Ha valaki a 80-as évek végén, egészen pontosan a rendszerváltás idején született, még annak is ismerős és erősen nosztalgikus élmény visszamenni a szocializmus hétköznapjaiba, mert a Tévé-Maci, a Turbo rágó és a lakótelepek elmaradhatatlan narancssárga konyhabútora meg a vitrines szekrények nippjei még az ő gyerekkorát is végigkísérték – noha az már javában a 90-es évek volt. A Budapest Retro Élményközpont küszöbét átlépve kicsit olyan érzésünk támadt, mintha valahová a 70-es, 80-as évekbe utaztunk volna, de minimum a Csinibaba egyik jelenetében lennénk, és az időutazás annyira jól működik, hogy akár órákat is el lehet játszani gombokat kapcsolgatva, autót vezetve vagy a múltba telefonálva.
Nosztalgiázni jó dolog, még akkor is, ha az eltelt idő megszépít és eltakar bizonyos rossz emlékeket, de a szocializmushoz, pontosabban az akkori hétköznapokhoz mégis valami furcsa és megmagyarázhatatlan édes nosztalgiával kötődünk. Bár meglehet, hogy a kiszínezett kép inkább a generációmra, a rendszerváltás utáni átmenetben felnőttekre vonatkozik,
akik még a Tévé-Macin, a Szomszédokon és a lakótelepek rakétás és mókuskerekes játékain játszva nőttek fel, és akikhez még elért a kádári hétköznapok utószele.
akik még a Tévé-Macin, a Szomszédokon és a lakótelepek rakétás és mókuskerekes játékain játszva nőttek fel, és akikhez még elért a kádári hétköznapok utószele.
Egészen más filmekből, regényekből vagy a szüleink, nagyszüleink visszaemlékezéseiből megismerni a 70-es, 80-as évek világát, mint átélni, de az Október 6. és a Mérleg utca sarkán lévő Budapest Retro Élményközpont „kiállításán” azért mi is elég közel kerülhetünk az akkori világhoz. Sőt, nemcsak arról van szó, hogy nippeket, iskolai ellenőrző füzeteket, tankönyveket, kisdobosrelikviákat meg a 70-es, 80-as évek hétköznapjaiból vitrinek mögé elzárt emlékeket látunk, hanem ha kedvünk tartja, akkor lehuppanhatunk újságot olvasni vagy tévét nézni a gyerekkorunkból jól ismert fotelbe, de ha nagyon átélnénk a 70-es éveket, akkor a nagyszüleinkféle szemüveget se felejtsük el felvenni!
A retrómánia már akkor berobban, amikor belépünk a földszinti bisztróba
A retrómánia már akkor berobban, amikor belépünk a földszinti bisztróba
és némi – valójában nehéz – válogatás után kiválasztjuk a presszókávét kísérő dalunkat – LGT: Jóbarátok vagyunk –, stílszerűen egy régi 10 forintossal működő zenegépből. Azt egy kicsit bántuk, hogy a gulyáskommunizmus aláfestő zenéjeként nem az akkori pop- és rockdalok szolgáltak, de egészen érdekes univerzumba kerültünk a mozgalmi és úttörőindulók hallatán is.
A szocializmus csúcsterméke a panel, ami a mai napig ontja magából a rendszerváltás előtti élet emlékképeit,
A szocializmus csúcsterméke a panel, ami a mai napig ontja magából a rendszerváltás előtti élet emlékképeit,
úgyhogy nem véletlen, hogy itt is betondzsungel vezet végig a különféle blokkokon. Sőt, egyes elemeket még nyitogatni is lehet, akár az adventi naptárat, úgyhogy a falak mögött olyan apróságokat találunk, mint például kisdobosemléklap, habszifon, kávévariációk és szappanok – ezeknek még az illatát is érezhetjük. A játéknak akkor sincs vége, amikor már minden lehetséges ablak mögé benéztünk, mert minden résznél vár ránk egy 10 kérdésből álló kvíz, úgyhogy ha igazi sztahanovista módra minden kérdésre tudjuk a választ, vagy legalább a nagy részére, akkor elnyerhetjük a Kiváló Elvtárs kitüntetést. Kell ennél több?
Kiváló elvtársakként viszont leállhatunk pár percre az ötéves terv túlteljesítésével, és megengedhetünk magunknak némi pihenőt a nappaliban, amit a 70-es évek nagyon is modern bútoraival rendeztek be. Az üvegszekrény nippjein túl olyan játékok sorakoznak a polcon, mint a kockásfülű nyúl vagy a moncsicsi – utóbbi annyira menőnek számított, mint a 90-es években a Barbie baba.
Pihenésünkbe a hanyatló Nyugat ópiuma is beszivároghat, de itt inkább nézzük meg az esti Híradót, vagy ami még jobb: üljünk be mi magunk a stúdióba! Hosszú perceket el lehet tölteni a fiktív hírek felolvasásával, már csak azért is, mert a bemondólét kellő komolyságot követel, de ha kibírjuk nevetés nélkül, és még jól is hangsúlyozunk, akkor mi is Bay Éva vagy Kudlik Júlia nyomába léphetünk.
1980-ban mindenki végigizgulta, ahogy az Interkozmosz-program keretében a Szojuz–36 fedélzetén Farkas Bertalan elindult a világűrbe, úgyhogy nem véletlen, hogy az egész országot lázban tartó űrutazásnak egy elég komoly részt szenteltek az élményközpontban, ahol még azt is megtudhatjuk, mi mindent vittek az űrhajósok magukkal az űrbe. Az űrállomásról egyenesen a Magyar Szocialista Munkáspárt egyik pártbizottsági irodájába jutunk, ahol a brigádnaplókat nyugodtan levehetjük a polcról, és erősen ajánljuk, hogy mindenki olvasson bele, mert talán az összegyűjtött tárgyaknál is komolyabb kordokumentumként szolgál. Egyébként a hatalmas íróasztal mellől még Kádár Jánost is felhívhatjuk, bár a telefonban nem őt, hanem Nádas György színész eltorzított hangját halljuk.
A korabeli utcaként berendezett legalsó szinten már tényleg csak a játék marad, és nem csak a társasjátékokat felvonultató vitrin miatt. Még utoljára beléphetünk valamelyik telefonfülkébe, és miközben a korszak legjobb vicceit vagy rádiókabaréit hallgatjuk, az 1988-as telefonkönyvben megpróbálhatjuk kikeresni a családunkat – persze csak ha volt már akkor telefonunk.
Órákat el lehet tölteni az egykori irodaházból átalakított retró világban, ami nemcsak a szórakozás- és a nosztalgiafaktort hozza, de a játszva tanításban is elég jó. A szekrényeket nyitogatva, gombokat nyomogatva és régi telefonokat feltárcsázva nem biztos, hogy feltűnik, milyen sűrűn kapjuk a történelmi tényeket.
Nyitvatartás:
Bisztró: Hétfő–vasárnap: 10:00-22:00
Kiállítás: Hétfő–vasárnap: 10:00-20:00
