Mit von maga után egy olyan nevezetű utca, mint a Mester? És Margaritát! A kreatív nevű bisztró egy olyan modern hely, ahol gyakran változó étlap, izgalmas borsor és spanyolos, laza hangulat fogad. Kellett már egy ilyen vérfrissítő a sokféle gasztrohellyel bővelkedő környékre. Két barátnak, Szabados Leventének és Orbán Marcellnek köszönhetjük ezt, akik először közösen tartottak baráti vacsorákat, mígnem eljutottak oda, hogy „idegeneknek” is főzzenek. Bár, aki ide betér, az egy percig sem fogja magát idegennek érezni. Az étlap sem hosszú, kevesebb mint 10 fogás közül válogathatunk. Ezt este kérhetjük, ebédre menüvel készülnek. A főmenü esetében is majdnem táblás módszerrel dolgoznak, amit a piacon frissen kapnak, azt készítik el. A kreatív energiák igazán a konyhán szabadulnak fel, boldogan mixelik a közel-keletit a távol-keletivel, a magyart a mediterránnal. Levente a konyhán van otthon, Marcell a borokat, főleg a natúr borokat ismeri, mindketten jelen vannak a helyen, ami jó, hiszen bátran kérdezhetünk a fogásokról, hozzájuk pedig az italok terén is ellátnak minket tippekkel. Itt lenni egészen olyan érzést kelt, mintha egy baráti összejövetelre érkeztünk volna. Ezért az És Margarita erősen törzshelygyanús!

(Borítókép: Forgács Zsuzsi - We Love Budapest)

Asztalnál a város – We Love Kuponhét Augusztus 20. és szeptember 6. között!

Első kuponhetünk keretében kuponoldalunk bemutatásával különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok jól ismert budapesti klasszikusokat, de izgalmas újhullámos éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.

Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!

hirdetés

Címkék