Szinte pontosan 3 éve, 2015 őszén adták át a Normafán a megújult sétautakat és Anna-réti játszóteret, aminek keretében rengeteg szuper, egyedi tervezésű tölgyfa utcabútort is kihelyeztek. Ennek a felújításnak a következő állomása a mostani pihenőpark is, a Libegő János-hegyi végénél.
A korábbi aszfaltos parkoló helyén fás-cserjés parkot alakítottak ki, stabilizált murvaburkolattal és mobil pavilonokkal, asztalokkal és padokkal, amiknek a stílusa követi az eddigi egységes robusztus utcabútorok kialakítását. Az egykori Jánoshegyi vendéglő volt teraszrészén pedig egy kilátópontot létesítettek, ami akadálymentesített megközelítést kapott. A környék fejlesztésének következő üteme szerint a sífutó- és szánkópálya készül el, remélhetőleg egy év múlva télen már vígan használhatjuk, az engedélyezési eljárás már folyamatban van.
Újra jön a We Love Kuponhét október 28. és november 14. között!
Első kuponhetünk sikerén felbuzdulva folytatás következik: most ismét különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, új kuponoldalunk bemutatásával. Ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.
Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!
hirdetés
