A Művész mozi mondhatni, a budapesti artmozik romkocsmája, eklektikus, művészi dizájnnal és kulturális találkozóhely szereppel. Emellett egy igazi vén róka: 1910 óta pörögnek itt a filmkockák, bár akkor még Mozgókép Otthon néven futott. Ezt nagyjából akkor cserélték le Décsi Mozira, amikor a falak között bemutattak (a városban elsőként) egy színes és hangosfilmet. Volt még Deák mozi és Fáklya is, de 1989 októbere óta Művészként ismerik a budapestiek. Ma is ez a nevet olvashatjuk az Oktogon közeli épületen, neoncsövekből kirakva. Ez számít Budapesten a legnagyobb kínálatú művészfilmeket vetítő mozinak, de nem ritkák a populárisabb darabok sem (persze csak a legjobbak kerülnek be). A filmeket főleg eredeti nyelven, magyar felirattal nézhetjük, olykor filmfesztiválok, tematikus vetítések keretein belül. Aztán akár még egy ritkaságnak számító filmet is hazavihetünk DVD-n (a mozi bal folyosóján működik ugyanis az Odeon Videotéka).

Tipp: A biciklivel érkezők a mozi épületén belül is lezárhatják járgányaikat.

(Borítókép: Hartyányi Norbert - We Love Budapest)

Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!

Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.

Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!

hirdetés

Címkék