A Craft Head Brewpub & Bistro egy olyan hely, amely kis és nagy társaságokat egyaránt befogad óriási terében. A Rákóczi úton lévő gasztrokocsma annyi asztallal bír, hogy nehezen elképzelhető, hogy itt valaki ne tudjon leülni. A Covid idején bezárt Neked csak Dezsőt sokan ismertük, annak helyére költöztek be, ahol alig kellett bármit is átalakítani, mindössze a kínálatot gondolták újra. A sörközpontúság azonban megmaradt, 16 csapból folynak a jobbnál jobb sörök, ráadásul a hely egyik végében egy bottle shopot is kialakítottak, ahol több mint 200-féle kisüzemi sör közül válogathatunk.Szinte az összes hazai sörfőzde elérhető itt, és mellettük többek között cseh, lengyel és német sörök is. Ha nem vagyunk annyira sörösek, akkor sem kell tiltólistára tenni a Craft Headet, ugyanis tekintélyes borkínálata is van, sőt spiritek terén meglehetősen pörög a gin és a whisky is, meg persze a Tubi. Ha megéheztünk italozás közben, akkor itt a sörözéshez passzoló ételek közül választhatunk, vagyis elmaradhatatlanok a burgerek, tapasok, de még egy jó csülök pékné módra is szerepel az étlapon. A hely befogadóképessége egyébként bő 230 fő, ezentúl van még egy 25 fős galéria és egy 60 fős különterem, amelyek rendezvényekre ki is bérelhetők. Tavasztól őszig pedig egy sétálóutcán található, 100 embert is elbíró teraszon is élvezhetjük a finom és hűsítő ízeket.

Címkék