Didergős, ködös reggelek és esték ide vagy oda, november 9. és 13. között sem áll meg az élet Budapesten! Ha a következő napokban igazán kikapcsolódnátok, akkor csekkoljátok hétvégi ajánlónkat!
Az ősz első hónapja egy szempillantás alatt eltelt, de azért érnek még meleg napsugarak és szuper programok szeptember 28. és október 1. között is, átfordulva az eggyel hidegebb hónapba.
A Mikrokosmos 2023-as megnyitásával még nagyobb fagyihatalom lett a Bartók Béla út. A gellérthegyi Füge bolt és kávézó tulajdonosainak új fagyizójában mennyei a mangó, üdítően savanykás a málna, ráadásul cukormentes fagyik is vannak.
Itt a nyár, indul a fagyiszezon, mi pedig felkerekedtünk, hogy megkeressük a város legjobb fagyijait. Nagy fagyikörképünkbe közel 40 fagyizó került be, listánkat pedig folyamatosan bővítjük majd.
Újlipótvárost a XIII. kerület részeként a Jászai Mari tér, a Nyugati tér és a Dráva utca határolja. Egy kisváros a nagyvárosban, ahol még megtaláljuk a már máshonnan kikopott régi mesterségek képviselőit, ahol az emberek egymásra köszönnek az utcán vagy a vendéglátók már előre elkészítik a „szokásosat” a vendégeknek.
Új interjúsorozatunkban ismert embereket kérdezünk meg arról, hogy milyen a viszonyuk Budapesthez, mit szeretnek benne, melyek a kedvenc helyeik. Henri Gonzo volt az első alanyunk.
Mindig látszik egy helyen, ha a környéket ismerő és szerető üzemeltetői vannak – szerintünk a Montage-nak is ezért van ilyen kellemes mindenkinappalija-hangulata. Úgy alakították ki a teret, hogy baráti beszélgetésekhez, munkához és rendezvényekhez is tökéletes legyen, és a dizájn mellett szerencsére a kínálat is hasonlóan csábító.
Szubjektív nyári fagyizólistánk következik, olyan helyekkel, ahol – szerintünk – a kiváló alapanyagokból, helyben készülő gombócokhoz némi csavar és különlegesség is tartozik.
A kerület sokkal több a folyton nyüzsgő Pozsonyi útnál vagy Újlipótvárosnál: idetartozik a Népsziget egy része, itt épült fel az ország első plázája, és a kerületben ömlik a Dunába a Rákos-patak.
Mindig látszik egy helyen, ha a környéken élő, azt ismerő és szerető üzemeltetője van. Szerintünk a Montage-nak is ezért van ilyen kellemes mindenkinappalija-hangulata.
Sorozatunkban bemutatjuk Budapest kerületeit. Ezúttal az egyik legfelkapottabb és legváltozatosabb helyszínre, a XI. kerületbe kalandozunk el, ami a világ legmenőbb környékei közé is bekerült.
Az idei nápolyipizza-bumm eredményeként számos helyen találkozhatunk a legautentikusabb olasz pizzairányzattal. Most megmutatjuk a jelenlegi kedvenceinket!
A bordélyokban és a kéjnőtelepeken megtalált forró éjszakákért előszeretettel fizetett a pesti polgárság és az arisztokrácia színe-java. Sétánk során ezeket a helyeket fedezzük fel.
Kedvenc fagylaltja mindenkinek van, mi pedig örülünk, hogy Budapesten egyre több szenvedéllyel, minőségi alapanyagokból készített jéghideg finomságot találunk.
Ezek a forró napok vízpartot, teraszt, árnyas kerthelyiséget kívánnak, ahol hideg üdítők, frissítők, egy pofa sör, tetszőleges arányú fröccs mellett, jó társaságban múlathatjuk az időt.
Reméljük, hogy friss bakancslistánkkal hozzájárulhatunk ahhoz, hogy az elmúlt hónapok korlátozásai után ismét kiélvezhessétek a Budapest és környéke által nyújtott élményeket!
Szerencsére csodás nápolyi pizzákból, szaftos rizottókból itthon sincs hiány, ezért elhoztuk a kedvenc olasz helyeinket, ahonnan bátran rendelhettek, ha hiányzik az igazi olasz konyha.