Vannak alkalmak, amikor megérdemeljük az extra törődést, a feledhetetlen helyszínt, a vacsorapartnerünk figyelmességét az étkezési szokásainkat illetően, vagy ha valami nagyon újra, a hétköznapitól eltérőre vágynánk. Szerencsére a fővárosban bőven van választási lehetőségünk, ha valami kiemelkedő/más a cél. Nyolc éttermet mutatunk.

A felsorolt 8 étterem árszínvonala a válogatás jellegéből adódóan magas. *-okkal azt jelezzük, hogy mennyire kell zsebbe nyúlni, három csillag a maximum, a kettő csillaggal jelölt helyeken à la carte is lehet rendelni a menüről, nem csak degusztációs ételsort választhatunk. Ez pedig azt jelenti, hogy mi magunk döntjük el, hogy mit választunk, mennyiért. Ettől függetlenül a két csillaggal jelölt éttermekben is 5000 forint tájékán kezdődik egy előétel/főétel. 

1/8

Laurel

A kezdetektől fogva figyeljük a Laurel minden hírét és újdonságát, legyen szó különleges vacsorákról, a Csopaki Restiről, netán Ötvös Zsuzsi sütiboltjáról. A progresszivitásáról és lendületéről híres Kertész utcai fine dining szentély nyitása óta Mede Ádám vezetésével alkot maradandót, szezonálisan változó degusztációs menüikre jó odafigyelni. Ráadásul a műfajban ritkaságnak számít, de hétvégenként szűkített menüvel, már ebédidőben is kinyitnak. Mind az ebéd, mind a vacsoraidő különlegessége, hogy a hússal és hallal felvonuló klasszikus ételsor mellett vegán élmény is elérhető. Így lehetőség nyílik arra, hogy ha te vagy partnered növényi étrendet követtek, ugyanúgy élvezzétek a csúcséttermezést, mint az állati eredetű alapanyagokat fogyasztók. Ráadásul határtalan kreativitásuk és alkotói kedvük a garancia rá, hogy akár egy nem vegánnak is wow-érzést adhat a növényi menü. 

 Árszínvonal: ***

2/8

Sho res

Egy étterem, ahol az ízek sokaságáról fogtok beszélgetni. Kár lenne pecsétet nyomni a SHO ételeinek stílusára, hiszen hazai alapanyagok keverednek egzotikus fűszerekkel, szószokkal, érzésekkel. Táncukból pedig mindig egyedi és fantasztikus ízek születnek: itt tényleg el lehet kápráztatni a vacsorapartnert, hogy egy-egy tányéron remek harmóniát alkot sós, édes, savanyú, keserű és az a híres umami. Huszár Krisztián executive chef és csapata kreálja a formabontó fogásokat. Tavaly év végéhez közeledve debütált a SHO restaurant, bar & cafe, ami több oldalról megközelítve hozza azt a pluszt, amit mi keresünk most. Figyelemre méltó adottsága a lokáció: egy olyan helyen várja a vendégeit, amiről sokat suttogott már a város, amire oda kell figyelni, és elég sok pontról oda is tudunk. A MOL Campus 143 méteres felhőkarcolójának árnyékában foglalunk helyet, ha náluk vacsorázunk. Az enteriőr a természetközelibb vonalon mozog, hiszen van modernitás, jövőbe tekintés bőven a XI. kerület ezen részén. Alig várjuk a teraszozást, hogy a Duna közelsége is hozzáadjon az élményhez!  (x)

Árszínvonal: **

3/8

St. Andrea

A St. Andrea zászlóshajó étterme mellett az „égben” is üzemel egy hely, ami egész évben rendelkezésre áll. Legyen szó tavaszi rózsaszín naplementékről, nyári balzsamos estékről, őszi szellők által formált égbolt kémleléséről vagy havas budapesti háztetők fölötti estéről, jó választás lehet a Vörösmarty tér fölötti skybar. Ők bar foodként hivatkoznak a menüjük elemeire – hiszen elsősorban borbárként definiálják magukat –, de esetlegesen osztrigával kezdve, jó pár falattal folytatva és pezsgőt vagy borpárokat rendelve mindehhez azért bőven jól lehet lakni a St. Andrea Wine & Skybarban is. Ha egy elegánsabb, a város forgatagából kiemelt, exkluzív élményre vágynánk egy különleges alkalom adtán, foglaljunk asztalt, és nyomjuk meg a liftben a legfelső emelet gombját!

Árszínvonal: **

4/8

Rumour

Sok várakozás előzte meg a Rumour by Rácz Jenő nyitását, végül 2021 májusában sikerült az első vendégfogadás a hírét megelőző étteremben. Azt ígérték, gasztroszínházról lesz szó, hogy a Rumourban eltöltött vacsorák mást fognak nyújtani, mint az átlagos, hogy Rácz Jenő és csapata tényleg a szemünk előtt készíti el a degusztációs menü fogásait. Így lett: nem klasszikus asztaloknál, hanem egy hosszú pultnál foglalhatunk helyet, hála a profi és odaadó vendégül látásnak, kvázi még több figyelemmel tudják kitüntetni a vendégeket. Minden flottul, időben történik, precíz tervezés eredménye ez a fegyelmezett munka, ami csak hozzátesz a konyha kreatív megvalósításaihoz. Kétféle menü és időpont közül választhatunk az immár Michelin-csillaggal elismert étteremben: a Pre-Theatre (6 fogás, délután 17:00-es indulással) menü egy rövidített változat, nyomottabb áron, míg a Rumour Menü az egész estés verzió, 9 fogással, a teljesség érdekében. 

Árszínvonal: ***

5/8

Uncensored

Kezdjük ott, hogy lépj be egy felső kategóriás étterem gardróbjából egy másik nívós étterem vendégterébe. Már ez is felhívja a figyelmet arra, hogy valami egészen különleges következik. Az Uncensored koncepciója, hogy kizárólag a hét bizonyos napjain tart nyitva, limitált vendéget tud fogadni, és konkrét utazásra invitál, nemcsak ízben, de audiovizuálisan is. A „titkos” étterem az étteremben érzést csak fokozza, hogy 360 fokban körbevetítik mindazt, amit a tányérokon is megjelenítenek. A mostani vacsora 6 országgal foglalkozik, a minket körbeölelő vásznon egymást követi Magyarország, Spanyolország, Japán, Kína, az USA, Brazília, Tivadar György séf pedig remek stílusérzékkel és válogatott nemzeti különlegességekkel készül. Egy-egy ország vetítése és fogása 20 perces etapot jelent. Újító és egyedi élmény!

Árszínvonal: ***

6/8

Déry

Nem véletlen, hogy a Krisztina téri Déryné asztalainál már annyi világhírű előadóművész és celebritás is megfordult. Ez a bisztró intézménnyé vált a budaiak (és akár a Bel Airből érkezők) világában, és minden apró rezdülésével egy olyan álmot követ, ami Nyugat felé jár. Ha csak nem éppen a Mediterráneum vagy a Közel-kelet ízeivel operál. A Déryné számos erőssége közül toronymagasan kiemelkedik a különleges bánásmód, az a kivételes szerviz, amit náluk tapasztalunk: nagyon ritka, és ebben a formában utánozhatatlan is. Sosem egy séfre építenek vagy egy alapanyagot rajonganak körbe, náluk a vendég az origó, az alfa és az ómega. Ha ide invitálod a párodat, barátaidat, családodat, biztosan emlékezetes lesz a törődés is az ízek és az atmoszféra mellett. 

 Árszínvonal: **

7/8

Nobu

A NOBU egy fogalom, egy legenda, hollywoodi sztárok kedvenc étteremlánca, egy olyan ázsiai hely, ami garantálja, hogy csúcsminőséget hoz. Megálmodói Robert De Niro színészlegenda és Nobuyuki („Nobu”) Matsuhisa séf 1994-ben nyitották meg az első egységet, a világon jelenleg 13 hotelben működik NOBU, és további 50 különálló éttermet jegyeznek. Erényeit felsorolni is kár volna, mert egy ilyen kaliberű, ennyire népszerű és majdnem 30 éve sikeresen futó koncepcióról nem mi fogjuk elmondani a tutit. Egy biztos: ha szeretteink rajonganak az ázsiai konyháért, akkor érdemes legalább egyszer megtapasztalni, hogy miben más, mi az a NOBU-élmény, amit Manilától Malibuig imádnak, és amit mi is átélhetünk itt, Budapesten. 

Árszínvonal: **

8/8

Fausto

Nem hivalkodik, nem marketingeli szét magát, szerényen és elhivatottan végzi a dolgát a Fausto’s 1994 óta, családi vállalkozásként, már nagy szerepet adva Fausto di Vora és felesége két felnőtt fiának. Olasz és csúcsgasztró egyben, ez a két műfaj pedig imádni való szinergiát alkot. Hiszen ki ne bolondulna a mediterrán konyháért, a tiszta és szép alapanyagaiért, amikből mesteri tapasztalattal és tudással fantasztikus tányérokat lehet alkotni. A Fausto’sban minden egyesül, ami egy tökéletes vacsoraélményhez kell: elegáns környezet, odafigyelő vendégül látás, remek ételek és italok. À la carte és kóstolómenü formában is vacsorázhatunk, de hétköznapokon businessebédekre is kinyitnak. Utánozhatatlanok a csúcsra járatott tésztáik, és vegán ételsort is készítenek, ugyanúgy mediterrán ízekkel. 

 Árszínvonal: **

Címkék