Keresés EN

Szabadidő

Ingyenes fővárosi programok, amiken egyszer mindenkinek részt kell vennie

Jóllehet a mértéktartóbb lehetőségek mellett néha olyan helyeket, programokat is ajánlunk nektek, ahol úgy szórakozhattok, mintha nem lenne holnap, azért néha a mi életünkben is eljön az a pont, amikor azzal nyugtatjuk magunkat, hogy a városi bohém élethez a hó vége is hozzátartozik. Komolyra fordítva a szót, szerintünk a szórakozás nem mindig pénzfüggő, gyönyörű és pezsgő városban élünk, ahol akkor is izgalmas programok, lehetőségek várnak minket, ha éppen üres a pénztárcánk, vagy valamiért nem akarunk pénzt költeni.

1/51

Vízparti lazulás

Ugyan a strandolásra egyelőre várnunk kell, de ne felejtsük el, hogy néhány hónap, és kihasználhatjuk annak minden előnyét, hogy vízparti városban élünk. A Duna vízminősége egyre javul, tavaly két ingyenes úszási, pancsolási lehetőség is volt a városban, az egyik a város fölött, a Római-parton, de a borsos árú SHO Beachen is lazulhattunk ingyen: a zárás után egy órán át. ITT pedig összegyűjtöttük nektek a legjobb város környéki szabadstrandokat

2/51

Biciklizés

Habár Budapest hegyes-völgyes adottságai miatt talán sosem lesz olyan bringásparadicsom, mint Koppenhága vagy Amszterdam, azért már elég szuper bringaútvonalakkal is büszkélkedhetünk, a biciklizést ráadásul egyéb sport- vagy kulturális programokkal is összeköthetjük. Ajánlottunk már nektek hat szuper biciklisútvonalat, a vállalkozókedvűek pedig a Magyar Kerékpárosklub térképének segítségével saját túrát is kitalálhatnak maguknak Budapesten. 

3/51

Rekortán futópályák

Kicsit fáj a térdünk, sokáig dolgoztunk, meg úgy egyébként is, nem tudunk elszakadni a teljesítményünk számbavételétől? Akkor nekünk találták ki a rekortánpályákat. A borítás kíméli az ízületeinket, a fix pályahossz mellett pedig könnyű saját gyorsaságunkat, erőnlétünket számba venni az edzés alatt. A fárasztó, túlpörgős munkanapok után szuper levezetés lehet néhány kör a rekortán futópályákon, amelyekből ITT találtok egy gyűjtést.  

4/51

Fuss erdei ösvényeken!

Mi azért szeretünk futni, mert a monoton mozgás, esetleg jó kis zenével kombinálva, úgy lazít el, hogy közben feldob, ráadásul szabad levegőn lehetünk, gyönyörködhetünk a városban is, az izgalmas és szép környezetben pedig csak úgy repülnek a kilométerek. Jóllehet a futás valóban izzasztó sport tud lenni, alapvetően bárki elkezdheti, és a levegőzéstől a fogyáson át az egyre növekvő kihívásokig számtalan célunk lehet vele. Ezekhez a különböző célokhoz pedig ITT gyűjtöttünk össze nektek többféle, más-más nehézségi szintű futóútvonalat. 

5/51

Futóklubok

Egyedül, egy Polar órával felszerelkezve is jó futni, de pluszmotivációt adhatnak a közösségek, ahol egyazon érdeklődés és cél miatt jönnek össze a tagok: szeretnek aktívan élni, tudják, mi az az 5K, és nem hagynának ki egyetlen futóedzést sem. Vagy éppen megtennék, de a klubtárs ráveszi őket, hogy ne. A budapesti futóklubokhoz való csatlakozás zömében ingyenes! 

Néhány budapesti futóklub: 
Run Together Hungary
Budapest Futóklub 
Városmajori Futóklub 

6/51

Street workout

Szerencsére Budapesten is egyre több a kültéri edzőterem, a saját súllyal jól áttornáztató sportszer, mely bárki számára használatba vehető. Egy nagyon jól összeszedett térképen követhetjük, hogy hol található hozzánk legközelebb kondipark. Ha a helyszín kellemes távolságra van, kocogva, futva is érkezhetünk, így a bemelegítést már letudtuk.

7/51

Skateparkok

Messze vagyunk még Venice Beachtől, de a BMX-esek, gördeszkások és korisok is találhatnak maguknak ingyenes gyakorlópályákat, poolokat. Például az Erzsébet téren, az Óbuda Skateparkban, a Daru-domb skateparkban, a Zugló Skateparkban, a Nehru parton. Az sem baj, ha nem mi gördülünk, a deszkásokat nézni is jó időtöltés. 

8/51

Normafa

Budapest egyik legismertebb és legkedveltebb, ráadásul jól megközelíthető kirándulóhelye, ahol kicsiben minden van, ami a kikapcsolódáshoz kell: túraútvonalak, hatalmas rét, erdő, kilátás, piknik, többféle étkezési lehetőség, vagy sütögethetünk, és a gyerekeket is számtalan játéklehetőség várja. A helyszín (különösen a Covid-időszak óta) nagyon népszerű, ezért (különösen hétvégéken) nagyon sokan látogatják

9/51

Kamaraerdő

A Normafánál lényegesen kevésbé frekventált és kevésbé kiépített ez a helyszín, de tömegközlekedéssel ugyanolyan jól megközelíthető, és tökéletes alkalmat kínál sportolásra és kirándulásra is. A kis réten hangulatos erdészházat találunk, tűzrakó és gyermekjátékok kerültek kihelyezésre, számos erdei útvonal áll rendelkezésünkre könnyed túrákhoz is, egy meredekebb ösvényen fölfele haladva pedig egészen a Szoborparkig sétálhatunk. 

10/51

Városliget

A Városliget azóta képezi fontos részét Budapest tüdejének, hogy a 18. század végén József nádor megkezdte a terület rekonstrukcióját. Megszokott vajdahunyadvári sétánk mellett most iktassunk be egy kis levegőzést a Liget másik oldalán is, és nézzük meg a Magyar Zene Házát, vagy sportoljunk az új futókörön, gördeszka és bringaparkban. A gyerekeket szuper játszótér várja, fáradalmainkat pedig finomságok mellett pihenhetjük ki a Léghajó KERT-ben

11/51

Hármashatár-hegy

A lehető legkirándulósabb és legkevésbé kiépített lehetőség, ha kikapcsolódnánk kicsit családdal vagy anélkül, mozgás közben viszont olyan szuper sporttevékenységeknek is szemtanúi lehetünk, mint a siklóernyőzés, ráadásul a kilátásban is gyönyörködhetünk. Ha nem szeretnétek a saját ösztöneitekre hallgatni, akkor ITT és ITT ajánlunk nektek túraútvonalakat a környéken, de a Kéktúra keretében is felkereshetjük a Hármashatár-hegyet.

12/51

Margitsziget

Margitsziget igazi paradicsom, ha szabadtéri programra vágyunk. Amennyiben nem uszodába vagy bringóhintózni mennénk, akár a pénztárcát is otthon lehet hagyni. A Japánkert egész évben várja a sétálni és a csendre vágyókat különleges növényeivel, halastavaival.

13/51

Népsziget

Jóllehet este még mindig nem a legbarátságosabb környék, nekünk mégis titkos favoritunk a belvárosból nagyjából fél óra alatt megközelíthető vadregényes oázis. A helyszín előnye, hogy a nagyon jó sportolási lehetőségek ellenére sokkal kisebb tömeget vonz, mint a Margitsziget, ugyanakkor a futónövényekkel takart hatalmas fákkal és vadregényes útvonalakkal igazi vízparti romantikát hoz. 

14/51

Római - part

Családdal, gyerekkel, kutyával vagy éppen biciklivel is jó ötlet a Római-part, mely éppen annyira budapesti, mint amennyire nem. Nekünk mindig lesz tőle egy régi balatoni déli parti érzésünk, ahogy a sült hekk illata keveredik a Dunáéval, és ameddig a szem ellát, retró mementókat látunk.

15/51

Villák, paloták

Ha nem szeretnénk a természetbe menni, mert rossz idő van, vagy csak nincs hangulatunk hozzá, turistáskodhatunk a városban is. Korábbi cikkünkben nyolc útvonalat gyűjtöttünk össze, ahol friss levegőn sétálgatva nézegethetünk csinos villákat, palotákat, lakóházakat. Érdemes ezzel a programmal egy kicsit sietni, ugyanis hamarosan lombosodni kezdenek a fák, így kevesebb fog látszani a szép épületekből. 

16/51

Popkulturális séta

Egyedül vagyunk, és nincs pénzünk. Ez két ok is lehetne a szomorúságra, de inkább használjuk ki a lehetőséget, és nyomjuk végig a jó kis popkulturális sétánkat, amelynek vezérvonala a zene, ezért tippeket is adunk nektek, hogy közben mit hallgassatok. Túránk a Magyar Zene Házánál kezdődik, de ha nem futja belépőre, akkor is érdemes innen indulni, hiszen az épület környékén több olyan jópofa játékot is kipróbálhatunk, amelyek a zenéhez kapcsolódnak. 

17/51

Irodalmi kalandozások

Akinek pénze van, annak ideje nincs, és fordítva. Ha mi az utóbbi csoportba tartozunk, szomorkodás helyett provokáljuk fantáziánkat egy kis irodalmi sétával, amelynek keretében megtudhatjuk, hol volt a Nyugat szerkesztősége, hol lakott Arany és hol írta legendás verseit Ady Endre. A séta során talán eszünkbe jut néhány szeretett olvasmányunk is, és a délután további részét pihenéssel, könyvekbe merülve tölthetjük. 

18/51

Zsánerszoborséta

Rengeteg az úgynevezett zsánerszobor Budapesten. Ezek a többnyire talapzat nélküli, utcaképbe installált szobrok azért is nagyon kedveltek, mert interakcióba léphetünk velük. Tervezzük meg sétánkat, és járjuk be a kedvenceket, esetleg azokat, melyeket még nem láttunk élőben. Kezdhetjük a miniszobrokkal: Mekk mesterrel, a Főkukaccal, majd folytassuk a cikkben lévő kedvencekkel. De akár maciszoborsétára is indulhatunk. 

19/51

Budai séták

A hegyes-völgyes Buda nagy előnye Pesttel szemben, hogy a sajátos domborzati viszonyok miatt jóval több a zöld, mint a Duna másik oldalán, a kertek nagyobbak, egy Vár-beli sétával pedig akkor is az élet császárának fogjuk érezni magunkat, ha éppen nulla forint van a zsebünkben. Ehhez az életérzéshez ajánlunk két izgalmas sétaútvonalat ITT és ITT. Véleményünk szerint ezek a séták akkor is érdekesek, ha kivételesen kihagyjuk belőlük a gasztronómiát, és csak a csodás épületekre és a pazar kilátásra, a jó levegőre koncentrálunk. 

20/51

Fiumei úti

Talán kissé bizarrul hangzik ez az ötlet, de a sírkert nyugodt, méltóságos hangulata megragadó, a síremlékek szépek, Ady Endre, Babits Mihály, Blaha Lujza, Krúdy Gyula, Jancsó Miklós pedig csak néhány azon híres emberek közül, akiket itt helyeztek örök nyugalomra. Az 56 hektáros sírkert buja növényzete, monumentális épületei és díszes sírjai között egy egész napot is eltölthetünk. A híresebb sírok megtalálásához ITT találunk térképet. 

21/51

Festett tűzfalak

A 2013-ban indult tűzfalrehab-mozgalomnak hála, egyre több városképi sebet „kötöztek be” modern művészettel, színes festményekkel, tematikus ábrákkal. Nincs már olyan kerület, ahol ne lenne pár szépség, még a külkerületekben is találhatunk jó párat. Mégis talán a VII. és a VIII. kerületben találjuk laza sétányira egymástól a legtöbbet. Válasszunk környéket, és nézzük meg a tűzfalakat, minden kis részletükkel együtt! Jóval korábbi cikkünkben összegyűjtöttünk nektek néhány különösen jól sikerült tűzfalat

22/51

A Falk Miksa utca galériái

Ahányszor csak ellátogatunk a Falk Miksa utca egy-egy galériájába, hogy kiállítást, programot ajánljunk nektek, mindig ugyanúgy végződik a beszélgetés: legyünk szívesek elmondani, hogy mennyire várják a látogatókat akkor is, ha nem akarnak vásárolni, csak nézelődni. De ne csak azért látogassuk meg Budapest legfontosabb régiséges utcáját, mert számítanak ránk, hanem azért is, mert a felfedezésnek a közgyűjteményekétől teljesen eltérő élményében lehet részünk. Nézzünk be Virág Judithoz, a Kieselbachhoz vagy a Bodó Galériába egy kis festészetért, keresgéljünk bútorokat az ARTCORE-ban vagy a Retroomban, vagy keressük meg saját kedvenc galériánkat. Biztos, hogy izgalmas elfoglaltságban lesz részünk. 

23/51

Bútorok másodkézből

Izgalmas kombinációját kaphatjuk a bolhapiacos és a galériás életérzésnek, ha benézünk néhány, használt bútorokat forgalmazó helyre. Mid-century, vintage, retró, néha A nagy Gatsby vagy A sebhelyesarcú díszletében fogjuk érezni magunkat, néha pedig olyan darabokat látunk szépen kipofozva, amilyeneket akár a saját szüleink lakásában is megtalálhatunk. A séta végén már kezdhetünk is szörfölgetni a neten felújítási tippekért, mert biztos, hogy magunk is kedvet fogunk kapni a munkához.

24/51

Nagy múzeumok ingyenes látogatási ideje

Gyermekek 6. életévük betöltése előtt, felnőttek 70 éves koruk után, 18 év alatti gyermekeket kísérők és 26. életévüket be nem töltött személyek az évben többször is díjmentesen látogathatják nagy múzeumaink állandó kiállításait, vagyis az időszakos tárlatokra mindez nem vonatkozik. A nemzeti ünnepeken azonban (március 15-én, augusztus 20-án és október 23-án) az időszaki kiállítások is ingyenesen látogathatók!

25/51

Budapest100

2011-ben indult a Budapest100, mely az egyik legkomplexebb városismereti programsorozat. Tavasztól tavaszig készülnek rá az önkéntes csapatok, és ezzel közösségépítő funkciója is van. A Budapest100 az utóbbi időkben tematizáltan működik: megcsodálhattuk például a rakpartok, a Nagykörút és az ikonikus terek nyitott házait is. Idén május 14-én és 15-én a Várnegyed házait nézhetjük meg. 

26/51

Kulturális Örökség Napjai

Minden év szeptember közepén tartják a Kulturális Örökség Napjait. A rendezvény keretein belül számos izgalmas helyszínre bejuthatunk, teljesen ingyenesen, csupán résen kell lenni és egyes programokra időben feliratkozni. A kőbányai víztározó például minden évben kizárólag ezen a napon látogatható. Kár lenne kihagyni a monumentális „téglatemplomot" és a további sétákat, látogatásokat. 

27/51

Deák Erika Galéria

Az Operaháztól csupán egy rövid sétára található kiállítóterem a kortárs feltörekvő magyar művészek jelentős alkotásait mutatja be. Nyitvatartási időben vagy bejelentkezés alapján is ingyenes a belépés.

28/51

ACB

kortárs művészet és a magyar neoavantgárd képviseletét tűzte ki célul az acb Galéria, Magyarországon és a nemzetközi színtéren egyaránt. A kiállítások ingyenesek.

29/51

KAS Galéria

A Bartók Béla úti galéria neve a Kortárs Alkotók Stúdiója rövidítéséből jött. Kísérletezőnek vallja magát, és rengeteg első bemutatkozást tett már lehetővé fiatal alkotók számára.

30/51

FISE

Ha érdekelnek bennünket a kortárs hazai tárgykultúra tendenciái, akkor a FISE, a Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület általában háromhetente új kiállítással vár bennünket a témában. 

31/51

Q Contemporary

Az elegáns, 19. században épült Andrássy úti palotában található Q Contemporary magánmúzeum egy hongkongi üzletasszony, Queenie Rosita Law kelet-közép-európai fókuszú gyűjteményének ad otthont. Jelenleg Örökségünk címmel egy magángyűjteményi kiállítást nézhetünk meg. 

32/51

HALÁSZBÁSTYA

1987 óta Budapest világörökségi helyszíne a Budai Várnegyedben. A bástya alsó részeinek, a kisebb tornyok teraszainak látogatása mindig ingyenes. Keressétek meg a Woody Harrelsonra hasonlító harcos szobrát a Schulek-lépcsőnél!

33/51

Margitszigeti Vadaspark

Margitszigeti Vadasparkban házi, erdei és egzotikusabb állatokat is megfigyelhetünk, ráadásul díjmentesen. Nem csak futás közben érdemes a pávákat és az őzikéket meglesni, hiszen húsvéttól október 24-ig ingyenesen látogatható a belső sétány is, 10-től 17 óráig.

34/51

Szent István Ba

Szent István-bazilika a város legnagyobb, neoklasszicista stílusú temploma, ám nagyon sokan még csak kívülről csodálták meg. A 8000 fő befogadóképességű épületbe nyitvatartási időben ingyen is betérhetünk kicsit elcsendesedni, megcsodálni a bazilika lenyűgöző belső terét.

35/51

Szent Gellért-szobor

40 méteres magasságban emelkedik Szent Gellért szobra a város fölé, a legendák szerint itt halt vértanúhalált a püspök. Eredetileg 3 méteresre tervezték, de aztán 7-re növelték, hogy ne olvadjon bele a környezetébe. Innen indul a vízesés is, és tökéletes kilátó- és fotópont az Erzsébet hídra. Napnyugtakor vagy napfelkeltekor a kilátás még megkapóbb a szobortól. 

36/51

Termelői piacok

Hétvégéken jó pár kistermelő érkezik a fővárosba, hogy szemrevaló és finom portékáját romkocsmákban, teraszokra kiállított asztalokon kínálja. Szombaton a Czakó Piacz, vasárnap a Szimpla Kert és az Élesztőházban található Pancs zsong a termelőktől és a vásárlóktól. Ezekre az eseményekre sincs belépő!

37/51

Vásárcsa

Budapest legnagyobb alapterületű vásárcsarnokának szuper hangulata van, nem véletlen, hogy igazi turistalátványosság. A csodálatos, Zsolnay cserepekkel borított Duna-parti épületbe akkor is érdemes betérni, ha éppen csak nézelődnénk, beszélgetnénk. 

38/51

Bolhapiacok

Kétféle ember létezik: akit elvarázsol a bolhapiacok, a kirakodók világa, és aki irtózik ettől. Akik az előbbi táborba tartoznak, bizonyos időközönként meglátogatják a kedves vásárterüket, ahol nem is feltétlenül kell költekezni, nézelődni, beszélgetni, nosztalgiázni is kellemes lehet. Korábbi cikkünkben összeszedtük a város legjobbjait, melyekre többnyire ingyenes a belépés.

39/51

Budapest Jazz Club

Heti 2-3 ingyenes jam session esttel készül a Hollán Ernő utcai BJC, a város egyik legautentikusabb jazzklubja. Érdemes megtekinteni a pontos programot ITT, de általában a szerdák és a péntek-szombatok a közös örömzenélés estjei. 22:00-22:30-tól indul a jammelés. Akár egyedül is jó program lehet egy BJC-s jammelés, jól lehet ismerkedni zeneszerető közegben.

40/51

Open Mic estek

A világ nagyvárosaiban mindenhol nagy sikernek örvendenek az úgynevezett Open Mic estek. A Budapest Open Mic különböző helyszíneken tartja a tehetséggondozós zenés eseteket, ahol bárki mikrofont ragadhat és szórakoztathatja az egybegyűlteket. A Facebook-oldalukon lehet követni az aktuális programot.

41/51

Giero

A Paulay Ede utca egyik pincéjében minden este zene szól, rendkívül tehetséges cigányzenészek játszanak. 1990 óta Gizi néni a pultos, „gyermekei” pedig a jelen és a jövő kiválóságai, az Akadémiáról vagy nagy zenekarokból. A belépés ingyenes, a zenei élmény pedig megfizethetetlen. Rendeljünk egy korsó sört, és figyeljük a zenészeket a Gieróban!

42/51

Kelet K

Kelet nyitása óta igazi újbudai kedvenc, kávézó, galéria és könyvcserélő kuckó. Emellett rengeteg szuper programmal készülnek, ingyenesen. Kerekasztal-beszélgetések, felolvasások, irodalmi és pszichológiai tematikájú estek, vitafórumok várnak. A legnépszerűbbek regisztrációhoz kötöttek, mivel véges a hely befogadóképessége.

43/51

Fővárosi Szabó Ervi

Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és társintézményei (kerületi könyvtárak) számos ingyenes felolvasást, könyvklubot, sőt ifjúsági írókurzust vagy éppen filmklubot is tart. Különlegessége, hogy elismert kortárs írókkal, költőkkel, irodalmárokkal, professzorokkal, esztétákkal működnek együtt, így kialakítva egy hiteles és szerethető kultúrkört akár az anyaintézményben, akár a kijelölt könyvtárakban. Bővebb infó és időpontok ITT.

44/51

Művelődési házak programjai

Lehet, hogy nem a legdivatosabb manapság a környéken lévő művházba járni, de igenis érdemes néha utánakeresni, hogy milyen programokkal szolgálnak a kerületi központok. Sok közöttük az ingyenes családi program, foglalkozás, könyvklub, filmklub. Nemcsak saját szórakoztatásunkra jön jól, hanem ismerkedhetünk a helyi közösséggel is.

45/51

Szimpla Kert

A legendás Szimpla Kert az egyik legrégebbi romkocsmánk, ahol igazi kultúrmasszát találunk, hiszen minden turista legalább egyszer szeretne itt sörözni, megcsodálni minden apró kis részletét. A Kert programjait tekintve igen erős minden hét, ráadásul ingyenes aktivitásokról beszélünk. Táncház, pénteken náluk is open stage est vár mindenkit, aki fellépne vagy csak hallgatná a jövő reménységeit. A zeneszelekció és a vetítések is mindig jó ízléssel kitaláltak. A programokról bővebben ITT.

46/51

Nyitott egyetemi előadások

Személyes preferenciától függően a nagy budapesti egyetemek előadásaira is beülhetünk ingyen és bérmentve, ha érdekel valamely konferencia, szeminárium. Az ELTE programjait ITT találjuk , a CEU-ét ITT, Nézzünk körül, hogy mi érdekelne igazán.

47/51

Kultúrintézetek

Ha különösen szeretünk egy-egy nyelvterületet, kultúrát, jó ötlet megnézni a kultúrintézetek programrendjét, hiszen kiváló rendezvényekkel készülnek, legtöbbször díjmentesen. Noha az utóbbi, járványos időszakban jóval nehezebb a szervezés, a Cervantes Intézetben könyvbemutató, filmvetítés és koncert, a Cseh Centrumban kiállítások, felolvasóestek, a Francia Intézetben irodalmi programok, a legkisebbeknek pedig mesedélután, az Olasz Kultúrintézetben és a Goethe Intézetben vetítések, beszélgetések és egyéb érdekes események várhatók. 

48/51

Kvízestek

Szeretitek a vetélkedőket? Nincs nálatok gyorsabb és ügyesebb csapat, ami ugyanúgy jó évszámokban, mint filmes kérdésekben? Nekünk a QuizNight játékai jönnek be a legjobban, nagyon profik, jó tematikákat állítanak össze, és sokszor találkozhatunk ismerős arcokkal is, ha már többször részt vettünk valamelyik kocsmakvízen. A Rootsban pedig a kvízestek mellett számtalan más programban is részt vehetünk. A játék természetesen ingyenes, jelentkezzünk már most a következőre, csapatban vagy csak néhányan.

49/51

Hadik

Mi mást is várhatnánk a kultikus kávézótól, ami Karinthynak is törzshelye volt, mint kiváló irodalmi programokat? Ennek megfelelően többféle opció, ingyenes és fizetős programok közül is választhatunk. Például szuper irodalmi kvízen is részt vehetünk regisztráció után. 

50/51

Állatotthonos kutyasétáltatás

Az állatotthonokban új gazdira váró kutyusokat önkéntesek sétáltatják. Keressetek fel egy közelben lévő menhelyet, és jelentkezzetek be hozzájuk segíteni. Csak az időtökre van szükség, cserébe jót tesztek egy vagy több kutyával. Fontos, hogy ha elkezdtétek a segítséget, rendszeres legyen, hiszen a menhely lakói várni fognak titeket!

51/51

Budapest Bike Maffia

2011 karácsonyán indult el az azóta is lelkesen és sikeresen működő civil szervezet, a Budapest Bike Maffia. Rendszeres jótékonysági akcióikhoz bármikor csatlakozhatunk, legyen az a Vitamin Kommandó, a közösségi főzés és ételosztás, a Pacsi, vagy akár a szervezet háttérmunkáját is segíthetjük.

Cimkék

Hasonló tartalmak

Szabadidő

Dolgozó anyává válni: visszatérés a munka világába

A szülési szabadság utáni visszatérés a munka világába óriási változást jelent, így minél közelebb érünk a visszatérés időpontjához, úgy sokasodnak az aggodalmaink az új életszakasszal kapcsolatban. Milyen változások történnek, mikor megérkezik a dolgozó anya szerepe az életünkbe? Milyen kihívásokra számíthatunk ebben az időszakban? Miként tudunk tudatosan felkészülni a visszatérésre?

Szabadidő

Séta az egykori óbudai téglagyárak területén

Az óbudai téglagyárak múltjától az emlékezés jelenéig című séta során végigjárjuk a bécsi úti téglagyárak területének egy részét, hallhatunk a téglagyárak történetéről, társadalmi kontextusukról és a második világháborúban betöltött szerepükről, valamint szó lesz a Porajmos emlékezetéről, annak kortárs módjairól és lehetőségeiről is.

Neked ajánlott

A