Keresés EN

Keresés

kocsma - 168 találat

Másik Szoba

október 1., 11:27

Másik Szoba

A Budapest Bike Maffia munkásságát nehéz kikerülni, hiszen 2011-es alapításuk óta rengeteg jótékonysági akció fűződik a nevükhöz, ráadásul egy kávézójuk is van, ahol a fogyasztással közvetlenül segíthetjük a munkájukat.

Gusztáv Pub

szeptember 27., 16:35

Gusztáv Pub

Kívül-belül kicsi hely, ezért simán el lehet sétálni mellette, viszont az előkert első két asztalához egy-egy hintába ülve telepedhetünk le, ami azért valljuk be, elég hívogató!

Zsír

szeptember 27., 11:47

Zsír

A Népszínház utcát és a Rákóczi utat összekötő Kiss József utcában helyezkedik el egy pincében a Fővárosi Kulipintyó, vagyis a Zsír.

9 budapesti kiskocsma, ahol már az első látogatásnál törzsvendégként kezelnek

szeptember 20., 12:47

9 budapesti kiskocsma, ahol már az első látogatásnál törzsvendégként kezelnek

Ráadásul ezeknek a helyeknek az árfekvése is pénztárcabarát.

RUND Aquincum

szeptember 17., 15:44

RUND Aquincum

A hely, aminek a hátránya a legnagyobb előnye: távol esik a belvárostól. A RUND Aquincumba az látogat el, aki tényleg ki akar szakadni a fővárosi nyüzsgésből. De aki ide kijön, az nem csak sokat utazik távolságban, hanem időben is, ugyanis az Aquincumi Múzeummal szemben lévő kocsmaépület még az 1950-es években épült fel, és a mai napig üzemel.

Hangulatos kocsma őrzi a lengyel-magyar sörbarátságot a Gárdonyi tér szomszédságában

szeptember 13., 15:02

Hangulatos kocsma őrzi a lengyel-magyar sörbarátságot a Gárdonyi tér szomszédságában

A Gárdonyi térnél található kocsma ritka, mint a fehér holló: csupa lengyel sör kapható, és a csapon lévő saját sörök is a lengyel vonalat viszik.

Helyek a Corvin-negyed környékén, ahol jókat ehetünk, ihatunk

szeptember 5., 11:04

Helyek a Corvin-negyed környékén, ahol jókat ehetünk, ihatunk

Modern vietnámi, kraft sör Mekka, szaftos burgerek és az egyik legjobb indiai kifőzde – többek között ezeket találjuk a Corvin-negyed környékén.

Tacet Brewery

szeptember 4., 17:17

Tacet Brewery

A Nagymező utcai Tacet Brewery egyedi koncepciójú sörözőként színesíti a belvárosi kocsmákat: sörkülönlegességeket kínál, mindezt zenei tematikára felfűzve.

Wagner és Puccini operái ihlették a Nagymező utca zenészkocsmájának söreit

július 31., 09:56

Wagner és Puccini operái ihlették a Nagymező utca zenészkocsmájának söreit

A pár hete megnyitott söröző sörkülönlegességeket kínál, mindezt zenei tematikára felfűzve. Ilyen kocsma sincs még egy Budapesten.

Elég zsír ez a fővárosi kulipintyó a Népszínház utcában

június 17., 13:30

Elég zsír ez a fővárosi kulipintyó a Népszínház utcában

Trash, multikulti, és épp ezért szerethető! Ilyen a Zsír a Népszínház utcában.

8 hely, ahol a szurkolás helyett egymásra figyelhetünk

június 17., 11:53

8 hely, ahol a szurkolás helyett egymásra figyelhetünk

Indul a nyár, indulnak a meccsek – ha azok közé tartozol, akiket hidegen hagy a foci, mikor a barátaiddal találkozol, ezekre a kiülős helyekre menj!

6 hely, ami miatt érdemes végigmenni a Népszínház utcán

június 7., 14:25

6 hely, ami miatt érdemes végigmenni a Népszínház utcán

Indiai, nigériai, afgán, magyar–amerikai és török – a budapesti gasztronómia színes, szagos, imádni való gyöngyszemei a Népszínház utcából.

Hrabal Söröző

május 16., 12:39

Hrabal Söröző

A híres cseh író, Bohumil Hrabal nevét sokan ismerik, ha máshonnan nem is, akkor a budapesti Hrabal Söröző kapcsán biztosan. A Rákóczi úton, az Astoriához közel eső cseh italozó alapvetés azok számára, akik a cseh sörökre esküsznek.

A pünkösdi hétvégén ismét megnyílik a Viadukt Terasz az autómentes rakparton

május 15., 14:44

A pünkösdi hétvégén ismét megnyílik a Viadukt Terasz az autómentes rakparton

Május 18-tól jönnek a kulturális programok is a pesti alsó rakpartra, de frissítőket is lehet majd venni.

Nagy kocsmakörkép – Ezeken a helyeken zajlik az igazi egyetemi élet

április 30., 13:17

Nagy kocsmakörkép – Ezeken a helyeken zajlik az igazi egyetemi élet

Felidéztük, körbekérdeztünk, és összeszedtük, hogy két óra között hol iszogatnak vagy éppen fejtegetik az élet nagy dolgait az egyetemisták.

Helyek, ahol jót ehetünk, ihatunk – A Rákóczi tér és környéke

április 18., 10:00

Helyek, ahol jót ehetünk, ihatunk – A Rákóczi tér és környéke

Húsz éve még a város egyik hírhedt tere volt, ma egy eklektikus bohém negyed nő ki a Rákóczi tér környékén. De mit együnk és igyunk, ha erre járunk?

80 éven át 1000 fő mulatott Buda legszebb kertvendéglőjében – Ilyen volt a Budagyöngye

április 16., 10:02

80 éven át 1000 fő mulatott Buda legszebb kertvendéglőjében – Ilyen volt a Budagyöngye

Reneszánsz estek, romantikus fák hűsítő árnyéka és a legjobb táncdalénekesek műsora várta közel 100 évig a budaiakat.

„Nem a profit a lényeg, hanem az értékteremtés” – Megnéztük a Másik Szobát

február 22., 13:34

„Nem a profit a lényeg, hanem az értékteremtés” – Megnéztük a Másik Szobát

Jótékony kortyok – a Budapest Bike Maffia kávézójában minden itallal garantáltan az alapítvány munkáját támogatjuk.

Craft Head Brewpub & Bistro (Bezárt)

február 20., 14:40

Craft Head Brewpub & Bistro (Bezárt)

A Craft Head Brewpub & Bistro egy olyan hely, amely kis és nagy társaságokat egyaránt befogad óriási terében. A Rákóczi úton lévő gasztrokocsma annyi asztallal bír, hogy nehezen elképzelhető, hogy itt valaki ne tudjon leülni.

Pici Bar & Nighttaqueria

február 19., 13:28

Pici Bar & Nighttaqueria

A Pici bár egy olyan „törzshely” a VIII. kerületben, ahova betérve azonnal otthon érezzük magunkat: parányi méretű, mégis hangulatos, és olyan érzés, mintha csak a haverunkhoz ugrottunk volna fel.

Újdonságok a városban – 15+1 gasztrohely, amit januárban teszteltünk

február 1., 12:52

Újdonságok a városban – 15+1 gasztrohely, amit januárban teszteltünk

Egy helyen gyűjtöttük össze nektek azokat az éttermeket, pékségeket, street food helyeket és gasztrokocsmákat, melyeket januárban teszteltünk.

Mintha a haverodhoz ugranál fel – A Pici bárban jártunk

január 26., 13:55

Mintha a haverodhoz ugranál fel – A Pici bárban jártunk

A Harminckettesek terén tavaly márciusban nyitott hangulatos bárocska olyan, mintha a haverodhoz ugranál be egy italra, ahol mindenki ismer mindenkit.

Ezek a helyek nyíltak Budapesten idén – Street food, teraszok, bárok és éjszakai helyek

2023. december 30., 09:10

Ezek a helyek nyíltak Budapesten idén – Street food, teraszok, bárok és éjszakai helyek

Le ne maradj! Ezek a street food helyek, bárok, teraszok, kocsmák nyíltak idén Budapesten!

Törzshelygyanús kocsma 2000 forintos tésztával – Megnéztük a Brutålt a Bartókon

2023. november 24., 15:10

Törzshelygyanús kocsma 2000 forintos tésztával – Megnéztük a Brutålt a Bartókon

Letisztult belső, igényes italok, kiváló olasz pasták, nagyon baráti árak – megnéztük a Brutålt a Bartókon.

Kisgolyó, nagygolyó, nyilacska – 10 jó hely, ahol hódolhatsz kocsmasportszenvedélyednek

2023. november 9., 16:36

Kisgolyó, nagygolyó, nyilacska – 10 jó hely, ahol hódolhatsz kocsmasportszenvedélyednek

Biliárd, darts, csocsó és újabban a sörpong – talán ezek a legnépszerűbb kocsmasportjátékok, melyek kimondottan feldobnak egy sörözős estét. Mutatjuk, hogy például hol.