Legutóbb irodalmi sétát tartottunk, Mikszáth Kálmán, Arany János meg a nagy nyugatos költők nyomában sétáltunk Budapest utcáin. Az irodalom után most következzék a filmművészet, de annyi csavarral, hogy nem híres magyar filmesek nyomait követjük, inkább azokat a „szent helyeket” célozzuk meg, ahol a neves filmes alkotók munkáit lehet(ett) megnézni: a mozikat, méghozzá a régi idők filmszínházait, elsősorban is a szocialista időszakét. A Nagykörúton és környékén néztünk szét, és egy jó hosszú, váratlan fordulatokkal teli, vagyis filmszerű sétát terveztünk nektek az év végére.
10. születésnapunk alkalmából 10 sétát állítunk össze különböző tematikákra felhúzva, amelyeket online cikkekben tárunk elétek. Sétacikkünk segítségével egy térképpel, útvonallal és izgalmas történetekkel fedezhetitek fel magatoknak a város rejtett helyszíneit.
Kezdő képsorok
A hazai mozis kezdetek nem indultak valami jól. Az első filmszínház Budapesten az Andrássy út 41. szám alatt nyitott meg – Ikonográf néven 1896 nyarán. Egy hónap múlva viszont már be is zárt, méghozzá érdeklődés hiányában, ám ennek megvolt az oka. Az egyik filmben maga Ferenc József is szerepelt, ám a gyakorlatlan gépész rosszul, szakszerűtlenül vetített, az uralkodó feje pedig csak félig jelent meg a vásznon, amit a közönség nagy fokú tiszteletlenségként értékelt. A nézők felháborodva hagyták el a termet, majd bojkottálni kezdték a mozit is, ami így elnéptelenedett. Némi átalakítási munkálatokat követően egy kávézót nyitottak a helyén.
A budapesti mozik első fénykora az 1910-es évekre tehető, ekkor kezdtek gomba módra elszaporodni a filmszínházak szerte Budapesten. Több mint 80 mozi működött ekkoriban, ám néhány bezárni kényszerült, amikor 1929-ben a némafilmet felváltotta a hangosfilm, mert nem mindenki tudott átállni az új technológiára. A budapesti mozik második nagy korszaka az 1930-as évekre esett. A II. világháború, az újjáépítés, majd a Rákosi-korszak nem kedvezett különösebben a moziknak, a pozitív irányú változás az 50-es évek végén indult el, aminek az eredménye a budapesti mozik harmadik korszaka lett, ami a 60-as, 70-es évekre tehető. A 80-as években pedig elindult egy lassú leromlás, ami a rendszerváltás után folytatódott. Ezekben az években tűnt el jó pár – akár neves – mozi a fővárosi filmszínház-repertoárból.
Egy kupac mozi
A régi idők összes moziját egyetlen sétával nem lehetne végigjárni, vagy ha igen, az minimum egy teljes napot igénybe venne. Úgyhogy a belvárosra szorítkozunk, és az Erzsébet körútról indulunk, ahol olyan állapot uralkodott néhány évtizeddel ezelőtt, ami ma már elképzelhetetlen. A Király utca és a Blaha Lujza tér között egy sor mozi működött, úgyhogy ha az egyikbe már nem kapott a filmrajongó jegyet, hamar átért valamelyik másik filmszínházba. Sétánkat az Erzsébet körút 45. szám elől indítjuk, ahol – a Royal Szálló épületében – 1915 és 1990 között egy népszerű mozi működött. Eleinte Apollónak hívták, majd a háború után pár évvel Vörös Csillagra váltott, és az tett be neki, hogy a rendszerváltást követően a szállodát felújították.
Egy pár perces sétát követően – miközben elhaladunk a jelenleg Art+Cinema néven működő, egykori Örökmozgó Filmmúzeum előtt –, már egész közel a Blaha Lujza térhez, az Erzsébet körút elején három mozi is volt egy kupacban. Előbb (a Wesselényi utcánál) volt a Hunnia (korábban Zrínyi mozi), ahol a rendszerváltást követően népszerű alteros kávézó működött, ahol később koncerteket is tartottak. A 2010-ben végleg bezárt mozi helyén ma kocsma üzemel. A Körút és a Dohány utca sarkán két mozi is volt, szemben egymással. A Horizont mozira (korábban Híradó mozi, amiben 1979-ig csak filmhíradókat vetítettek) emlékszik mindenki jobban, mert a gyönyörű art decós bejárata a mai napig érintetlenül megcsodálható annak ellenére, hogy a mozitermet ma már egy kis vallási közösség használja. Vele szemben állt 1921 és 1998 között a Bástya mozi (cikkünk nyitóképén látható), aminek viszont már nyoma sincs – helyén ma az Erste Bank egyik fiókja található.
Blaha Lujza téri intermezzo
Utunk a Blaha Lujza téren keresztül folytatódik, de mielőtt belevágnánk a József körútba, álljunk meg itt egy pillanatra, és nézzünk el az épp felújítás és átalakítás alatt álló Corvin Áruház épületének irányába. Azon a helyen állt a séta kiindulópontjául szolgáló Apolló (majd Vörös Csillag) mozi elődje, a régi Apolló. 1906-ban nyitott meg, és 1914-ig vetítették itt a korszak fontos némafilmjeit, majd miután a mozi elköltözött, pár évig még kabaré üzemelt az épületben, amit aztán a 20-as évek első felében lebontottak, hogy a helyére kerüljön az áruház. Indulhatunk is tovább, a József körúton.
Első az egyenlők közt
A Baross utcát elhagyva érkezünk el a József körút 63-hoz, ahol 1910-ben nyitott egy mozi, mely előbb Bodográf, majd Baross néven futott. Ezek után kapta meg az egyik legismertebb nevét, a Bányászt, ami egész sokáig tartotta is magát. Ez volt a főváros első kéttermes mozija, de csak a 70-es évek elejéig büszkélkedhetett ezzel, mert 1971-ben egytermessé alakították át. Innentől kezdve egészen a rendszerváltásig kizárólag magyar filmeket vetítettek benne. 1990-ben – némi ráncfelvarrást követően – itt nyitott meg a Graffiti mozi, ami azért volt különleges, mert a filmek videóról mentek. Budapest első és egyetlen videómozija végül 1999-ben zárt be végleg.
Nem a nyúlon, hanem a Körúton túl
Sétánk ezen pontján elbúcsúzunk a Körúttól, majd kisebb utcákon kanyarogva futunk bele az Üllői útba – ezen megyünk tovább, egészen az elejéig, ahol az egykori Vörösmarty mozit találjuk. 1935-ben nyitott meg, és az Apollóhoz hasonlóan ez is egy olyan filmszínház volt, aminek volt máshol (a József körút 70. alatt) egy jogelődje. A 2016-ban végleg bezárt Vörösmarty sorsa kimondottan zaklatottra sikerült. Fennállásának 81 éve alatt többször bezárt, volt, hogy több mint egy évtizedre (1970 és 1984 között) – ilyenkor általában irodának használták, amikor a 3-as metró épült, akkor pedig raktárnak. Amikor az artmozi-hálózat része lett, nyílt a Vörösmartyban egy kávézó is, és volt, aki nem is ment innen beljebb, már csak azért sem, mert az akkori alternatív zenei élet jeles alakjai is ott támasztották a pultot a moziban. Elég menő hely volt a 90-es évek első felében a Vörösmarty.
A Vörösmarty hűlt helyétől a Szabó Ervin Könyvtár felé vesszük az irányt, majd a Mikszáth Kálmán tér és a Krúdy utca következik, utóbbin csak a Lőrinc pap térig megyünk. Itt volt az Ego Centrum nevű éjszakai underground szórakozóhely, mely a hatóságoknak köszönhetően csak rövid ideig működött. A helyén nyitott meg a régi Cirko-Gejzír mozi, ami aztán pár év működés után átköltözött jelenlegi helyére, az V. kerületi Balassi Bálint utcába.
Az utolsó snittek
A Lőrinc pap térről egy másik térre megyünk át, a Gutenbergre, ahol viszont meg sem állunk, hanem megyünk tovább egy harmadik tér, a Blaha irányába. De ott sem állunk meg, csak keresztülhaladunk rajta. A cél az Akácfa utca, ahol (a 4-es szám alatt) 1914-től működött egy mozi (Valter néven), ám a hely csak a háború alatt nyerte el jelentőségét: itt volt a szovjet filmek filmszínháza, a Gorkij. Aztán az Akácfa utcáról ráfordulunk a Dob utcára, amin elsétálunk egészen a Károly körúti végéig. A Belvárosi Színháznál fejezzük be a városi sétát, ami régen szintén mozi volt. 1939-ben nyitott meg, Broadway néven, majd lett belőle előbb Barlang, később Ady mozi. 1957 és 1988 között mint Filmmúzeum mozi működött, bár nem csak régi filmek mentek: délelőtt és hétvégén vetítették a friss alkotásokat, hétköznap este pedig a régi filmeket bemutató bérletes sorozatokat. 1991-ben lett belőle ismét Broadway mozi. Aztán egymás után nyitottak a plázák és bennük a plázamozik, azok pedig végleg betettek a régi mozik 90%-nak, köztük a Broadwaynek is.
Ha kicsit többet szeretnél tudni mondjuk arról, hogy pontosan milyen mozik is voltak Budapesten a 80-as években, ajánljuk a buli- és kocsmatérképeket is készítő Vizi Ákos oldalát, merthogy a mozikról is készített remek térképet.
