Az ezen a vonalon közlekedő City-troli nevű járatok különlegessége, hogy önjáróképességgel is rendelkeznek, vagyis ha úgy alakul, négy kilométert felsővezeték nélkül is meg tudnak tenni. Ennek köszönhetően forgalmi okok sem akadályozzák annyira a haladását. A City-troli ahhoz is hozzásegítheti a várost, hogy a belvárostól kifelé haladva minél inkább károsanyag-kibocsátás nélkülivé váljon. 2019-2020-ra további 10-11 jármű érkezik a fővárosba, amivel megújul a fővárosi trolibuszflotta, és az akadálymentes és környezetbarát közlekedés alapjait is lefektetik.
A kerület célja egyébként a belváros forgalmát csillapítani, a trolibusz a területen lévő piacokat, például a Hold utcai piacot is érinti, ez hétvégén a bevásárlóknak és a gasztronómia iránt érdeklődőknek is segítséget jelent. A City-troli szombaton 8.30 és 19 óra, vasárnap 9.30 és 19 óra között,félóránként jár.
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
