Egy tökéletes üzleti rendezvény helyszíne ma már sokkal többet jelent, mint néhány négyzetméternyi, székekkel és technikával berendezett terem. A környezet, a fények, a gasztronómia, a panoráma és a hely atmoszférája mind hozzájárul ahhoz, milyen élménnyel távoznak a vendégek és a partnerek. Ráadásul ugyanaz a helyszín egészen más arcát mutathatja egy januári évindító találkozón, egy tavaszi sajtóeseményen, egy nyári partnerpartin vagy egy decemberi évzárón. Íme 4 jó lehetőség.

Budapesten több olyan rendezvényhelyszín is található, ahol az évszakok változása nem korlátot, hanem lehetőséget jelent. A Városliget zöldje, a Duna panorámája, egy több mint százéves étterem története vagy éppen az Akadémia reprezentatív környezete mind más módon ad hozzá egy eseményhez. Négy helyszín, négy karakter – és közös bennük, hogy az üzleti programot nem pusztán lebonyolítják, hanem köré maradandó élményt is építenek.

Gundel: amikor a történelem találkozik a mai üzleti élettel

A Városliget kapujában, a Hősök tere szomszédságában működő Gundel étteremről első körben nem egy hétköznapi üzleti találkozó jut eszünkbe. Pedig a több mint 130 éves múltra visszatekintő helyszín éppen abban lehet érdekes a vállalatok számára, hogy a történelmi környezet mögött sokféle, a mai igényeknek megfelelő rendezvénytípus megvalósítható. Egy partnerreggeli vagy -ebéd éppúgy helyet kaphat itt, mint egy konferencia, sajtóesemény, díjátadó, gálavacsora vagy évzáró. A különböző karakterű rendezvényterek lehetővé teszik, hogy az esemény méretéhez és hangulatához igazodjon a helyszín, miközben a Városliget ikonikus környezete végig meghatározza az atmoszférát. A Gundel esetében ráadásul a gasztronómia sem egyszerű kiegészítő elem. A rendezvényhez igazítható a vendéglátás formája az üzleti reggelitől a felszolgált vacsorán át az állófogadásig vagy a finger foodig. A klasszikus magyar konyha öröksége és a mai rendezvénygasztronómia találkozása pedig önmagában is olyan elem lehet, amely emlékezetessé tesz egy üzleti eseményt. A friss arculattal és változatos fogásokkal megújult Gundel Event & Catering ráadásul külső helyszíneken is vállal rendezvényeket, így a Gundel gasztronómiai és szervezési tapasztalata akkor is mögöttünk áll, ha maga az esemény máshol zajlik.

További részletek itt.

Spoon The Boat: ugyanaz a panoráma, minden évszakban más élmény

A Duna ölelésében egészen más perspektívából lehet üzleti rendezvényt szervezni. A Spoon The Boat esetében a panoráma nem szezonális attrakció: a budai Várnegyed és a Lánchíd látványa télen, nyáron, nappal és este is a rendezvény része marad. A különbséget inkább az adja, hogy az évszakok változása hogyan alakítja a hajó hangulatát. Tavasszal és nyáron a teraszok és a vízparti környezet kerülhetnek előtérbe, ami könnyedebb partnereseményeknek, koktélpartiknak vagy networkingnek kedvez. Ősszel és télen a belső terek válnak hangsúlyossá, miközben a kivilágított budai panoráma továbbra is különleges hátteret biztosít. A három eltérő karakterű és méretű helyszín különböző üzleti eseményekhez is alkalmazkodik: a nagyobb Duna Lounge prezentációkhoz, díjátadókhoz vagy évzáró rendezvényekhez kínál teret, a Pest Café intimebb üzleti ebédekhez és partneri találkozókhoz lehet megfelelő, míg a Panorama Bridge az üvegfelületeknek köszönhetően napközbeni workshophoz vagy sajtóeseményhez is kiváló választás. A két panorámaterasz jó időben tovább bővíti a lehetőségeket. Így a Spoonon nem szükséges egyetlen rendezvénytípusban gondolkodni: a reggeli üzleti találkozótól az esti gálavacsoráig többféle esemény megtalálhatja a saját hangulatát.

További részletek itt.

Városliget Café: amikor a környezet együtt változik az eseménnyel

A Városliget Café egyik különlegessége, hogy itt az évszakok látványosan alakítják át a rendezvény környezetét. Az állandó pontot a Vajdahunyad vára panorámája jelenti, miközben tavasszal a kizöldülő Liget, nyáron a tó és a zöld környezet, ősszel a park színei, télen pedig a Műjégpálya hangulata ad új hátteret az eseményeknek. Ez üzleti szempontból is érdekes lehet, hiszen más típusú programokhoz más-más környezet illik. Ősszel például konferenciák, workshopok és partneri találkozók kerülhetnek előtérbe, télen pedig az évzárók és karácsonyi rendezvények kaphatnak különleges atmoszférát. Januárban ugyanez a helyszín már évindító vagy stratégiai megbeszélésekhez is használható. Tavasszal a termékbemutatók, sajtóesemények és networkingprogramok profitálhatnak a Liget friss, zöld környezetéből, nyáron pedig a teraszok, a tó és a szabadtéri hangulat válhatnak a rendezvény főszereplőivé. A belső terek között is többféle lehetőség áll rendelkezésre: a szekcionálható Díszterem nagyobb konferenciákhoz és gálákhoz, az étterem és a Tavirózsa terem pedig kisebb üzleti vacsorákhoz, sajtóreggelikhez vagy állófogadásokhoz illeszkedhet. A Városliget Caféban így nem egyszerűen egy rendezvényhelyszín változik az év során, hanem maga a környezet is az esemény részévé válik.

További részletek itt.

Akadémia Klub: reprezentatív háttér belvárosi környezetben

A Magyar Tudományos Akadémia Székházában működő Akadémia Klub Étterem és Rendezvényhelyszín egészen más karaktert képvisel. Itt a történelmi környezet klasszikus eleganciája és a belvárosi panoráma határozza meg az események hangulatát. A Duna, a Lánchíd és a budai Várnegyed látványa természetes díszletként kíséri végig a rendezvényeket, miközben az épület reprezentatív terei önmagukban is rangot adnak az alkalomnak. A helyszín a kisebb üzleti találkozóktól a több száz fős rendezvényekig megvalósíthatók, mint például konferenciák, üzleti ebédek és vacsorák, díjátadók, állófogadások, gálavacsorák és protokolláris események egyaránt. Az öt, eltérő karakterű rendezvénytér lehetőséget ad arra, hogy minden alkalomhoz annak jellegéhez, hangulatához és létszámához leginkább illő helyszínt válasszák. A magas színvonalú megvalósításról a több mint 25 éves szakmai tapasztalattal rendelkező, összeszokott csapat gondoskodik a rendezvény előkészítésétől a konyhai munkán át a felszolgálásig. A gasztronómia szintén meghatározó része a rendezvényélménynek. A kínálat kialakításánál a minőségi, szezonális alapanyagok, az ízek harmóniája, az elegáns tálalás és a speciális étkezési igények figyelembevétele egyaránt fontos szerepet kap. Az Akadémia Klub Éttermet a magas színvonalú vendéglátás és a történelmi atmoszféra teszi kiemelkedővé.

További részletek itt.

(Borítókép: Városliget Café)

Újra jön a We Love Kuponhét október 28. és november 14. között!

Első kuponhetünk sikerén felbuzdulva folytatás következik: most ismét különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, új kuponoldalunk bemutatásával. Ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.

Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!

hirdetés

Címkék