Párban szebb az élet, és a szerelemtől még a rossz is jónak látszik. Ahhoz azonban, hogy végre elpufogtathassuk ezeket a jóleső közhelyeket, először el kéne vinnünk valahova választottunkat. Feszes elegancia vagy könnyed lazaság? Semleges helyszín vagy témát adó változatosság? Vadromantika vagy a passzoló tulajdonságok száraz elkönyvelése? Nem tudjuk, hogy ti mit vártok egy első randitól, ezért inkább minden helyzethez igyekszünk tippeket adni számotokra.

1/7

Egy szolid kávé, tea

A klasszikus kávézás ugyan véleményünk szerint a félősök mentsvára egy randin, mégis van az a helyzet, hogy az ember inkább a járt utat választja. Egy finom, világos pörkölésű specialty kávé mindig jól tud esni a hidegben, nem kerül sokba, és a legtöbb kávézóban három órát ugyanolyan jól el lehet beszélgetni, mint felet. Ha tehát maradnánk a randizás jól bevált formájánál, akkor számos kiváló, megfelelő méretű, kávéillatú, megnyugtató alapzajjal rendelkező hely közül választhatunk. A Bartók Béla út kávézóit a legtöbben már ismerjük, de a Budapest Baristas, a fekete és az Espresso Embassy ugyanolyan kiváló helyszínek lehetnek egy randihoz.

2/7

Egy tálból tapasozni

Nem kell különösebben részletezni az egy tálból tapasozás romantikáját. A mediterrán kultúrákból ismerős, közösségteremtő étkezéseknek a magyar randikon is lehet létjogosultságuk, de azért a közös válogatásból és az utolsó falatok bajtársias elosztásából ne vonjunk le végzetes konzekvenciákat partnerünk személyiségére vonatkozóan. A budai vagy a pesti Pata Negrában kiváló minőségű alaptapasokat kóstolhatunk, a Pintxo változatos kínálatával tűnik ki, az eldugottabb La Nube nem olyan régen újult meg, a Padronban vagy új egységükben pedig mindenképpen érdemes megkóstolni a névadó sült paprikát.

3/7

Ha kell egy pohár bor

A bor jó, a bor finom, a bor egyaránt társa a bulihercegeknek, a partikirálynőknek és a mélyenszántó filozófushallgatóknak. A tízmillió borász országában pedig nem lőhetünk mellé az első randin egy jó kis borbárral, ahol ízekről és aromákról cseveghetünk, lelassulhatunk és elmélyülhetünk kicsit együtt is. A Drop Shopba akkor menjünk, ha igazi szakértők vagyunk, és biztosak vagyunk benne, hogy szeretnénk az italokról beszélgetni, a vinoWonkában a borozás és a bonbonok hedonista párosát keverhetjük egymással. A Palack borbár igényes, kellőképpen laza, de azért elegáns is, azonban esténként sokan lehetnek, így érdemes foglalni, míg a Púderben és a Jelenkében a borok mellett a kissé romkocsmás hangulatnak is fontos szerep jut.

4/7

Magasélet párosan

Egy jól kiválasztott koktél nemcsak a nyelvünket oldja meg, de témát is ad a beszélgetéshez. Szerencsére egyre több az olyan koktél és rooftop bar, ahol az ital nemcsak ízével, de megjelenésével is elkápráztat bennünket, és megalapozza egy olyan este hangulatát, amely ki tudja, hol ér véget. A legtöbb bárban ráadásul évente többször is változik az aktuális koktélmenü, így szuper meglepetésnek fog tűnni az alkalomhoz illő ital. A Hotsy Totsy pincéjében a hangulat inkább a könnyed csevegést teszi lehetővé, de ez egyáltalán nem baj, a Black Swan LAB-ot és a Boutiq'Bart azoknak ajánljuk, akik szeretik a csavaros meglepetésekkel érkező, látványos koktélcsodákat. A téliesített Intermezzo Roof Terrace tökéletes választás, ha a bulis hangulatot romantikával kevernénk, a Múzsában pedig a koktélozás legelegánsabb, prémiumélményét ismerhetjük meg.  

5/7

Bruncholjunk együtt!

Az egész napos reggeli élményével megtörhetjük az evős randik kopogó szemekkel való kínos beszélgetéstől a rövid fényponton át a túlfogyasztás miatti eltompulásig tartó organikus ívét, hiszen a brunch az étel elnyújtott, ráérős élvezetéről és nem az éhség csillapításáról szól. A Tabán legvékonyabb házában működő Zileatban és a Czakó Kertben elköltött reggelit folytathatjuk egy kellemes sétával a Tabánban, a Freyja budai egységéből könnyed kirándulást tehetünk az Apáthy-sziklához, a nor/ma grandból központi elhelyezkedése miatt szintén sokfelé indulhatunk a randi után. A Gozsdu-udvarban lévő Lisboa Pastry & Bakeryben pedig egy cseppnyi portugál temperamentumot adhatunk a beszélgetéshez.

6/7

Romantikus andalgás

Érinthetünk felszínesebb témákat, mélyebbeket, és beszélhetünk arról is, amit éppen látunk. Egy romantikus séta akkor is szuper program lehet, ha azonnal földindulásszerű vonzalmat érzünk a másik iránt, és akkor is, ha egyelőre úgy gondoljuk, csak epizodisták leszünk egymás életében. A We Love Budapest tematikus, kettesben is jól bejárható sétaútvonalai közül többet is választhatunkItt hét olyan helyszínt járhatunk be, ahol Adytól Casanováig mutatkoznak be a régi Budapest frivol vagy éppen romantikus szerelmi ügyei, a szecesszió játékos és könnyed világáról mindig jól el lehet beszélgetni, az aranyos mackószobrok pedig a legkeményebb szíveket is meglágyítják. A Gül Baba türbéje szintén tuti tipp szerelmesek vagy szerelemre vágyók számára az eszményi kilátás és a különleges történet miatt, a Normafa örök kedvenc, a Városliget – a romantikus Vajdahunyad várával – jó kis program lehet. Természetbarátoknak pedig itt ajánlottunk néhány egyszerűbb, télen is bejárható túraútvonalat, szerencsehozó szobrokat bemutató túránkon pedig a kialakulófélben lévő kapcsolat boldogságáért is tehetünk.

7/7

Ha kell valami extra

Mi már tudjuk, hogy Ő az, de partnerünk még kételkedik? Vagy nem vagyunk biztosak a dolgunkban, és szeretnénk, hogy akkor is élmény legyen a közös kiruccanás, ha nem sikerül egymásra hangolódni? Egy szó, mint száz, kiváló lehetőségek állnak előttünk, ha bármilyen okból egy különleges randihelyszínre van szükségünk. Télen adja magát a korcsolyázás: a csúszós jégen megbotolva, hoppá, már bele is kapaszkodhatunk partnerünkbe. De a decemberben nyílt felnőttjátszótéren, az Illúziók Múzeumában is könnyen omolhatunk a kiválasztott karjába, ha pedig mégis túlságosan különböznénk, a randi végén legalább jó hangulatban állapíthatjuk ezt meg. Igazi jampecok lehetünk a Budapest Retro Élményközpontban, ahol nosztalgiázás közben közös emlékeket fedezhetünk föl, de együtt újra gyereknek érezhetjük magunkat a Cereal Beastben is, ahol számtalan gabonapehely, feltét és tejféleség közül választhatjuk ki a kedvencünket. Az édes-ropogós falatok megalapozzák a kötetlen beszélgetést. Ha pedig valami komolyabbra vágyunk, menjünk együtt múzeumba. Ehhez itt olvashatjátok téli tippjeinket.

Címkék