Nem mindennap épül Budapesten magasház, felhőkarcoló pedig még ritkábban. Megépülését éles viták kísérik, úgyhogy a Kopaszi-gátnál magasodó torony elkészültét meglehetősen kíváncsian vártuk: mégis milyen lesz a főváros első felhőkarcolója, amit a világhíres Foster + Partners építésziroda tervezett? A 143 méteres MOL Campust nemcsak a város majdnem minden pontjáról látni, de kirándulásaink alatt is rendszeresen kiszúrtuk a tornyot, ami erősen megváltoztatta az eddigi városképet – kérdés, milyen irányba. Az épület előtt állva a külső és a magasság mindenképpen arcon csapott, ám ahogy beléptünk a térbe, bevalljuk, ambivalens érzéseink lettek, mert az átlátások, az ívek, a szellős terek és a rengeteg növény egy nagyon is szerethető irodaház képét mutatták, ami nem sematikus tervek alapján jött létre, hanem a dolgozókkal közösen. Újbuda új épületét lehet szeretni és utálni, ahogy azt is meg lehet kérdőjelezni, hogy valóban szükség volt-e pont ezen a helyen egy felhőkarcolóra, de ha már elkészült, akkor érdemes megnézni, mégis mik a pozitívumai egy ilyen épületnek.
Egy város folyamatos változásban van, új épületeket húznak fel üres telkeken vagy régiek helyén, új zöldfelületeket és barátságosabb, élhetőbb városi tereket alakítanak ki, amik sokszor teljesen megváltoztatják a már megszokott városképet. Ez sok esetben nem is baj, hiszen ebből is látszik, hogy a város él, másrészt ma már nagyon nem az a látvány fogad minket, mint Széchenyi idején – furcsa is lenne, ha a high-tech megoldások mellett még mindig sok helyen egy poros falu fogadna bennünket.
A MOL Campus esetében is valami hasonlóról van szó: egy olyan fejlesztés történik 2016 óta a Kopaszi-gátnál, amely alapjaiban változtatja meg a városszövetet és a képet, itt nemcsak új irodaházak, de egy új városnegyed is létrejött – a BudaPart, ami egy hasonlóan vitákat generáló projekt, mint minden nagyobb fejlesztés Budapesten –,
ennek legújabb jelképe a csupa üveg torony.
ennek legújabb jelképe a csupa üveg torony.
A 28 emelet magas MOL Campus egy egészen új világot hozott Budapest életébe: az amerikai vagy ázsiai nagyvárosok felhőkarcoló-negyedeinek egy szeletét, amit valószínűleg akkor fogadna kitörő örömmel a városlakók többsége, ha nem ott lenne, ahol, és nem akkora lenne, amekkora.
Budapest különböző pontjain épületmagassági korlátozások vannak, miután a városvezetők rájöttek arra, hogy a szocializmus idején felépült magasházak nem feltétlenül jó irányban változtatták meg a városképet. A Hungária körúton belül és Buda védett részein – eredetileg a Kopaszi-gáton is – a magasház elhelyezésére kijelölt területen sokáig 30 méter volt a maximum, ezt pár éve feloldották és 90 méterben maximalizálták. Valószínűleg senkit nem zavarna egy ekkora épület, ha az nem zavarna be a világörökségi látképbe, és egy olyan övezetben lenne, ahová már évtizedekkel ezelőtt is magasházakat képzeltek el: a Csepel-sziget északi csücskén.
Bár a Dombóvári útról sétálva kicsit úgy éreztük magunkat, mintha egy külvárosi ipartelepen vágnánk át, hiszen a BudaPart építkezése még javában zajlik, de amikor már elég közel voltunk a MOL Campushoz, megcsapott minket a 21. századi városnegyed, ahol fiatalok sietnek kávéspoharakkal a munkába – mintha egy amerikai nagyvárosba csöppentünk volna. Tényleg láttuk már ezt az épületet a város minden pontjáról, sőt még a kirándulásaink alatt is rendszeresen kiszúrtuk, és hiába mentünk el előtte párszor villamossal, egyszer sem éltük át azt a döbbenetet, amit a közvetlen közelében.
Arcon csapott minket ez a csupa üveg – pontosabban 30 000 négyzetméter homlokzati felület – épület meg a 143 méteres magasság, ami egyébként nagyon is beleillik abba az ultramodern környezetbe, ami körülveszi, éppen ezért is vannak ambivalens érzéseink. Mintha egyben meg kellene fogni az egész negyedet és arrébb tenni pár kilométerrel.
Arcon csapott minket ez a csupa üveg – pontosabban 30 000 négyzetméter homlokzati felület – épület meg a 143 méteres magasság, ami egyébként nagyon is beleillik abba az ultramodern környezetbe, ami körülveszi, éppen ezért is vannak ambivalens érzéseink. Mintha egyben meg kellene fogni az egész negyedet és arrébb tenni pár kilométerrel.
A monumentális méreteket körbesétálva is érezni, de azért számszerűsítjük: az épület alapterülete 86 000 négyzetméter, ez 12 futballpálya, és 28 (+ földszint) emelet magas. A nagyság nem véletlen, és alapvetően nem a hivalkodás hívta életre, hanem mert 2500 dolgozót szerettek volna egy épületben elhelyezni, ugyanis a MOL munkatársai eddig 9 helyszínen, 5 különböző kerületben dolgoztak.
A fenntarthatóság és a hosszú távú gondolkodás volt a legfőbb cél, amikor az épületet tervezték, meg persze a dolgozók, hiszen itt minden róluk szól. Kollaboratív munkakörnyezet, barátságos és szerethető közösségi terek, de az elvonulásra és a koncentrált munkavégzésre alkalmas helyiségek is helyet kaptak az épületben, ahogy kávézók és éttermek, valamint egy látogatóközpont is. Miközben a megnyitóbeszédeket hallgattuk a lobbytérben, elmerengtünk azon, hogy valójában olyan tér vesz minket körül, mintha egy űrhajóban lennénk, de voltak olyan részletek, amik eszünkbe juttatták a Zaha Hadid tervezte bécsi Közgazdasági Egyetem épületét.
Kiemelnénk, hogy itt nemcsak szellős terek, de nagyon jó fényviszonyok is vannak: a munkaállomások 86%-át természetes fény világítja meg, azért így mi is szívesen dolgoznánk. Az épület alatt 310 db talajszonda van, amivel különféle adatokat gyűjtenek, így optimalizálják az épület működését, figyelik a hőmérsékletet, a páratartalmat, a fényeket, hogy melyik helyiségben hányan tartózkodnak – és a sor még hosszan folytatható lenne.
A bejáráson nekünk a torony 17. emeletén lévő irodaterét mutatták meg, ide annyira gyorsan repített a lift – a hirtelen magasságváltozástól tényleg úgy éreztük, mintha repülnénk egy picit –, hogy alig pislogtunk, és már nyílt is az ajtó. Azt, mondjuk, furcsálltuk, hogy nyomógomb belül nem található, így ha félúton meggondolnánk magunkat, sokat nem tehetünk, legfeljebb tovább nézegethetjük az animációt, ami mutatja, hogy melyik emeleten járunk épp. Az irodatér egyébként nem egy-, hanem rögtön háromszintes, és ahogy beléptünk, egy szenzor rögtön érzékelte a jelenlétünket – ez vészhelyzet esetén különösen jó.
Nemcsak az építészeti tervezésben, de a kivitelezésben is számtalan kihívással és újfajta megoldásokkal jár egy ekkora épület megépítése. Az épület vasbeton szerkezetében több mint 6800 tonna betonvasat építettek be és a torony megépítéséhez az ország legmagasabb toronydaruját építették fel. A torony és a pódium (ez a torony melletti épület) teljesen eltérő geometriájú, ezt egy olyan íves átmenet köt össze, amely acél tetőszerkezete képes kompenzálni a külön épületrészek mozgását és még támaszt is nyújt az üvegpaneleknek.
A kilátóteraszon érdemes körbesétálni, mert ilyen magasból valószínűleg még sokan nem láttuk Budapestet, ráadásul egészen új panoráma tárul elénk.
A kilátóteraszon érdemes körbesétálni, mert ilyen magasból valószínűleg még sokan nem láttuk Budapestet, ráadásul egészen új panoráma tárul elénk.
A megszokott városkép és a hegyek helyett itt inkább az Infopark, a Rákóczi híd forgalma, a Nemzeti Színház környéke, Újbuda és Csepel a fő látványosság, meg persze az épülő atlétikai stadion. Aki látogatóként megy majd fel a kilátórészre, az a panorámaliftben fog utazni, ami ugyanolyan szuperszonikus, mint a többi 21 felvonó, viszont utazás közben végignézhetjük a BudaPart látványosságait: az épületeket.
Őszintén megvallva én nem vagyok a felhőkarcolók szerelmese, és annak ellenére, hogy az épület belső tere megfogott, és tényleg építészeti bravúr a megléte, még mindig kérdéses, hogy valóban szükség volt-e egy ilyen magas toronyra. Ugyanis ahol egy felhőkarcoló megjelenik, ott előbb-utóbb több is lesz.
