Keresés EN

Az Astoriánál lévő fekete nem árul zsákbamacskát, már a nevéből kiolvasható a lényeg: a kávé. Ezt viszont tökélyre fejlesztették: nagy műgonddal készítik, világos pörkölésű szemekből, újhullámosan. A Kiskörútra nyíló kávézó éppen akkora, hogy páran beférjünk, de valójában szinte már a pult mögé érkezünk. A kávéélményből ez egy cseppet sem von le, sőt az optimális helykihasználásnak köszönhetően pont rálátni a kávégépre, úgyhogy a legjobb helyről nézhetjük végig a főzési folyamatot. A méretekből adódóan ide elsősorban elviteles változatokért szokás beugrani, de a specialty főzeteket az árnyas belső udvaron vagy az ide nyíló, már kávézósabb jellegű helyiségben ráérősen is elkortyolgathatjuk. Mint minden valamirevaló kávézónak, a feketének is vannak harapnivalói, legyen az egy szelet házi süti, egy komplett reggeli vagy az egyik faládából kiválasztott pékáru.

Tipp: A kávézó 2017 nyarától pékségként is működik és egy nagyobb, budaörsi egységgel (major) is bővült.

Cimkék

Hasonló tartalmak

Gasztró

Véndiák

?>

A Véndiák már 1938 óta várja vendégeit, mégis az a hely, ami nevével ellentétben mindig tud újat mutatni. Az évtizedek óta idejáró törzsvendégeket pont ezért tudják megtartani. Ide betérve az ember mindig elégedetten távozik, legyen az egy magyaros ebéd, egy hamburger, egy napi menü, egy finom desszert vagy egy különleges koktél.

Shopping

V26 Képregénybolt

?>

A képregényekért rajongók száma ugyan nem nagy, de azért még mindig akad rá vevő, sőt az Újlipótvárosban lévő V26 saroküzlet a kis, de annál lelkesebb tábor számára minden igényt kielégítő módon kínál mindenféle képregényt.

Gasztró

Meron Budapest

?>

A Podmaniczky Frigyes tér és az Arany János utca környéke megújult, jobbnál jobb helyekből pedig nincs hiány, ahogy ezt a Meron Budapest is igazolja.

Gasztró

Szabad Új Hely

?>

Vagány vegán konyha a Csarnoknegyedben. Röviden így jellemezhetnénk a Szabad Bisztró nagy testvérét, a Szabad Új Helyet, ami egy sokkal tágasabb hely a Király utcaihoz képest, de legalább olyan finom vegán és laktató fogásokkal.

Neked ajánlott

A