Nem az elmúlt pár év az egyetlen időszak, amikor igazi forradalom robbant ki a gasztronómiában és a vendéglátásban. A XIX. század végének, XX. század elejének költői és írói előszeretettel látogatták a kávéházakat, amelyek nemcsak gasztronómiai színterek, hanem bohém szellemi műhelyek is voltak. A XX. század viszontagságai ezt a kultúrát sem kímélték, de szerencsére a nyomai nem enyésztek el teljesen. Néhány szuper kávéház és étterem túlélte a viharokat, és – ha lehet – még ízletesebb falatokkal és a régi pezsgéssel várja a látogatókat.

1/6

Hadik

1111 Budapest, Bartók Béla út 36.

A Bartók Béla útról szóló podcastünkben is bemutattuk már, hogy lett a kávéház biciklis-pihenőhelyből az egyik legpezsgőbb és legbohémabb szellemi központ. A legtöbben Karinthyékhoz kötik ezt a folyamatot, ám korántsem a tudás elefántcsonttornyát kell ideképzelnünk, a falak ebben az időszakban meglepő mennyiségű humort és drámát is láttak. Karinthyékon kívül ide járt Déry Tibor, Móricz Zsigmond és Kosztolányi is, és a kávéháznak otthont adó épületben volt Csontváry műterme. A fénykor azonban nem sikerült túl hosszúra, Karinthyék néhány év után Pestre költöztek, kedvenc budai kávéházukat pedig a Centrálra cserélték. Az épületre és az üzlethelyiségre is hányattatott sors várt, a kávéház bezárását követően többféle bolt nyílt itt. A Bartók Béla út bő 10 évvel ezelőtt kezdődött felfutásának egyik fontos sarokköve volt, amikor a Hadik, illetve a szorosan hozzá tartozó Szatyor Bár és Galéria megnyitott. A sokáig üresen álló üzletbe ezzel visszatért a korábban ismert pezsgés, olyan művészekkel találkozhatunk ma itt, mint Kemény Zsófi, Kiss Tibor, de Nemes Jeles László is dolgozott itt a Saul fia forgatókönyvén. Az izgalmas társaság mellett finom falatok és érdekes programok is várják az idelátogatókat. 

2/6

Centrál Kávéház

A századfordulós grand cafék hangulatát idézi a Centrál Kávéház, amely kétévnyi zárvatartás után, tavaly újult meg. Budapest legrégebbi kávézója 1887-ben nyitott, és hamar a szellemi élet központjává vált, itt működött ugyanis az Egyetemi Könyvtár és az Athaeneum nyomda, itt volt A Hét szerkesztősége és a nyugatosok találkozóhelye is. Egykor Adyba, Szabó Lőrincbe, sőt, a Hadikot hátrahagyó Karinthyba is belefuthattunk volna itt, és Ottlik is megemlékezett a Centrálban töltött délutánokról. A kávéház jelenlegi formájában bátran nyúl vissza ehhez az örökséghez, ugyanakkor modern és pezsgő társasági központ, ahol a főszereplők a jó kávé és a még finomabb ízek. Az újra működő főbejáraton át a jókora, egészséges növényekkel díszített, világos, századfordulós hangulatú beltérbe érkezünk, pezsgőbár és két zongora csempész némi bohémséget a hangulatba. A grand cafék világát pedig nemcsak az enteriőr, de a franciás ihletésű étlap is felidézi, ráérős brunchok, ebédek és vacsorák során élvezhetjük ki az ízeket. (x)

3/6

Matild Café & Cabaret

A Matild Palace alsó részében tavaly nyáron nyitott a Matild Café & Cabaret, amely a "boldog békeidők" legszebb napjait eleveníti fel. A lélegzetelállító, olajzöld, arany és gesztenyemotívumokkal díszített szecessziós belső tér a restaurátorok fáradságos munkájának eredménye. Ilyen csodás, szecessziós kulisszák között működött ugyanis a XX. század elejétől a Belvárosi Kávéház, ahol számos író, költő és politikus fordult meg, az épület előtt pedig ma már szobor is emlékeztet arra, hogy Krúdy itt írta a Szindbád-történetek egy részét. A háborúban a csodás belső tér szörnyű károkat szenvedett, ám a néhány zsák megmaradt kávé segítségével a hely az elsők között nyitott újra. A háború után a kávéházat évtizedeken át a Rónay család vezette, majd többféle étterem, kaszinó, sőt éjszakai klub is működött itt. Az egykori Belvárosi Kávéház hangulata azonban a Matild Café & Cabaret tavalyi megnyitásával, a különleges beltér visszaállítása után tért vissza a falak közé. 

4/6

New York Kávéház

A New York Palace elegáns, tükrökkel és arannyal, márvánnyal gazdagon díszített belső tere méltán a város egyik büszkesége. A palota egy New York-i biztosítótársaság székhelyének épült, történetét részletesebben is bemutattuk már. A kávéház az 1900-as évek elején lett az irodalmi élet központja, amikor üzemeltetését a Harsányi fivérek vették át. Ekkoriban volt itt törzsasztala a Nyugatnakés a Pesti NaplónakKosztolányi, Bródy Sándor, Babits, Kaffka Margit és Márai Sándor is megfordult a New Yorkban, Molnár Ferenc pedig a legenda szerint a Dunába hajította az épület kulcsát, hogy sose zárhasson be. A fénykort hanyatlás, majd 1990-től teljes bezárás követte. A palota 2006-ban újult meg teljeskörűen, és olyannyira visszakapta eredeti fényét, hogy kétszer is elnyerte a világ legszebb kávézójának járó elismerést. Az épület üzemeltetését 2020-ban az Anantara-csoport vette át, ők a hagyományok tisztelete mellett egy kevés modernitást is adtak az enteriőrhöz. A hagyományos kávéházi örömök mellett kiadósabb ebédért és italokért is érdemes ide ellátogatni, hiszen a gasztronómiai koncepcióért Wolf András felel, finom italokkal vár a Poet Bar, és az év elején megújult, elegáns étterem, a Fehér Szalon is különleges ízekkel is kecsegtet. (x)

5/6

Elysée Bistro & Kávéház

A Kossuth tér egyik legszebb épülete a MÁK-bérház, amelynek történetét részletesebben is bemutattuk. Az épület földszintjén található kisebb kihagyásokkal 1931 óta az Elysée kávéház. A helyet a korabeli kávéházi élet legendás képviselői, a Gönczi testvérek nyitották, a három fiú közül ezt az üzletet László vitte, míg bátyjai a szomszédos Monicót vezették. A Monico 1932-ben ment tönkre, ez pedig az Elyséet is magával rántotta, László a kilátástalan helyzetben kétszer is öngyilkosságot kísérelt meg. A kávéház végül új tulajdonosokat kapott, a Fried testvéreket, akik a csodás, Kozma Lajos tervezte üzletberendezéssel és a bontakozó bridzsélet idecsábításával sikeresen újították meg. A kártyajáték vonzotta ide a hely legismertebb látogatóját, Ottlik Gézát is. Később, a zsidótörvények miatt a kávéház ismét új tulajdonosokat kapott, ám az államosítást nem kerülhette el, helyén évtizedekig a Szófia étterem működött. Az Elysée közel tíz éve nyitott újra, sikkes, franciás belső tere a legszebb időszakot idézi. 

6/6

Pilvax Kávéház

Korábbi cikkünkben már bemutattuk az 1848-as forradalom egyik fontos helyszínét, a Pilvax kávéházat, ahonnan Petőfi, a Tízek Társasága és Vasváriék harcra hívták az egész országot a Habsburgok ellen. Bár a helynek otthont adó háztömböt 1913-ban lebontották, a Pilvax néhány száz méterre eredeti helyszínétől 1921-ben újraindult. Tavaly itt, ezen a helyszínen élesztették újra a régen elfeledett hazafias szellemiséget. A modern, de a reformkort is megidéző belső térben falfestményen a régi Pilvax is megidéződik, az étteremben pedig szintén hagyományosabb ízekkel és nagyobb adagokkal várnak bennünket. 

Címkék