Új márka születése egy ikonikus épületben
A Celsius Budapest egy szállodához tartozik, mégis teljesen külön bejárattal és független működéssel várja a vendégeket a hajdani Stühmer-gyárban. A tulajdonos egy francia család, amely Európa-szerte mintegy száz szállodát birtokol, a belsőépítészeti megoldásokat pedig szintén francia tervező jegyzi. Az eredmény: nagy terek, sokféle ültetési opció, hatalmas közösségi asztalok. Nem a férőhelyek maximalizálása volt a cél, hanem az, hogy a vendégek jól érezzék magukat – akár idegenekkel egy asztalnál, spontán beszélgetésekbe feledkezve.
Tudatos koncepció, erős szakmai háttér
Az étterem igazgatója Király Dániel, aki korábban Budapesten és vidéken is dolgozott szállodákban, többek között az Accent Hotels kötelékében. A gasztronómiai irányt 2025 nyarán Segal Viktor kreatívséffel és Baráth Dávid brandépítővel közösen formálták meg, ez lett a sharingkoncepció, ami a közös kóstolás örömét helyezi előtérbe.
A konyha ázsiai–magyar fúzióra épül: az alapanyagok és a gondolkodásmód gyakran hazai, a dizájn és az ízvilág viszont színes, nem ragad le a klasszikus magyar ételeknél. Az italokért Héjja László felel, a konyhát pedig Tóth Ádám séf vezeti, aki korábban a Michelin-ajánlott biatorbágyi Fügében is dolgozott. Munkásságát az ázsiai mellett az északi gasztronómia is meghatározza, és kiemelten fontos számára a fenntartható megközelítés.
A Celsius Budapest konyhája a megosztásra alapoz, és ugyan minden fogás önállóan is élmény, mégis könnyedén kapcsolódnak egymáshoz. A sült cékla (2990 Ft) dióolajos vinaigrette-tel, fekete szederrel, házi sárgaborsómiszóval és egy lassan sült, mindenmentes magos ropogóssal érkezik: ez az úgynevezett fröknäcke helyettesíti a kenyeret. A kacsamájpaté (4290 Ft) egyszerre elegáns és komfortos: krémes májpástétom és kacsahúsos terrine találkozik egy juzualapú, savas relishsel és egy vastag szelet – barna vajjal, illetve mézzel karamellizált – házi kaláccsal. Az ázsiai marhatatár paszternákkal, szilvával és fekete szezámmal (4790 Ft) a francia alapokra épülő technikát gocsujanggal és terijakival fordítja izgalmas irányba, a vinaigrette-ben szegedipaprikamag-olajjal és francia prémiumcornichonnal. A ropogós bundában sült csirkekacu (3990 Ft) mellé szezámos lila káposzta ad friss, üde ellenpontot, míg a mély ízű miszó-portobello-krém finoman erősíti fel az ázsiai karaktert.
A mangalicakóstoló fermentált zöldségekkel (3790 Ft) kistermelői válogatás Hajdu Dávid és Hajdu Kata gazdaságából, ahol a darált hús, az angolszalonna és a pisztácia adja a rusztikus, mégis letisztult ízvilágot. A füstölt kacsamell zellerrel, toszkán kellel és csipkebogyóval (3990 Ft) a konyha technológiai játékosságát mutatja: kamadóban füstölt, szaftos kacsamellsonka, barna vajas zellerkrém, kombu algával készült, ázsiai ihletésű zellertextúrák és szezámolajos kacsanyelvtöpörtyű kerülnek egy tányérra. A sertéspofa (4790 Ft) lassan, 24 órán át készül, aromás fűszerekkel, mély, többféle csontból főzött zsüvel, shiitake gombával és légies burgonyafőzelékkel. A vegán köleskrokett (3890 Ft) kívül ropogós, belül krémes, az egészet pedig spenótos, aranymazsolás-fenyőmagos ragu koronázza meg. A desszertekben a hely szelleme egyszerre kortárs és hagyományőrző: a Stühmer előtt tisztelgő csokitrió (3290 Ft) fehér, tej- és étcsokoládéval dolgozik, a bejglit idéző flódni pedig döntetlenre hozza a klasszikus mákos vagy diós? vitát.
Ázsiai utalások és izgalmak az itallapon
Az itallap ugyanazt az elvet követi, mint az étlap: minden kategóriában megjelenik egy távol-keleti csavar, miközben kerülik a túl kommersz megoldásokat. Héjja László elárulta, hogy sok a házi készítésű ital, a signature-koktélok lazák, easy-goingok, mindegyikben ott a „Celsius-életérzés”. Az organikus, bioalapanyagokból dolgozó, alkoholmentes kínálat különösen erős: népszerűek a mentes spritzek és a mocktailként is helytálló frissítők, mint például a matcha-zöld alma limonádé. Kávék 990 forinttól érhetők el, két irányban: egy signature minőségi blend az alap, de kortyolhatunk egy specialty keveréket is, háromféle arabicából.
A gin-tonik-lapon 6 alkoholos és 1 alkoholmentes verzió szerepel. Borfronton különlegesség, hogy a tulajdonos saját bortermelő vidékeiről származó francia vörösborok kizárólag itt érhetők el, míg a fehérek egytől egyig magyar pincészetektől érkeznek. Az ázsiai ívet ebben a kategóriában egy egzotikus juzuszaké erősíti.
Több mint étterem
A Celsius Budapest nem csak vacsorára csábít: bárki betérhet akár egy munka utáni italra, amihez mindig akad egy jól passzoló snack, vagy napközben békésen dolgozni egy csendesebb sarokban. A név is ezt a szemléletet tükrözi: modern, nemzetközi, stílusos – minden hőfokon, minden alkalomra jó választás.
ELÉRHETŐSÉGEK:
Celsius Budapest
(Borítókép: Koncz Márton – We Love Budapest)
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
