Nem volt még olyan régen, amikor úgy kellett vadászni egy használható ázsiai éttermet Budapesten, most pedig már az agglomerációban is olyan nyílik, ami simán elférne a belvárosban is. Az Érden nyitott Rua mögött tapasztalt csapat áll, akik már korábban is bizonyították: értenek a modern, fúziós ázsiai konyhához.

Érden, sőt a mellette lévő falvakban és városokban, de még a vele határos XXII. kerület szélén sincs feltétlenül olyan hely, ami miatt érdemes kimenni a belső kerületekből – ez alól persze kivétel Davide cukrászdája, ami miatt viszont még gyalog is.

Újhullám kitekintésekkel

A nemrég nyitott Rua Asian Food and More viszont abszolút alkalmas cél egy túrára: ha nem is a belvárosból, mert ott van elég ázsiai konyha, de a környékről mindenképp. A Rua alapvetően vietnámi alapokon áll, de találunk benne egy kis koreai és thai kitekintést is. Ami miatt viszont nagyon örülünk neki, az a hozzáállás, a technika és a tálalás, ami az újhullámos ázsiai bisztrókat jellemzi.

Akit nagyon érdekelt az ázsiai, azon belül a vietnámi konyha, az 15 évvel ezelőtt a vietnámi piacon próbálkozhatott – az első étterem, ahol igazi pho levest kóstolhattunk, a szebb napokat látott Dang Muoi volt. A 2013-ban nyitott Funky Pho, majd egy évvel később a Sáo voltak az első olyan hazai vietnámi éttermek, ahol nemcsak az étellel, de filozófiával és kortárs konyhai tudással is készültek, igazi love brandet építve ezzel.

Ilyesmit látunk most a Ruánál is. A hely három tulajdonosa nem ma kezdte a vendéglátást: Bi első helyéről, a karantén alatt nyílt #Biről mi is írtunk, Bi férje, Doni és társuk, Minh pedig a Khanból igazoltak át. Bi korábbi helye még megvan, de a családja csinálja, ők hárman pedig régóta terveztek egy közös helyet, ahol összerakhatják a tudományukat. A lokáció is szándékos: mint mondják, Budapesten belül minden harmadik étterem ázsiai, nem akartak egy sokadik hasonlót – Érden és környékén viszont nincs még ez a kategória, így bizalmat szavaztak a Budapest melletti városnak.

Otthonos és fiatalos

A Rua központi helyen, a vasútállomástól pár perc sétára, egy kívülről kevéssé stílusos szolgáltatóházban van. Nem olyan könnyű észrevenni, de bent már egész más a helyzet, látszik a kialakításon, hogy alapvetően azt szeretnék, ha az emberek leülnének, és itt fogyasztanák el a levesüket vagy a sült rizsüket. A belső vidám, letisztult, színes székekkel és nyomatokkal dekorált, otthonos és fiatalos.

Az étlap nagyrészt vietnámi, de a levesek között van tom yum, a saláták között házi kimcsi, a főételek között pedig néhány fúziós darab és pad thai is. Ennek két oka is van: egyrészt nem akartak nagyon kizárólagosak lenni, másrészt igyekeznek a környékbeliek ízlését kielégíteni, és egyelőre úgy vették észre, hogy a pho leves mellett a másik húzótermék a pad thai.

Az ördög a részletekben

Mint mondják, a vietnámi mellett a többi ázsiai konyhában is vannak olyan kedvencek, amiket a környéken élők szívesen fogyasztanak, így egyelőre kísérleteznek az étlappal – a sült rizsek és a wokos tészták mellé tettek egy-két kevésbé ismert darabot is, amit ők nagyon szeretnek, és majd meglátják, mennyire sikerül átadni az üzenetet a vendégeknek.

Az előételek szépen felölelik azt, amit egy ázsiai helyen várunk: tavaszi és nyári tekercs, batyu, bao, tempura – elsőre teljesen klasszik, de az ördög a részletekben rejlik. A baóban lévő, faszénen készült császár például zseniális, annyira füstös és nyárias, hogy egészen biztosan imádni fogja az is, aki egyébként tartózkodik a zsírosabb, szaftosabb húsoktól. Az enyhén csípős majonéz pikánssá, a sok zöldfűszer pedig frissé teszi.

A pho leves hozza, amit hoznia kell: hajszálvékonyra vágott marhahús – a soványabb részekből –, ízes, umamis lé, és házi készítésű savanyított fokhagyma, amivel még egyet tekerhetünk az ízeken. 

A főételek közül az egyik legnépszerűbb a pad thai: ezen is érezni azokat a finomhangolásokat, amik miatt a Rua konyhája izgalmas, de a legjobb mégis a sokkal kevésbé népszerű, lassan sült császárhús volt pácolt tojással. A karamellizált hús valóban nem a legsoványabb, viszont nagyon gazdag az íze, és elképesztően szaftos.

Az italok között is demokrácia van: tartanak dobozos üdítőket – európait és vietnámit is –, de érdemes a házi készítésű limonádék és egyéb italok felé indulni, ha pedig befejeztük az étkezést, akkor a desszert mellett egy igazi vietnámi csöpögtetős kávéval zárni a lakomát.

Főétel és ital: 4000 Ft/főtől

ELÉRHETŐSÉGEK

Rua Asian Food and More

Címkék