Megjelent a Michelin Guide Hungary 2023-as kiadása, amely kiemeli a legjobb éttermeket az országban.

A kiadvány 75 éttermet mutat be, egy olyan konyhát is beleértve, amely most nyerte el a Michelin Green Star elismerést, egy olyat, amely Bib Gourmand minősítést kapott, valamint 14 további újonnan ajánlottat.

A Michelin a mai napon, szokás szerint előzetes hírverés nélkül bejelentette a Michelin Guide Hungary 2023-as kiadásában szereplő magyar éttermek listáját.

A Michelin a mai napon, szokás szerint előzetes hírverés nélkül bejelentette a Michelin Guide Hungary 2023-as kiadásában szereplő magyar éttermek listáját.

A Guide idén összesen 75 éttermet ajánl, amelyekből 28 Budapesten található, 47 pedig vidéken. Ezekből 2 a kétcsillagos, 7 az egycsillagos, 7 a Bib Gourmand minősítéssel rendelkező étterem – utóbbiak közül egy most került először a kiadványba –, és 59 az egyéb ajánlott étterem, melyekből 14 első alkalommal kerül bemutatásra. 5 étterem emellett elnyerte a Michelin Green Star minősítést – ezek közül egy az idén első alkalommal kitüntetett.

„Mivel nem csupán Budapesten, de az egész országban nyomon követjük az izgalmas gasztronómiai fejlődést, örömmel jelentjük be, hogy 14 új éttermet mutatunk be a Michelin Guide Hungary második kiadásában” – emelte ki Gwendal Poullennec, a Michelin Guide nemzetközi igazgatója. „A 2023-as kiadvány méltatja a jelenlegi kínálat kulináris változatosságát, és a bemutatottak közül egy éttermet Bib Gourmand minősítéssel ismer el kiváló értékkel bíró konyhája alapján, egy másikat pedig MICHELIN Green Star elismeréssel jutalmaz a fenntarthatóság érdekében tett fantasztikus eredményeiért.”

„Mivel nem csupán Budapesten, de az egész országban nyomon követjük az izgalmas gasztronómiai fejlődést, örömmel jelentjük be, hogy 14 új éttermet mutatunk be a Michelin Guide Hungary második kiadásában” – emelte ki Gwendal Poullennec, a Michelin Guide nemzetközi igazgatója. „A 2023-as kiadvány méltatja a jelenlegi kínálat kulináris változatosságát, és a bemutatottak közül egy éttermet Bib Gourmand minősítéssel ismer el kiváló értékkel bíró konyhája alapján, egy másikat pedig MICHELIN Green Star elismeréssel jutalmaz a fenntarthatóság érdekében tett fantasztikus eredményeiért.”

A két kétcsillagos megtartja Michelin-csillagjait

A tatai Platán Gourmet és a budapesti Stand megtartotta két-két MICHELIN-csillagát 2023-ban. Mindkét étterem a tavaly első alkalommal megjelent MICHELIN Guide Hungary kiadványban nyerte el kétcsillagos minősítését. A Platán Gourmet a tatai vár falai mögötti pincékben elrejtett intim étterem, ahol a nyitott konyhában Pesti István és csapata kifinomult, innovatív fogásokat alkot tökéletesen kiegyensúlyozott ízekkel és textúrákkal.

Széll Tamás és Szulló Szabina klasszis étterme, a Stand szintén egy rálátással rendelkező, üveghomlokozatú konyha köré épül. Fogásaik kifinomultságról és profizmusról tanúskodnak. Az interpretácó modern, de tradicionális ízek, az örökségük iránti szenvedély jellemzi a Standot. 

7 étterem büszkélkedhet egy-egy Michelin-csillaggal

Mind a hét 2022-ben elismert étterem megtartotta csillagjait erre az évre is.Budapesten a Babel a tradíció és a modern megközelítés tökéletes ötvözete mind megjelenését, mind konyháját tekintve. A visszafogott megjelenésű Borkonyha Winekitchen több mint százféle bort kínál, és hagyja a csúcsminőségű alapanyagokat ragyogni az intenzív ízvilágú fogásokban. Elegancia és kifinomultság jellemzi a Costes hangulatát az átgondolt dekorációtól a gondosan felépített kiszolgálásig. Az Essência étteremben a portugál konyhafőnök-tulajdonos Tiago és magyar felesége, Éva három menüben ötvözik örökségüket: egy portugál, egy magyar és egy kóstolómenüben, amely az előbbi kettőt ötvözi. A Rumour konyhafőnöke nyugodt precizitással és szenvedéllyel alkotja meg innovatív fogásait a nyitott konyha köré épült pulton. Az intim Salt egy boutique hotelen belül helyezkedik el, a polcokon sorakozó színes befőttek és fűszerek hozzájárulnak a remekül felépített, meglepetést jelentő fogásokhoz.

A fővároson kívül, Esztergomban található a 42 Restaurant, modern megközelítéssel kombinálja a hagyományokat olyan fogásokban, amelyek néha játékosak és mindig telve vannak ízekkel.

Új étterem csatlakozott a Bib Gourmand listához

Hét étterem kapott Bib Gourmand minősítést elérhetőbb árazású, kiváló konyhájáért – egy a tavalyi ajánlottak közül lépett előre, hatan pedig megtartották minősítésüket.

A pécsi Morzsa a legújabb, amely a tavalyi fő válogatásból előrelépve idén megkapta a Bib Gourmand minősítést. Az újhullámos pékség-bisztró Pécs sétálóutcájában található, kifinomult és kozmopolita. A kenyerek és péksütemények frissen kerülnek ki a kemencéből, az egész nap elérhető bisztrófogások pedig telítve vannak ízekkel.

14 étterem csatlakozik a fő szekció ajánlott éttermeihez

A kiadvány fő szekciójában ebben az évben 59 éttermet mutatnak be, melyek közül 14 első alkalommal csatlakozik a válogatáshoz.

Bobajka, Tarcal
Botanica, Dánszentmiklós 
Csopaki Resti by Laurel, Csopak 
FLAVA, Budapest 
Fricska 2.0, Budapest 
GÓRÉ, Kisharsány 
MoszkvaTéЯ Bistro, Budapest 
NOON, Balatonfüred 
Piac 42, Esztergom 
SHO, Budapest 
Solid, Budapest 
Tati, Budapest 
White Salon, Budapest 
Zincenco Kitchen, Budapest 

Egy új étterem került a Michelin Green Star minősítéssel elismertek közé

Azok közül, amelyek tavaly Michelin Green Star minősítést nyertek, mind a négy étterem megtartotta azt a 2023-as évben is, egy – a tavalyi évben a fő szekcióban már bemutatott – étterem pedig újan került melléjük. A Michelin Green Star a szakma előterébe emeli ki az éttermeket, amikor a fenntartható gasztronómia érdekében bevezetett gyakorlatokról van szó. Ezek között megtalálható az otthon termesztett és helyi termelésű alapanyagok, valamint a megújuló energia használata, a szénlábnyomuk csökkentése, az európai textilek és a helyben készült kerámiák alkalmazása.

Az idei év díjazottjai:

Almalomb, Hosszúhetény
Graefl Major Kétútköz, Poroszló
Onyx Műhely, Budapest
Salt, Budapest
Villa Kabala, Szigliget 

Magyarország új zöldcsillagos étterme, a Villa Kabala kizárólag saját veteményeskertjükből és helyi gazdáktól és beszállítóktól származó terményekkel dolgozik. Maguk állítják elő kenyereiket, lekvárjaikat, sonkáikat és söreiket, és rendelkeznek egy exkluzív családi pincészettel a szemközti dombon. Emellett helyben pörkölik a saját kávéjukat, és még saját edényeiket is elkészítik a fazekasműhelyükben! Szállodájuk ugyanezt az ethoszt követi, és kizárólag újrahasznosított tárgyakkal van berendezve.

3 különleges elismerést is kiosztottak

Mialatt a Michelin Guide kulináris elismerései az éttermek teljes egészére vonatkoznak, a Michelin különleges elismerései azokat az egyéneket emelik ki, akik végtelen szenvedélyüknek és elismerésre méltó képességeiknek köszönhetően teszik felejthetetlenné az éttermi élményt.

Ebben az évben a kiváló kiszolgálásért adott Welcome and Service Award elismerést Fölföldi Péter és Terjék Petra kapják (a szigligeti Villa Kabala étteremből), akik lenyűgözték a Michelin Guide felügyelőit hiteles szívélyességükkel és lelkesedésükkel. Az étteremben a kiszolgálás csevegős és barátságos, ugyanakkor professzionális – tapintható büszkeséggel mutatják be saját készítésű termékeiket. Emellett szívesen vezetik körbe a vendégeket a birtokon, és fogadják őket a hotelükben, amelyet az otthonuk kiterjesztésének tekintenek.

A Sommelier Award díjat Rácz Imre kapta (a budapesti Spago by Wolfgang Puck étteremből) a munkája iránt mutatott szenvedélyéért és a vendégekkel ápolt kedves és szimpatikus kapcsolatáért. Szereti megosztani tudását, és ugyanolyan élvezetessé teszi a borok kiválasztásának folyamatát, mint az elfogyasztásukét. Mialatt borlapja nemzetközi, kiemelten támogatja a folyamatosan fejlődő magyar borászatot.

A Young Chef Award elismerést Zaida Zincenco nyerte el (a budapesti Zincenco Kitchen étteremből) azért a képességéért, hogy olyan csodálatos fogásokat készít, amelyek a klasszikusokat elegáns, alkalomadtán leleményes érintéssel ötvözik. Imádja a „vacsoraklub” stílusú étkezést, és ezt sikeresen újrateremti nyugodt apartmanéttermében, amely otthonos, meghitt hangulatú. Ragyogó mosolyával és a legnagyobb büszkeséggel Zaida olyan ételeket mutat be, mint a tojásos nokedli és a tokhal édesköménnyel és kaviárral.

A Michelin Guide szállodai válogatása bemutatja a legegyedülállóbb és legizgalmasabb szálláshelyeket Budapesten és világszerte. A válogatásban szereplő minden hotelt a MICHELIN Guide szakértői választottak ki különleges stílusa, kiszolgálása és atmoszférája alapján – minden árkategóriában –, és mindegyikbe lehet foglalást indítani közvetlenül a MICHELIN Guide weboldalán és mobilos alkalmazásában. A budapesti válogatásban megtalálhatók a város leglátványosabb szállodái, közöttük a high-design Pest-Buda Hotel, a „Plus” válogatás kiemelkedő darabjai, mint a the Kozmo és a Hotel Clark, valamint a zenei ihletésű luxusbutikok, mint az Aria.

A teljes 2023-as magyarországi válogatás elérhető a Michelin Guide weboldalán és az ingyenes iOS és Android alkalmazásokban. 

Címkék