A Teréz körúttal párhuzamos, ma már nem létező Kármán utca egykor a Podmaniczky utcát és a szintén elég rövid Szobi utcát kötötte össze. Annyira rövid utcácska volt, hogy még házszám sem jutott neki, csak a macskakövek és a parkoló autók. Ráadásul különösebben vonzó sem volt. Ez volt az első utca a körúttól befelé a Városliget irányába.
Hosszas tervezést követően Terézváros önkormányzata úgy döntött, hogy az utcát megszünteti és parkká alakítja át. Tavasz végén, nyár elején le is zajlottak a munkálatok, majd júniusban egy jazzfesztivállal nyitották meg az új közösségi miniteret. A Kármán minipark csendes, nyugodt kis sziget, pedig nagyon közel esik mindenhez, ami hangos, lásd a Podmaniczky utcán túl a körutat, illetve a Nyugati pályaudvart és környékét. De mivel magas házak fogják közre, viszonylag
rejtve van a szemek és a nagyobb zaj elől.
A Kármán minipark akár a parktervezés iskolapéldája is lehetne, mert a viszonylag kis területet úgy tudták berendezni, hogy eszünkbe sem jut róla a zsúfoltság. Jutott hely kényelmesen a zöldfelületnek, a pihenőpadoknak és a gyerekrésznek is. A Szobi utca és a Podmaniczky utca felől közelíthető meg, mindkét irányból kerítés határolja, merthogy nem használható 0–24 órában. A nyári időszakban – május 1. és szeptember 30. között – 7 órától 21 óráig, a téi időszakban – október 1. és április 30. között – pedig 8 órától 19 óráig léphetünk be.
A minpark rendjét és nyugalmát térfigyelő kamerák, illetve a nyitvatartási időben biztonsági őr felügyeli. Többek között ő figyel arra, hogy a rendbontók elkerüljék a helyszínt, vagy például arra is, hogy se kerékpárral, se rollerrel, se gördeszkával, se görkorcsolyával ne száguldjon át rajta senki, autóval meg motorral pedig már be sem tudnak ide hajtani a kerítés miatt. Kutyával sem léphetünk be a parkba, kivéve, ha segítő állatról van szó.
Mindenkinek csak azt tudjuk ajánlani, hogy ha épp arra jár és van legalább 10-15 perce, próbálja ki és csüccsenjen le itt egy padra, hogy átgondolja a nap már eltelt vagy további részét. Egyébként a szomszédban, a Szobi utca és a Kármán minipark sarkán található a kiváló Menny Kultúrkocsma, és ha már ott ücsörgünk, akkor lenézhetünk hozzájuk is.
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
