május 8., 12:45
A város alighanem legolcsóbb smash burgere – Megnéztük a csepeli Kék Tányért
Szuper kis kifőzdére bukkantunk Csepelen, extra olcsó smash burgerrel.
Szuper kis kifőzdére bukkantunk Csepelen, extra olcsó smash burgerrel.
1931. március 29-én 30 ezer ember rohamozta meg a csepeli repteret, hogy saját szemével láthassa a Budapestre érkező különös repülő szerkezetet, a Graf Zeppelint.
A lassan 100 éves csepeli kerékpárgyártás kezdetei 1928-ba vezetnek, ám az első bringák 1929-ben készültek el. Bár voltak nehezebb időszakok is, a történet még mindig tart.
Szerintük több százezer budapesti, kiemelten a HÉV-vonalak környékén lakók és az agglomerációban élők járhatnak rosszul.
Budapest 203 városrészének neveit már rég megszoktuk, de hogy honnan erednek, az csak egy-két esetben egyértelmű.
Hogy kerülnek a klasszicista építészet formavilágát idéző épületek homlokzatára a búzát kaszáló parasztok, a gyárban dolgozó élmunkások és az élsportolók? A szocialista realizmus különös világa.
Hogyan befolyásolta a környék fejlődését a Csepel Művek, és mit jelent ma csepelinek lenni? Többek között erről is beszélgettünk Pesten innen, Budán túl podcastünk Csepelt bemutató epizódjában.
A műemlékvédelmi világnap alkalmából összegyűjtöttünk pár olyan építményt, melyekről elsőre nem mindenki tudja, hogy védett műemlékek.
A csepeli Tamariska-domb növény- és állatvilága különleges, hangulata vadregényes, és a fekvése sem mindennapi: a város közepén, a lakótelep és a kertváros között nyújtózik el közel 6 hektáron.
A húsvét hosszú hétvégéjére ajánlunk programokat, hogy a négy nap minél izgalmasabban, változatosabban, tartalmasan és szórakoztatóan teljen.
Csepeltől pár tekerésre, Szigetszentmiklós határában található, az egykori kavicsbánya helyén, ez a különös tó és szigetei. Mintha csak egy égi festő pingálta volna bele a tájba.
A „Pesten innen, Budán túl” nagyjából félórás részekben mutat be olyan érdekes városrészeket, mint Csepel, Csikágó vagy a Kiskína. Az epizódokhoz térképes sétaútvonalat is készítünk.
Vannak városrészek, ahol nagyon ritkán járunk. Csepel pont ebbe a kategóriába esik, holott HÉV-vel könnyen megközelíthető, de nem ez a környék jut eszünkbe, ha felfedeznénk a várost.
Az eredeti tervek szerint január 31-én zárt volna az egyik legnépszerűbb fővárosi jégpálya.
Újabb közönségkedvenc jégpálya nyitásának információi derültek ki, ezúttal a jégfolyosójáról is híres Csepeli Jégparkról érkeztek hírek.
A Barba Negra csapata a közelmúltban már többször is utalt rá, hogy rövidesen nagy változások jönnek a koncert- és rendezvényhelyszín életében, és most meg is érkeztek a részletek.
Weiss Manfréd az ország legnagyobb iparvállalatát építette fel, neve örökre összefonódott a Csepel Művekkel, ami nem egyszerűen egy gyár volt számára, hanem szerelem is.
Új, családbarát szabadidőparkot építenek a Kis-Duna partján Csepelen, a Hollandi úti ifjúsági tábor helyén. 2023 végére készül el.
A szombatról vasárnapra virradó éjszaka a XXI. kerületi Szilvafa utcába riasztották a csepeli járőröket, mégpedig egy szökevény kenguru miatt, aki alighanem a Százholdas Pagonyba igyekezett.
Csepelen 2014-ben, egy élelmiszer-üzlet átalakításakor fedték le a korábbi mozaikokat. Az alkotásokat, Polinszky Tibor Gyulának, a kerület akkori főépítészének hála, most fotókon csodálhatjuk meg.
Az új közpark a Csepel-Szigetcsúcson, három városmajornyi területen létesül. Ekkora (36 hektáros) városi zöldterület az utóbbi 50 évben nem jött létre Budapesten.
Hiánypótló szerelemprojekt Csepel kertvárosában – nápolyi pizza és mediterrán ételek a Perifericóban.
Az új, mindenki által látogatható, nyitott közpark 36 hektár – három Városmajor – alapterületű lesz. Jelenleg az érintett, a Duna partját is magában foglaló vidék lepusztult állapotban van.
Ha a Duna közvetlen közelében szeretnénk a madárcsicsergésben sétálni, ahol se kocsmák, se vendéglátóhelyek, se autók nincsenek, csak a vadregényes természet, ahhoz egészen Csepelig kell mennünk.