2015 – egyre nagyobb a kínálat remek éttermekből, vendéglőkből, Budapest pezseg. Megízleljük a bisztrókonyhák lehetőségét, hogy új technológiákkal, kiváló minőségű alapanyagokkal a friss és ambiciózus séftársadalom valami merőben újat csinál. Felrázzák a gulyást, folyami halakhoz nyúlnak, finoman bánnak a gönci barackkal. A Fricska éllovasa volt mindennek. A Dob utcai szuterén olyan gasztronómiát hozott el a VII. kerületbe, ami miatt érdemes volt hétköznapra szabadságot kivenni, hogy náluk ebédelhessünk. Mi egykor a We Love Budapest egyik születésnapját is náluk tartottuk. A fényes jövőt azonban eltörölte a világjárvány, 2022-ben már nem nyitottak ki. Most, 2023. július 19-én viszont főnixként tér vissza a Fricska 2.0!

Egykori kollegám írta meg róluk a bemutatkozó cikket: Csongrádi Csaba, Giczi Andor, Nagy Szabolcs és a Fricska önmagát „gasztropubként” aposztrofálva, hihetetlen dinamikával startolt el a Dob utcából. Sosem voltak aztán hivalkodók, felesleges PR-lózung sem zúdult a nyakunkba tőlük, egyszerűen csak végezték a munkájukat, csinálták, amihez értettek. Remek érzékkel, értéket teremtve, csodás menüket komponáltak, szinte fogalomszámba ment, hogy a Fricskában van a város egyik, ha nem a legjobb ár-érték arányú ebédje. Én magam is délidőben jártam náluk először, konkrétan egy szabadnapomon, hogy ne kelljen sietni, csak belehelyezkedni mindabba, amit kollégám mesélt, és amit annyira vártam. 

Átütő volt az élmény, akkor még egy olyan Budapesten, ahol csak kapiskálták a vendégek, hogy mi az a sous-vide, a brezírozás, a temperálás. Illetve nem is nagyon foglalkoztak ezzel, csak a végeredményen szaladtak fel a szemöldökök, hogy például így is lehet rostélyost sütni, ilyen szintekre is emelkedhet egy édesvízi hal húsának íze. Egyre többen lettek kíváncsiak az újra, a forradalmira. És a Fricska élen járt mindennek a bemutatásában. Közvetlen vendéglátással, nem elefántcsonttoronyból beszéltek „le” és villogtak, hanem meséltek, főztek, lubickoltak a szerepben. Amiért a városiak és Budapest alkalmi látogatói is nagyon hálásak voltak. 

Ma már jól tudjuk, hogy fenntartásokkal kell kezelni persze az étteremkalauzokat, de az sem véletlen azért, hogy két évben is Bib Gourmand minősítést kaptak a Michelintől. Viszont a Fricskáról abszolút elmondható volt, hogy nem a helyezésekért, említésekért tepertek, hanem a törzsvendégeiknek és a hozzájuk látogató külföldieknek teljesítettek ebédről ebédre, vacsoráról vacsorára. Elegánsan, mégis lazán csinálták mindezt, megtisztelvén az ételeket, a magyar és a francia konyha alapjait. 

Aztán jött a világjárvány, a kiszállítások ideje, amit hihetetlenül jól ugrottak meg persze, de ez nem a sokszor à la minute készülő fogások, a kifinomult konyha pályája. Vészhelyzet volt, reziliens megoldás, a legméltóságteljesebben. Vitték a kiszállítós konyhát, még nyári kitelepülést is csináltak a Balatonra. Aztán 2022 elején eljött a búcsú ideje. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a gasztroszcénát figyelők, szeretők, az étterembe járók egy emberként szisszentek fel, hogy ez nem lehet, ez is csak egy fricska, valami rossz vicc, ez az étterem megtorpedózhatatlan. Annyian kommentálták őket, hogy ennek nem lehet vége, hogy visszavárják a Fricskát, amire nem lehetett nem odafigyelni. Nem az a fajta szájhősködés volt, hogy csak presztízsből kommentálgassanak, hanem tényleg lehetett érezni és tapasztalni a szomorúságot, hogy űrt hagy maga után ez a remek, jól bejáratott étterem. Mi is őszintén sajnáltuk, és vártuk az esetleges újrakezdést. 

Hallottunk városi pletykákat, láttunk egyet s mást, jöttek titokzatos, Facebook-oldalas borítóképcserék, pici aktivitások, majd július első napján felragyogott a szemünk. Tényleg közeleg az újranyitás? Csak egy kicsit kellett többet várnunk, mint két hét, és igen, 2023. július 19-én először vacsorával, de újra felizzanak a főzőlapok, újra betelik a tábla, megint lehet asztalt foglalni, immár a Fricska 2.0-ba, ugyanúgy a Dob utcába, ahol 2022-ben sok időre leoltva maradtak a villanyok, érintés nélkül pihentek a kések és villák. 


A hely tehát ugyanaz, a koncepció sem változik: ultraszezonális, nagyon klassz alapanyagokból készített kifinomult, de nem élére vasalt fogások, naponta változóan, a tábláról. Ami a csapatot illeti, elég rejtélyesen csak annyit árultak el eddig, hogy lesznek új és régi munkatársak is a Fricska 2.0-ban, de erről hamarosan hosszabban is mesélünk majd, immár feltérképezve a néhai kedvenc éttermünk reneszánszát. 

Addig pedig álljon itt néhány hívogató fogás a mai, szerdai tábláról:

  • pecsenyekacsamáj-mousse, sárgabarack, briós
  • Fricska-gulyás
  • karfiolkrémleves, tojás, csicseriborsó
  • branzino, zeller, mángold, halszósz
  • tahitótfalui pisztráng, alma, cukkini, spenót
  • csokiszuflé, passiósorbet
  • Rákóczi-túrós, málna
Foglalásokat az alábbi elérhetőségeken fogadnak, már ma estére is: 

  • E-mail: 2.0fricska@gmail.com
  • Telefonszám: +361/951 8821 

Címkék

Elérhetőségek

Fricska 2.0 1072 Budapest, Dob utca 56–58. Facebook-oldal