szóló legenda nélkül, eszerint a gesztenyést éppen igazságos királyunk telepíttette szeretője
számára, akit Beatrix királyné féltékenységében megmérgeztetett.
Ezután egy kis kitérővel sétáljunk el a Fő térig és gyönyörködjünk a vadgesztenyefákban, majd a vasút alatti, helybeli iskolások által festett alagúton át érjük el a Szent Kereszt felmagasztalása templomot, a mellette lévő kis téren csodás virágok között Szent István és Gizella szobra áll, mögötte a visegrádi Fellegvárat is láthatjuk. Sétáljunk tovább a girbe-gurba utcácskákon, élvezzük az időutazást, majd a Szent Imre téren át a Nap utca és a Kálvária utca sarkán találjuk meg a második állomást. Innentől megkezdjük az emelkedést, a vésett lépcsők mellet gyönyörködhetünk a régi kálvária falusias hangulatában, és ne felejtsünk el néha megfordulni a kapaszkodás közben, mert innen is csodás a kilátás a Fellegvárra.
Felérve hangulatos kápolnánál pihenhetünk, majd forduljunk jobbra, ahol rövid idő után megérkezünk utunk „leggyűjtögetősebb” részéhez, a szelídgesztenyefákat ugyanis nem összefüggő erdőként kell elképzelni, összesen 18 kisebb foltban találhatóak a környéken. Az út mentén szép számban hullanak a szúrós gubacsok, amelyekből csábítóan kacsintgat a finom termés. Ha kedvünk tartja, össze is szedhetünk néhányat.
Vigyázzunk a gesztenyésre!
Ugyan még viszonylag szép számban találunk a környéken szelídgesztenyefákat, az erdő egészsége talán a szokásosnál is törékenyebb. A
fákat ugyanis több betegség, parazita is pusztítja, legnagyobb ellenségük pedig
a kéregráknak nevezett, valószínűleg Amerikából behurcolt gombabetegség. Ennek
terjedését az emberi jelenlét is gyorsíthatja. Mivel a kérgen lévő kisebb sérüléseken
át terjed a fertőzés, nagyon fontos, hogy a termést ne rázzuk le a fáról és lehetőleg
a túraútvonalat se hagyjuk el, hiszen így könnyen letördelhetjük az apróbb gallyakat,
ágacskákat, ezzel sebet ejtve a fán. A gesztenye amúgy sem a legnagyobb méretű,
fogadjuk el, amennyit a természet ad belőle.
Habár a táblák ötletesek, az 5-ös állomás után nekünk volt egy kis nehézségünk, ide nem ártott volna egy plusz irányjelző, de amiatt sem bánkódtunk nagyon, hogy egy kicsit eltévedtünk. Az út lakott területek és az erdő határán folytatódik – a szelídgesztenye kedvelt élőhelyén – kedves házak és csodás panoráma váltakozik, ahogy egyre feljebb kapaszkodunk. Az erdőben a susogó fákról hallatszó madárdal mellett patanyomok, egy kisebb dagonya és az út menti faodvakban összegyűjtött gesztenye is mutatja, hogy nem vagyunk egyedül – bizony, sokféle állat, madarak, szarvasok, rókák, gyíkok és rágcsálók figyelnek minket a fűből és a lombok árnyékából is.
Bármerre is induljunk el, kis szerencsével elérkezünk a 10-es állomáshoz. Itt, a Kaci pihenőnél ismét csodás kilátás nyílik a szemben lévő Visegrádra. Kapaszkodjunk tovább a Köves-mezőig, ahol tökéletes helyet találhatunk egy kis piknikre, és a panorámában is gyönyörködhetünk. A helyszínre egyébként sok más túraútvonal is kifut, sétálhatunk egy kicsit a Törökmezői tanösvényen vagy akár Zebegény felé is vehetjük az irányt.
Mi azonban elkötelezett emberek vagyunk, és követtük eredeti tervünket, folytattuk az utat végig a tisztás jobb oldalán. Jobbra fordulva egy kis tavat és lest is találtunk, majd ismét jobbra kanyarodva végre lejtőhöz értünk és barangoltunk egy keveset az erdőben. A 15-ös megállónál jobbra fordulva ismét visszaérkeztünk a lakott területekhez és a kertek alatt folytattuk az utunkat. Természetesen nem tudtunk ellenállni a kerítések mögül kihajló fákról hullott diónak és ebből is falatoztunk kicsit, miközben a Fellegvár látványa szinte végigkísérte utunkat, hol jobbról, hol balról bukott ki a fák közül.
Túránk végén, az utolsó állomás után betonozott útra, nagyon csinos családi házak közé érkezünk. Innen jobbra fordulva, a temető mellett a vasúthoz vezet az út, ahol balra, egy híd alatt sétálhatunk le a Duna-partra. Mi már azt hittük, hogy elég szépséget láttunk, de a hangulatos kertek, lábasházak és a szépen rendben tartott vízpart a buja növényzettel egészen romantikus hatást keltett. Visszaérkezve, a rév mellett pedig egy őstermelőre bukkantunk, akinél gesztenyemézet is tudtunk vásárolni. Így kirándulásunk végén éppen kellemesen elfáradva és nagyon jó hangulatban indultunk el haza.
