Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

látnivalók és kultúra

szerkesztés

Tükröm, trükköm, mondd meg nékem – Bejártuk az Illúziók Múzeumát

Szerzők

  • Wágner Gábor

2021. 12. 02. 10:53

A Illúziók Múzeumát két horvát embernek köszönhetjük, az ő fejükből pattant ki az idea. Ma már több mint 50 nagyvárosban található ilyen múzeum, december 1-jével pedig végre Budapest is feliratkozott abba az illusztris névsorba, amelyben többek között olyan világvárosokat találni, mint New York, Sanghaj, Dubaj vagy Párizs. A hivatalos nyitónap előtt volt lehetőségünk arra, hogy megnézzük és kipróbáljuk, mit is tud az Illúziók Múzeuma. Csupa trükk és érzéki meg optikai csalódás vár a falakon belül, na meg az az egyre állandósuló érzés, hogy amit látsz, azt valójában nem látod, csak az agyad űz tréfát a szemeiddel.

Sosem fogom elfelejteni azt, amikor egyszer a Csodák Palotájában jártam, és azt láttam, hogy a gyermekeiket elkísérő felnőttek legalább annyira élvezik a kiállítást, mint a gyerekek, sőt volt olyan anyuka meg apuka is, aki talán még jobban bírta az egészet, mint a csemetéje. Nos, a most megnyitott Illúziók Múzeuma elsősorban ezeket a játékos kedvű, trükkökre és illúzióra nyitott felnőtteket célozza meg – mondhatni: ez a felnőtteknek szóló Csodák Palotája –, miközben a gyerekek is nagyon élvezni fogják a káprázatot, amit az installációk okoznak. 

Fotó: Hirling Bálint - We Love Budapest

Fotó: Hirling Bálint - We Love Budapest

Fotó: Hirling Bálint - We Love Budapest

Ki itt belépsz, hagyj fel annak reményével, hogy amit látsz, az pontosan úgy is van, ahogy látod. Mert biztos, hogy nem úgy van, de pont ez a lényege az Illúziók Múzeumának: a trükközés és az optikai csalódás. De mielőtt belépsz, két dolgot jó, ha tudsz – különben nem léphetsz be. Az egyik fontos kikötés, hogy alkoholt – vagy bármilyen más tudatmódosítót – tilos a látogatás előtt fogyasztani, különben olyan érzékcsalódásban lehet részed a múzeum egyes pontjain, hogy nem úszod meg rosszullét vagy ájulás nélkül. A másik kikötés pedig az – ez elsősorban a nőkre vonatkozik –, hogy szigorúan lapos talpú cipőben szabad érkezni, vagy hozni kell váltócipőt, mert bizonyos installációk csak abban próbálhatók ki. 

Fotó: Hirling Bálint - We Love Budapest

Fotó: Hirling Bálint - We Love Budapest

Fotó: Hirling Bálint - We Love Budapest

Az Illúziók Múzeumának ötlete két horvát építész fejéből pattant ki még 2015-ben, és valószínűleg ez a franchise terjedhet a világon a leggyorsabban, mert az elmúlt 6 év alatt több mint 50 nagyvárosban nyitottak kiállítóhelyet, a legújabb épp nálunk, Budapesten nyílt meg. A Deák tér közvetlen közelében található Illúziók Múzeuma azon a koncepción alapul, hogy mind a szemünk, mind az agyunk tökéletlen, ezért nagyon könnyű őket becsapni. Itt pedig be is csapják őket folyamatosan, ettől válik az egész nagyon szórakoztatóvá. 

Fotó: Hirling Bálint - We Love Budapest

Fotó: Hirling Bálint - We Love Budapest

Fotó: Hirling Bálint - We Love Budapest

Az Illúziók Múzeuma (hétfő kivételével, amikor szünnap van) mindennap délelőtt 10-kor nyit és este 7-kor zár, pénteken és szombaton pedig egy órával tovább, este 8-ig tartanak nyitva. Önálló programnak is nagyon remek az Illúziók Múzeuma, akár egyedül is, bár érdemes minimum ketten menni, hisz az élményt jó megosztani, na meg fotózhatjuk is egymást, de a legjobb nagyobb társasággal vagy családostul menni. A buli előtti hangulat megalapozására is tökéletes, mert felszökik az emberben az adrenalinszint, és virgonc gyermekké válik, amint végigmegy a múzeum installációin. Szülinapra és csapatépítésre is alkalmas a helyszín. 

Fotó: Hirling Bálint - We Love Budapest

Fotó: Hirling Bálint - We Love Budapest

Még nem esett szó az egyes installációkról, hogy mi minden csapja be az érzékelésünket az Illúziók Múzeumában, de erről nem ejtenénk túl sok szót, mert a meglepetés ereje óriási. Mi is úgy mentünk oda, hogy a hely nevén kívül mást nem tudtunk róla, és így, hogy nem tudtuk, mi vár ránk, tökéletesen működött a dolog. Annyit azonban elárulunk, hogy lesz 1-2 olyan installáció, amivel a neten már akár találkozhattatok is, de azért más a monitoron nézni, mint nagyban és élőben, a kiállítás jó része pedig csupa újdonság. Van olyan szoba, amiben egyikünk óriásnak, a másikunk pedig törpének látszik, van fejjel lefelé fordított helyiség is, a legdurvább pedig az alagút, ami olyan hatást kelt, mintha az egész, velünk együtt, megállás nélkül mozogna-forogna. Embert próbáló feladat végigmenni rajta. Akárcsak maga a múzeum, amit inkább egy extrém játszóháznak neveznénk, ahol, miután végzett az ember, legszívesebben újrakezdené a menetet az elejéről. Mi többször is újrakezdtük. 

Fotó: Hirling Bálint - We Love Budapest

Hasonló tartalmak

Admin mode