Ha egy kulináris kalandozásra vágyunk, ahol a mediterrán és a magyar ízek találkoznak, az AGOS Budapestben a helyünk! Itt garantálják, hogy nemcsak megesszük az ételt, majd utána magunk mögött hagyjuk azt, hanem hazáig, sőt azon túl is magunkkal vihetjük, hiszen egy igazán egyedi gasztroélménnyel gazdagodhatunk az étteremben.
Az El Hispano Café egy autentikus tapasbár a belvárosban, mely ízig-vérig spanyol hangulatot áraszt magából, nem véletlen, hiszen Fernando García, a tulajdonos Spanyolországból érkezett az országunkba még a Covid idején.
A Nemsüti neve már biztosan sejteti, hogy nem az édességek vannak a középpontban. Itt a vegetáriánus és vegán étkezést követők járnak és laknak jól, de mellettük mindenki más is, aki szeretne egészségeset ebédelni.
Mit von maga után egy olyan nevezetű utca, mint a Mester? És Margaritát! A kreatív nevű, néhány férőhelyes bisztró egy olyan modern hely, ahol gyakran változó étlap, izgalmas borsor és spanyolos, laza hangulat fogad.
Egy tál egészséges boldogság. Kell ennél több? A Hippeace, Szatmári Feri főzelékezője krémes leveseket és melegítő főzelékeket ígér a jóllétünk érdekében. Bár a főzelék szó hallatán általában kevesen pörögnek be, azonban, ha megkóstoltuk, milyen egytálételt ad Főzelékes Feri, akkor egyből elfelejtjük a menzás rossz élményeket.
A Byblos tulajdonosa, Osama Kutaini 2023-tól magáénak tudhat még egy éttermet a Semmelweis utcában, mégpedig nem is akármilyet: a Jouri a város első marokkói konyhája.
A Sunhill Bistro & Skybar alatt a nyüzsgő Budapest, körülötte a Naphegy festői környezete. Itt egy reggeltől estig tartó ízutazásra hívnak minket: kezdhetjük a napot egy laktató reggelivel, ebédmenüzhetünk náluk, rendelhetünk tőlük pizzát, és jöhetünk a barátainkkal is egy különleges vacsorára, miközben remek borokat kortyolhatunk és gyönyörködhetünk a Tabánra nyíló panorámában.
Szeptember közepén a Szilágyi Erzsébet fasor elején nyitott meg a SZÚP nevű hely, ahol két fiatal lány, Tami és Zsófi várja a vendégeket saját receptek alapján készülő leveseikkel.
A Sunhill Bistro & Skybar komplexuma egy reggeltől estig tartó ízutazásra invitál, ahol reggelizni, ebédelni, vacsorázni és bulizni is lehet kora reggeltől késő estig a Tabán szomszédságában.
A 10 helyszín között tel-avivi és amerikai konyhát, magyaros és nemzetközi ételeket kínáló éttermeket és bisztrókat, koktélbárokat, reggelizőhelyeket, valamint éjszakai bárokat is találunk.
A Dob utca–Nagykörút saroktól néhány méterre találjuk a hosszúkás pincehelyiséget, az egykor itt állomásozó, sokat látott Fricska pedig újratervezve, Fricska 2.0 néven lépett be a budapesti gasztroéletbe 2023 nyarán.
2022-ben már nem nyitott ki a Dob utcai Fricska, ám ma vacsoraidőben újjászületik a kedvenc, ismét kinyitnak, immár Fricska 2.0 néven. Ennél jobb hír nem is érkezhetett volna!