Mindent kirántunk, még az asztal fiókját is. Be kell látni, hogy a magyar embernek olyan otthonos, biztonságos helyzetet teremt a rántott hús késsel szeletelése, mint a keleti kultúrákban a zenkertek rendezgetése. A vasárnapi, mindent meggyógyító húsleves mellett ez az egyik legfontosabb fogásunk, és hiába kerül sűrűn a családi ebédek megterített asztalára, szeretjük éttermekben is kipróbálni. Például az extra panír, az óriási méret vagy a különlegesen porhanyós hús miatt.

1/11

Buja Disznó(k)

Amikor megnyitott a Hold utcai piacon az első Buja Disznó(k), híre ment a városban, hogy Bíró Lajosék milyen színvonalon, milyen óriási méretben készítik a rántott húst. Kifejezetten ez a helyek főszereplője, napi szinten rengeteg fogy belőle, és a minőség mindig kiváló és kikezdhetetlen. A bajoros krumplisali klasszul egészíti ki, és mindig kapunk hozzá egy kis karika csípős paprikát. Ha egy kicsit extráznánk, dörzsöljük be vele a bundát! Mi a múltkor így fogyasztottuk, és egészen új élményt hozott. Ha egy mód van rá, inkább a Ligetbe járunk hozzájuk, mert valahogy nagyon illeszkedik a békebeli helyszín és a príma hús!

2/11

Remma's

Nem győzünk a Remma's-ba járni, amióta egy tavalyi alkalomnak köszönhetően közelebbről is megismertük a francia bisztrók kiválóságát megvillantó, Rumbach Sebestyén utcai törzshelyet. Céljuk, hogy akár régi, elfeledettebb fogásokat is modern kivitelben mutassanak meg vendégeiknek, valamint a nagy favoritok segítségével bizonyítsák be, hogy milyen nagyszerű is a konyhájuk. A rántott hús náluk színtiszta mangalicakarajból készül, ami egy márványos fajta, és így klopfolás nélkül olyan mennyeien zsíros, tiszta ízű falatokra haraphatunk, hogy minden rántott húsos emlékünket felülírja ez a találkozás. A bunda pankomorzsa, a sütés lassú, és csak egy kis pihentetés után tálalják, természetesen sópehellyel. A tökmagos krumplisaláta pedig tökéletes társa. (x)

3/11

Menza

Menza csak egy van! A 20 éves legenda idén jubilált, és a bécsi szeletük pont azok között a tételek között szerepel, amiket sosem vennének le az étlapról. Valószínűleg palotaforradalom törne ki, ha a Menzába járók egyszer csak hiába keresnék a menülapon ezt a klasszikust. Porhanyós, éppen megfelelő vastagságú, óriási és emlékezetes ez a hús, melyhez idény szerint változhat a körítés. Mi talán a petrezselymes újburgonyás verziót szeretjük a leginkább, de a hús, az állandó és szívhez szóló!

4/11

Marischka

Ropogós, omlós, a nagyinál töltött vasárnapi ebédeket idéző. Természetesen tejfölös uborkasalátával és krumplipürével tálalva, pont úgy, ahogy mindenki szereti. Sőt – és ezt ki ne felejtsük –, gluténmentes változatban is kérhető! Az Attila úton található Marischka pont két éve nyitott, és pont két éve szerepel az étlapon a rántott borjú is. Az étterem a nyitása óta hozza, amit már a legelején ígért: gyönyörűen tálalt, jól ismert ízek bűbájos, mégis extravagáns környezetben, az Attila99loft földszintjén. (x)

5/11

Bobo Restaurant

A Haris park gyönyörű kertjében található Bobo Restaurantban érdemes minőségi időt tölteni. Amíg az időjárás engedi, a rendezett, smaragdszín gyepszőnyeg ölelésében, a kertben a legkellemesebb az étkezés! Kedvencünk náluk a rántott hús. Itt borjúbécsi érkezik a klasszikus osztrák burgonyasalátával, két nagy szelet húst kaptunk, vékony, de nem a száraz verzió, friss, ropogós panírmorzsával, külön tálalva mellé a burgonyasaláta, amiért hálásak voltunk, mert így szerencsére nem ázott el a panír.

6/11

Rosenstein Étterem

Hiába a bő, rengeteg ételt felsorakoztató étlap, Rosensteinéknél is rengeteg bécsi szelet fogy. Ez a hely tényleg a családias hangulatról szól, Tibi bácsi mint élő legenda, Robi fia segítségével, barátságos miliőt teremt, nem véletlen, hogy örömmel járnak hozzájuk világsztárok, híres színészek, magyar művészek is. Például a bécsiért, amivel nem trükköznek, hanem nagyon becsületes módon készítik, abszolút hagyománytisztelően

7/11

Paletta

Olyan élet van a Tompán, hogy öröm volt a teraszon „kabátoshúsozni” a Bezerics Dani-féle Palettában. Sokszor változott már a koncepció a „legbalatonibb” budapesti bisztróban, de néhány biztos és megingathatatlan pontot azért találunk. A rántott húst, a rántott sajtot és Bezerics anyuka remek süteményeit. Most vizsgáljuk csak meg az első sarokpontunkat: rendhagyó módon az úgynevezett „denevérhúsból”, vagyis a fledermausból (a sertés combjának a felső része) készítik, aminél szaftosabb, élvezetesebb sertéshúsrészt nem igazán ismerünk. Nagyon ritka, hogy ebből dolgoznának, ezért is szeretnénk felhívni a figyelmet a Paletta husijára. Ropogós pankóba forgatják, kellően hagymás-savanykás burgonyasaláta jár hozzá. Tényleg egy igazi különlegesség, nem csodáljuk, hogy sokan eleve ezért érkeznek hozzájuk. 

8/11

21 A Magyar Vendéglő

Tankönyvbe illően készítik odafenn, a Várban a borjúbécsit, selymes, szinte olvadós krumplipürével. A 21-ben általában nagyon jól sikerülnek a tradicionális fogások, de még ezek közül is kiemelkedik a vasárnapi favorit. Omlik a hús, és azt a zsírosságot is megtaláljuk benne, ami miatt annyira „otthonossá” válik. Szerencsés helyzet, hogy ha például egy látogatót körbevezetünk a Várnegyedben, nem kell messzire menni az ízletes ebédért! 

9/11

Kréta Bisztró

A bunda ropog, a fledermaus húsrész pedig szinte remeg, olyan szaftos. A közelmúltban jártunk a Krétában, ahol szinte nosztalgikus élményt nyújtott a ház rántott húsa. Sokszor mondják, hogy a legjobb ízélményeket akkor tapasztaljuk, amikor ezek kicsit visszarepítenek minket a múltba: a nagymama vagy az édesanya mennyei kosztja az etalon, ezért kifejezetten felderült az arcunk a Bartók Béla úton, hogy simán hozzák azt a múltbéli zsánert, amit sosem tudnánk megunni. 

10/11

Vokál Rock Bistro

Nyúzó Imre Lágymányosi utcai „csehójában” kiemelkedő a konyha. A séf évtizedes viszonylatban kísérletezik a rántott hús műfajával: hozzá már jóval Bíró Lajos Buja Disznó(k)-nyitása előtt kifejezetten rántotthúsozni járt a kemény mag, anno a KGB, majd a Ráday utcai Delion Bistróba. Nyúzó mesterien bánik a vörös húsokkal és a zsírosabb húsrészekkel is, ezért is meglepő, hogy rántotthús-kérdésben végül egy soványabb húsrész, a sertéskaraj mellett döntött. De ezt a karajt ne úgy képzeljük el, mint máshol: egy jó napig pihenteti a húsokat a fűszeres pácban, majd pankomorzsából és házi készítésű morzsából álló keverékben panírozza, és a burgonyapüré is extra: tejfölösen készíti a pürét, így nemcsak a szintén saját készítésű marinált és fermentált zöldségek adnak egy kis izgalmas pluszt a tekintélyes méretű húsokhoz, hanem a krémes krumplipüré is kap egy kis csavart.


(Az étterem jelenleg csak hétvégén üzemel!) 

11/11

A KERT Bisztró

Minden adott a családias étkezéshez: a belvárosi nyüzsgés helyett megtapasztalható, kicsit ráérősebb zuglói tempó, a családi vállalkozás adta emberközelibb lépték, a régi újjá varázslása (itt a néhai Thököly úti vendéglőre célzunk) és az a mesés kert, amibe annyira szeretünk kiülni! Bár világkonyha, amit náluk találunk, néhány klasszikust le nem hagynának, és a vasárnapi bécsi szelet is pont ez a tétel. Galgóczi Gábor és csapata amikor épp nem egy újabb ázsiai specialitást tervez, akkor szuper színvonalas bécsit is süt. Pankóba burkolják, és a köretet magunk választhatjuk mellé. 

Címkék