Keresés EN

Szabadidő

Budapesti bakancslista – 40 programötlet 2023 őszére

Aki azt hiszi, hogy a nyár leköszönésével kevesebb lesz a programlehetőség Budapesten és környékén, az nagyot téved, ugyanis már önmagában a szeptember is rengeteg szuper eseményt tartogat, de az október és a november sem szégyenkezhet. A szervezett programok mellett őszi bakancslistánkban most is számos olyan ötletet találtok, ami nincs időponthoz kötve, így bátran szemezgethettek alábbi listánkból egészen decemberig.

1/40

Vessz el a Pozsonyi Piknik forgatagában!

2023-ban is igazi színházi fesztivál kerekedik az Újpesti rakparton, mely a magaskultúrát közvetíti, és minden korcsoport számára kikapcsolódást nyújt. A Pozsonyi Piknik két színpadon több mint 30 fellépővel, közel 50 kitelepülő színházzal és közel 200 vásáros, kézműves- és gasztronómiai kitelepülővel szórakoztat minket ezen a napon!

2/40

Válogass a Resident Art Fair kortárs képzőművészeti vásár kínálatából!

Szeptember 6. és 9. között újra nyitva áll a látogatók előtt a Resident Art Fair 2023 nyári kortárs képzőművészeti kiállítás és vásár. Szerdától szombatig 14 és 19 óra között látható a 70 meghívott (főként fiatal képzőművész) több mint 180 alkotása a Horánszky utcai Resident Art galériában.

3/40

Kóstolj hazai és külföldi söröket a Kraft Sörfesztiválon!

Több mint 30 hazai és külföldi sörfőzdével, illetve a legfontosabb hazai sörszaküzletek különlegességeivel várnak szeptember 7. és 10. között a Dürer Kertben, az idei Kraft Sörfesztiválon. Az összes fontos hazai sörpiaci szereplőt, de emellett külföldi, régiós neveket is felvonultató nagy sörös ünnepélyre számíthatunk, amire a sörös kiállítók külön készülnek az aktuálisan legizgalmasabb tételeikkel.

4/40

Gyönyörködj a budapesti panorámában és kóstold meg az ország legjobb borait a Budapest Borfesztiválon!

Szeptember 7. és 10. között a gyönyörű Budavári Palota teraszain várnak mindenkit a Budapest Borfesztiválon, a hazai borkínálat elegáns seregszemléjén. Az idei díszvendég, Latin-Amerika jellegzetes ételei mellett bemutatkozik Budapest öt kiemelkedő étterme, de a klasszikus street food ételek széles választéka is kíséri majd a finom italokat.

5/40

Ne hagyd ki a Pintér Béla és Társulata új előadását!

A Réka és az Oltatlanok című előadásban lesznek majd olyan szereplők, akik nem akarják beoltatni magukat, de nem róluk szól elsősorban a darab. Sokkal inkább arról, hogy a „gyűlöletbomba” mindenkit elpusztít, ha felrobban egyszer. Azokat is, akik jelenleg „gyűlöletbombával” a kezükben manipulálják, félemlítik meg, rabolják ki és butítják le az embertársaikat. Lesz majd min nevetni, az biztos! 

6/40

Légy ott a Jazzbois és a Kaláka különleges közös koncertjén!

Szeptember 9-én különleges koncertnek lehetünk tanúi a BudaPartnál található Öböl Amfiteátrumban, ugyanis a Jazzbois fúziós jazz-hiphop-trió és az 53 éves Kaláka együttes ad itt közös koncertet. A Kaláka a versekhez igazodóan sokféle stílusban muzsikál, mindent kicsit a maga módján megszólaltatva, és épp ez az együttműködés záloga is, hiszen a Jazzbois tagjai is megtalálják benne a nekik valót, a saját stílusukban továbbgondolható dalokat. A generációk párbeszéde nem mindennapi élményt jelent majd, amihez extrán hozzáad a Duna vízén lebegő színpad is.

7/40

Köszöntsd az őszt a Széll Kálmán tér utcabáljával!

A nagy sikerű tavaszi alkalom után jön az Őszi Széll is, a Széll Kálmán tér egynapos, nyárzáró utcabálja. Ismét egyesíti erejét az Easy Art Space, a Pingrumba, a Sárkány, a 101Bistro és a Nemdebár, hogy közösen búcsúztassuk a nyarat kiváló ételekkel, italokkal, programokkal és zenével.

8/40

Szívd magadba a kortárs művészetet a Gallery Weekend Budapesten!

A Kortárs Galériák Egyesülete 2023. szeptember 1516-án, immár nyolcadik alkalommal rendezi meg a Gallery Weekend Budapestet (GWB), a hazai kortárs képzőművészet fesztiválját. A több mint 10 budapesti galéria idén ősszel is mozgalmas programokat kínál, a védjegyükké vált galériatúrák mellett számos további ingyenes esemény várja a látogatókat.

9/40

Éjszakázz a Corvin moziban!

A nemrég kisebb felújításon átesett Corvin moziban idén ősszel is megrendezik a Corvin Moziéjszakát, melynek során a régi közönségkedvencek mellett számos premier előtti vetítést és új filmeket is láthatunk. A kora estétől másnap reggelig tartó vetítéssorozaton vászonra kerül egyebek mellett a Barbie, az Oppenheimer, a Jeanne du Barry – A szerető (premier előtt) és a Kojot négy lelke is.

10/40

Válj „lápnokká” a Teknős Tanösvényen!

A dunakeszi Teknős Tanösvény a nyarunk egyik legkedvesebb felfedezése volt, nem gondoltuk volna, hogy egy áruház parkolója mögött és egy forgalmas autóút szomszédságában egy ennyire izgalmas tájat fogunk találni. A Tüskevárat is eszünkbe juttató lápvilágot bemutató 7 állomás mindegyikén vár ránk valamilyen érdekesség, legyen szó grafikákról, olvasnivalóról, totemekről és mászófalról – meg persze az élettel teli természetről.

11/40

Merülj el 2022 legjobb sajtófotóiban!

Szeptember 20-án ismét a Magyar Nemzeti Múzeumban nyílik meg a World Press Photo kiállítás budapesti kiadása. A mindig az előző év legjobb sajtófotóit bemutató tárlatot végigjárni igazi érzelmi hullámvasút, hiszen a katasztrófák és a drámai helyzetek mellett igazán felemelő és ámulatba ejtő képeket is láthatunk. Ez az aktuális, november 5-ig látogatható alkalommal sem lesz másként.

12/40

Bújj el a világ elől eldugott templomkertekben!

Megnyugtató behúzódni a nyüzsgő városból egy csendes templomkertbe. Ezek a szakrális helyek nemcsak az elcsendesedésnek adnak teret, de esztétikailag is gyönyörködtetőek. Korábbi cikkünkben nyolc olyan templomkertet gyűjtöttünk Budapesten, melyet egyszer mindenkinek látnia kell, erre pedig az ősz tökéletes időszak.

13/40

Ámulj a francia impresszionizmus egyik legnagyobb alakjának festményein!

A francia impresszionista és posztimpresszionista korszak jelentős művészeit bemutató kiállítások után (Monet és barátai, 2003; Van Gogh Budapesten, 2006; Cézanne és a múlt, 2012; Cezanne-tól Malevicsig, 2021) a Szépművészeti Múzeum ebben az évben Pierre-Auguste Renoir életművét helyezi fókuszba. A Renoir – A festő és modelljei című tárlat szeptember 22. és január 7. között lesz megtekinthető.

14/40

Vegyél részt a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon!

Az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál 140 kiállítóval, több mint 40 külföldi szerzővel várja látogatóit a Millenáris épületeiben, az Európa Ponton és a Nemzeti Táncszínházban szeptember 28. és október 1. között. A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál hagyományosan vendégül látja a világ legrangosabb íróit, költőit. Az idei fesztivál díszvendége a népszerű amerikai sci-fi-író, John Scalzi lesz, míg díszvendégországként idén Hollandia mutatkozik be.

15/40

Barangold be a Szentendrei Skanzent!

A nyár derekán keresztül-kasul bejártuk a Szentendrei Skanzent, de a kora ősz még ideálisabb időszak a látogatásra, hiszen rengeteg érdekes dolgot tartogat számunkra a 75 hektáros terület. Kilenc tájegységet és azokon belül több mint 350 épületet fedezhetünk fel, miközben rengeteg kiállítás, aktív helyszín, gyermekélménypont, élő történelmi előadás, játszótér is vár, nem beszélve az étkezési lehetőségekről.

16/40

Ugorj fejest a tudományok világába a Kutatók Éjszakáján!

A Kutatók Éjszakája egy Európa-szerte megrendezett ingyenes eseménysorozat a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítésére. Idén is szeptember utolsó hétvégéjén lehet bepillantani a különböző tudományterületek titkaiba szórakoztató, inspiráló előadásokon, kísérleteken, laborbejárásokon és további játékos programokon keresztül.

17/40

Hallgass határfeszegető zenéket az UH Festen!

Október 2. és 8. között süppedhetünk bele ismét a kísérleti zenék világába az UH Festen, amely ezúttal is igazi csemegének ígérkezik mindazok számára, akik folyamatosan keresik az újat, a megszokottól eltérőt. A fesztiválnak idén a Turbina, a Trafó, a Három Holló, a Francia Intézet, illetve a Gólya ad otthont.

18/40

Ünnepeld a dizájnt a 20 éves Budapest Design Weeken!

Idén 20 éves hazánk legnagyobb dizájneseménye, a Budapest Design Week, amit a Magyar Formatervezési Tanács indított útjára. Idén október 5–15. között ezúttal a hazai dizájn nagy pillanatait ünnepli a rendezvény, bemutatva az elmúlt 20 év azon tárgyait és eseményeit, melyek a legnépszerűbbek, és amelyek világszerte is ismertté váltak. A BDW idei kurátora Koós Daniella DLA formatervező, dizájnmenedzser lesz.

19/40

Tölts el egy-egy napot Budapest közeli városokban!

Egy-egy napsütéses őszi hétvégén érdemes Budapest határain kívülre is tekinteni, és meglátogatni a környező városok valamelyikét. Ebben a cikkünkben olyanokat gyűjtöttünk, melyeket tömegközlekedéssel is könnyű megközelíteni, a látnivalók sorában vannak bájos és színes házakkal teli utcácskák, bazilika, vadregényes tó és egy angolpark is.

20/40

Nézd meg Bodó Viktor új rendezését az Örkény Színházban!

Az Örkény Színház új évadának egyik legizgalmasabb bemutatóját Bodó Viktor állítja színpadra, a Lidércek, Shaxpeare, Delírium című darabot, Shakespeare Szentivánéji álom című klasszikusát Závada Péterrel gondolták újra. Az október 6-án premierező előadásban többek között Polgár Csaba, Hámori Gabriella, Zsigmond Emőke és Borsi-Balogh Máté is játszik majd.

21/40

Válogass a kulturális programok közül a Liszt Ünnepen!

Október 11. és 22. között, a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál összművészeti eseménysorozatának részeként nagyszabású hangversenyek, klasszikus és kortárs zenei kamaraprodukciók mellett kóruskoncertek, könnyűzenei és jazzkoncertek, táncelőadások, irodalmi és képzőművészeti programok, valamint ingyenes köztéri események várják a közönséget Budapest legjelentősebb művészeti tereiben és a város számos pontján. A fesztivál keretében érkezik Budapestre a Kronos Quartet, Hania Rani, valamint az Isolation Budapest is a programsorozat része lesz.

22/40

Csöppenj tündérek világába a sződligeti Mesetónál!

Túrázó nem követhet el nagyobb hibát annál, mint hogy kihagyja Sződligetet, a kellemes, nyugodt településen ugyanis 1000 darabos söröskorsó-gyűjtemény és mesebeli hangulatot árasztó kis tó is várja a látogatókat, a két izgalmas és sajátos nevezetesség megtekintését pedig egy kellemes tanösvény bejárásával és egy kiadós ebéddel együtt könnyedén egynapos túrává bővíthetjük.

23/40

Tedd próbára magad a SPAR Budapest Maratonon!

Magyarország legnagyobb szabadidős sportrendezvénye 38. alkalommal nyújt kihívást mindazoknak, akik szeretnék próbára tenni kitartásukat és edzettségüket. A SPAR Budapest Maratonon természetesen a névadó táv lesz a fő attrakció, azonban azokat is várják, akik még nem jutottak el a 42 km szintjéig, sőt, családi számokkal is készülnek a szervezők. Budapest 150. születésnapja alkalmából pedig újdonság a Budapest 150 Városi Túra, melyet minden résztvevő a saját tempójában teljesíthet, miközben bejárja a főváros legszebb részeit.

24/40

Ismerd meg a város titkait izgalmas sétákon!

Mindig lehet találni valami új helyet, épületet vagy útvonalat a városban azok helyett, amiket már jól ismerünk. Mi is szeretünk néha letérni az ismeretlen utcák és terek irányába, mert olyankor rengeteg új élménnyel és ismerettel gazdagodunk, de ha valaki nem egyedül szeretné felfedezni a várost, akkor érdemes körülnézni a sétacégeknél. Ezen a linken az ő kínálatukból mutatunk egy válogatást.

25/40

Fedezd fel a whiskyk világát!

Új helyszínen, a Millenáris B csarnokában rendezik meg idén a Whisky Show-t, ahol több mint 60 stand kínál lehetőséget a minőségi whisyk/whiskey-k és érlelt párlatok felfedezésére, összesen kb. 600-féle tétellel. A whiskyk/whiskey-k mellett különféle rumokat és gineket is lehet majd kóstolni, a legnagyobb ínyencek pedig Masterclass előadásokon is részt vehetnek külföldi szakértők jóvoltából.

26/40

Sétálj a nagymarosi Gesztenyés tanösvényen!

A gyűjtögető életmód instant megtapasztalásával kecsegtet a nagymarosi Gesztenyés tanösvény, amit ha október környékén keresünk föl, még némi szelídgesztenyével, út mellé hullott dióval is gazdagabbak lehetünk. A Budapestről is jól megközelíthető túraútvonal változatos, összesen 21 megállóból áll, mindössze 4,6 kilométer, még a visszafelé vezető Duna-parti sétával együtt is csak 6 kilométer hosszú.

27/40

Próbáld ki a város legjobb kenyereit és péksüteményeit!

Roppanó sercli, kicsorduló pisztáciakrém, tíz ujjon nyomot hagyó ragacsos kakaó, porcukorhintés és kardamom – a budapesti kézművespékségek legjavából válogattunk nyáron megjelent gyűjtésünkben. Szerencsére azonban a kenyerek és péksütik okozta örömöket bármely évszakban kiélvezhetjük, sőt a novemberi esős-ködös reggeleket meg is tudja menteni egy igazán finom kakaós csiga vagy kardamomos tekercs.

28/40

Ne maradj le King Krule lemezbemutatójáról!

Az angol gitáros-dalszerző-énekes, Archy Ivan Marshall, vagyis King Krule júniusban megjelent, Space Heavy című, negyedik albumát mutatja be az Akvárium Klub Nagyhalljában. A még mindig csak 28 éves zenész tinédzserként keltett feltűnést első kislemezeivel, páratlan dalszerzői képességével és hangszeres tudásával. Karrierje azóta is különösebb buktatók nélkül ível felfelé. Ő pont az az előadó, akit egyszer az életben illik megnézni – már ha az ember éhezi a különleges zenei élményeket.

29/40

Utazz a Gyermekvasúton!

A budai hegyvidék legszebb kirándulóhelyeit összekötő Gyermekvasúton mindig szívesen utazunk, ám ősszel itt is egy egészen más világ tárul elénk. A színesbe borult fák között zakatolni egészen biztosan nagy élményt jelent a család minden tagjának, de egy libegőzéssel összekötve randiprogramnak sem utolsó.

30/40

Kalandozz a Gödöllői Arbo-parkban!

Bár mi már gyerekként is jártunk ezen a hatalmas területen, azt mi is csak nemrég tudtuk meg, hogy itt valójában 154-féle erdőtípuson sétálhatunk keresztül. A Gödöllői Arbo-park az ezerarcú erdőt mutatja meg nekünk, ahol a kikapcsolódás és a rekreáció mellett a játszva tanulás, a vezetett séták és a különféle programok is megférnek.

31/40

Barangolj fővárosi temetőkben!

Halottak napja és mindenszentek környékén legtöbbünk egyébként is látogatja a temetőket szeretteink okán, azonban a fővárosi temetők és sírkertek számos történelmi és építészeti érdekességet is rejtenek, melyeket vezetett sétákon fedezhetünk fel. A Fiumei úti sírkertben például irodalmi és építészeti sétát, sőt biciklitúrát is tartanak rendszeresen, de a közeli Salgótarjáni utcai zsidó temetőben is tartanak vezetéseket. Az aktuális időpontokat ide kattintva lehet böngészni. Az említettek mellett a Sétaműhely csapata a Farkasréti temetőben és a Csörsz utcai ortodox zsidó temetőben is tart sétákat.

32/40

Csodáld meg a Városligeti fasor villáit!

Budapest egyik leghíresebb útja az Andrássy út, aki palotafelfedező túrára indul, valószínűleg annak is ez lesz az első gondolata. Bármennyire csodásak is a díszes oszlopfőkkel, szobrokkal és mindenféle ornamentikával díszített, monumentális paloták, érdemes a Városligeti fasor felé venni az irányt, ahol a gesztenyefák között sétálva szecessziós és historikus villák sora vár minket.

33/40

Bulizz a Reflektor Festivalon!

A tavaly indult Reflektornak az eredeti tervek szerint egy kamionmosó adott volna otthont, nem messze az Örs vezér terétől, azonban területrendezési gondok miatt az Akváriumba költözött a fesztivál, 2023-ban pedig már a Dürer Kertben várnak minket friss és izgalmas fellépőkkel, november 16-án. Bakancslistánk elkészülésének idején egyetlen fellépő kiléte publikus, a Shame azonban önmagában is elég, hogy bátran kihagyhatatlannak merjük titulálni az idei Reflektort is. A újhullámos brit posztpunk egyik húzóneve idehaza a 2018-as Szigeten már bemutatkozott, klubkörnyezetben azonban most először láthatjuk őket.

34/40

Piacozz ősszel is!

Piacra járni ma már nem csak hobbi, hiszen így juthatunk a legegyszerűbben szép zöldséghez, gyümölcshöz, amiből egyre kevesebbet látni az üzletek polcain. A fedett vásárcsarnokok mellett városszerte egyre több helyen találunk a hét bizonyos napjain megrendezett piacokat, ahol megbízható és lelkes termelők szép portékái közül választhatunk. A szezonalitás miatt persze a kínálat minden évszakban más és más, de még így is ezeken a helyeken juthatunk hozzá a legjobb minőséghez.

35/40

Járd be a Lumina Park új kiállítását!

A tavalyi évben egy új látványossággal gazdagodott Budapest, a Palatinus Strandon nyitották meg a Lumina Parkot, ami egy olyan varázslatos hely, ahol különleges fény- és hangjáték által létrehozott mesebeli világot alkottak meg a szervezők. A fénypark 2023 őszén megújulva tér vissza a Palatinusra, így ismét érdemes lesz felkeresni az őszi-téli időszak egyik legkedveltebb budapesti látványosságát.

36/40

Kirándulj Piliscsév környékén!

Egy Piliscsév környéki túra egy egész sor izgalmat és látnivalót kínáló kirándulás. Elsősorban az itt található barlangok és pompás panorámát kínáló sziklaszirtek miatt keresik fel sokan ezt a vidéket, de már a község és a hegy közötti első szakaszon is találunk izgalmakat, például egy szép horgásztavat, egy akácfás ligetet, a piliscsévi pincefalut, majd a Csévi-barlang alatti völgyben az Eszperantó-forrást, aminek még a története is nagyon érdekes.

37/40

Emlékezz meg a hiphop 50. születésnapjáról!

A hiphop műfaj jeles évfordulóhoz érkezett, idén 50 éves, hiszen bár egészen pontos időpont nem köthető a műfaj születéséhez, de a gyökerei azokhoz az első, 1973-as bronxi block partykhoz vezetnek, ahol a sound systemekből meghosszabbított funk-breakek szóltak DJ Kool Herc kezei alól. A Hiphop50!-en jeles magyar zenészek és MC-k alkotnak szupergruppot, hogy megünnepeljék a műfaj első fél évszázadát a Magyar Zene Házában.

38/40

Juss be ikonikus épületekbe!

A város épített örökségét sokszor szinte készpénznek vesszük, az ikonikus épületek sziluettje annyira beleégett a retinánkba, hogy nem sokat gondolkozunk azon, milyen csodálatosak, izgalmasak lehetnek belülről. Korábbi cikkünkben összegyűjtöttük, hova hogyan juthatunk be.

39/40

Nézz dokumentumfilmeket a Verzió filmfesztiválon!

November 22–29. között jön a 20. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál, ami a dokumentumfilmes szakma és a filmszerető közönség fontos találkozási helye. Budapesten a Toldi, a Művész és a Kino Cafe mozikban, a Trafóban, a Blinken OSA-ban és a CEU-n tartanak filmvetítéseket, beszélgetéseket és más kísérőprogramokat, ahol hazai és nemzetközi filmkészítőkkel és szakértőkkel lehet találkozni. 

40/40

Sportolj rossz időben is!

A falmászástól a légtornáig 5 sportot gyűjtöttünk korábbi toplistánkban, amik mind függetlenek az időjárás szeszélyeitől, ráadásul kezdőként is végezhetők. Szintén közös bennük, hogy élményközpontúak, vagyis jó eséllyel úgy mozgatnak át, hogy a másnapi izomlázig észre se vesszük a befektetett kemény munkát.

Cimkék

Hasonló tartalmak

Szabadidő

Dolgozó anyává válni: visszatérés a munka világába

A szülési szabadság utáni visszatérés a munka világába óriási változást jelent, így minél közelebb érünk a visszatérés időpontjához, úgy sokasodnak az aggodalmaink az új életszakasszal kapcsolatban. Milyen változások történnek, mikor megérkezik a dolgozó anya szerepe az életünkbe? Milyen kihívásokra számíthatunk ebben az időszakban? Miként tudunk tudatosan felkészülni a visszatérésre?

Szabadidő

Séta az egykori óbudai téglagyárak területén

Az óbudai téglagyárak múltjától az emlékezés jelenéig című séta során végigjárjuk a bécsi úti téglagyárak területének egy részét, hallhatunk a téglagyárak történetéről, társadalmi kontextusukról és a második világháborúban betöltött szerepükről, valamint szó lesz a Porajmos emlékezetéről, annak kortárs módjairól és lehetőségeiről is.

Neked ajánlott

A