Budapest
13 budapesti szobor, melyek láttán egyből tudod, merre jársz
Kiskirálylány szobor

Legyen az egy kellemes, kora esti őszi séta munka után, vagy egy hajnali bolyongás a városban az éjjeli buli végeztével, rengeteg olyan szobor van a fővárosban, melyekbe ha belefutsz, szinte iránytűként funkcionálnak. Összegyűjtöttünk 13 alkotást, melyek biztos pontot jelentenek a budapestiek életében.

Nagy Imre, Vértanúk tere Békebeli rendőr, Zrínyi utca Columbo, Falk Miksa utca Kiskirálylány, Duna-korzó Kálmán Imre, Nagymező utca A Dunánál (József Attila), Kossuth tér Kutyás lány, Vigadó tér Ronald Reagan, Szabadság tér Anonymus, Vajdahunyad vára Cipők a Duna-parton Jókai Mór, Jókai tér Borárus, Boráros tér Radnóti Miklós, Nagymező utca

Nagy Imre, Vértanúk tere

1996. június 6-a óta áll a Vértanúk terén Varga Tamás szobrászművész munkája, az erre tévedő turisták egy kedvenc megörökítendő célpontja. A tekintetével a Parlamentet fürkésző egykori miniszterelnököt ábrázoló életnagyságú bronzalakot egy íves hídra helyezte alkotója. A szobor megítélése itt-ott vitatott, hiszen Nagy Imre testalkata jóval tömzsibb volt a való életben, mint a művész által ábrázolt. 

Békebeli rendőr, Zrínyi utca

A bazilika környéki szórakozóhelyekről éjszaka vidám hangulatban hazaszállingózó emberektől legalább egy ölelést kap, nappal pedig turisták százai fotózkodnak vele – a Zrínyi utcai pocakos rendőr bácsi ebből a szempontból Budapest egyik legnépszerűbb alakja. Ilyés András egy pályázatra készített munkája az 1909-1945 közti időszak egyenruháját viseli, fején az ismert Zrínyi-sisakkal. Ide állításának magyarázata, hogy ez a kedves biztos úr elhomályosítja a diktatúra idején dolgozó rendőrök negatív képét.  2008-ban tették ide posztolni a bronzból készült életnagyságú figurát, melyet egy régi pesti alakokat ábrázoló karikatúra és a művész nagypapája inspirált.

Zrínyi utca
  • 1051 Budapest, Zrínyi utca

Columbo, Falk Miksa utca

Természetesen ballonkabátot visel, a fejét vakarja, és valószínűleg “csak még egy kérdésen” gondolkodik a kutyájával ábrázolt Columbo a Falk Miksa utca végén. Peter Falk legismertebb szerepének alakját nem véletlenül álmodták meg ide, bár nincs arra egyértelmű bizonyíték, hogy a hat éve elhunyt legendás színész tényleges leszármazottja, vagy csupán névrokona volt-e Falk Miksának. Fekete Géza pályázatra készült életnagyságú művét 2014 tavaszán leplezték le. A kompozícióhoz kutyamodellt keresett és talált, annak segítségével alkotta meg a hadnagy basset houndját. 

Kiskirálylány, Duna-korzó

Bár egyedül üldögél a korlátnak támaszkodva a Dunakorzón, de a Kiskirálylánynak naponta több száz társa akad legalább egy fotó erejéig. Marton László Munkácsy- és Kossuth-díjas szobrászművész 1972-ben készítette el a szobrot, melyet királylány jelmezben gyakran játszó lánya ihletett. Budapest egyik szimbóluma lett, és 1990-ben került mai helyére az eredetinél nagyobb méretben.

Duna-korzó
  • 1051 Budapest, Belgrád rakpart

Kálmán Imre, Nagymező utca

Pont annyi hely van a híres zeneszerző, a magyar operett királya mellett a Nagymező utcai padon, hogy mellé lehessen ülni és figyelni a szemben lévő Operettszínház ajtaján ki-be járó embereket. A kompozíció része egy számítógép is, amellyel a színház “honlapján lehet szörfözni”. A Magyar Operett Napja és Kálmán Imre születésének 125. évfordulója alkalmából 2007. októberében átadott szobrot magánemberek adományából készítette Veres Gábor szobrász.

Nagymező utca
  • 1065 Budapest, Nagymező utca

A Dunánál (József Attila), Kossuth tér

Még egy nehéz sorsú szobor: hat évvel ezelőtt komoly tiltakozást váltott ki az áthelyezése, mert a Kossuth tér rekonstrukciójának részeként el akarták mozdítani korábbi helyéről. Végül mintegy 10 méterrel került közelebb a rakparthoz a költőóriást megörökítő, Marton László és Vadász György által 1980-ban készített szobor, melyet József Attila A Dunánál című verse ihletett és amelynek néhány sorát is lehet olvasni mellette.

Kossuth tér
  • 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér

Kutyás lány, Vigadó tér

Raffay Dávid 2007-ben a kerületi önkormányzat által kiírt pályázatra készítette el az életnagyságú bronzalkotást, melyen egy lámpaoszlop talapzatán, utcai öltözékben ülő lány próbálja elkérni a kutyus által birtokolt labdát egy kis további játékhoz, de az nem igazán akar megválni a lasztitól. A Vigadó téri szobor szintén népszerű szelfizős hely, a szobrász elmondása szerint egy korzón sétáló néni ihlette. 

Ronald Reagan, Szabadság tér

Járás közben ábrázolja a Magyarországi Ronald Reagan Emlékbizottság jóvoltából állíttatott szobor az Egyesült Államok 40. elnökét Budapest egyik leghangulatosabb terén. A Szabadság tér és a Zoltán utca sarkánál felállított 2,2 méter magas alkotás a vele szemben álló második világháborús szovjet emlékmű irányába tart, mögötte a Parlament épülete látható. Máté István csongrádi szobrászművész emlékművét Ronald Reagan születésének 100. évfordulóján avatták föl hat évvel ezelőtt.  Ronald Reagan a szabadság szimbólumaként jelenik itt meg, emléke összefogja a közép-európai népeket, nem véletlenül került tehát a Szabadság térre, ahol egyébként az USA nagykövetsége is található.

Szabadság tér
  • 1054 Budapest, Szabadság tér

Anonymus, Vajdahunyad vára

A Városliget egyik éke a Vajdahunyad vára mellett található 1903-ban készült bronzszobor. Anonymusról, vagyis Névtelenről nincsenek pontos adatok a históriás könyvekben, valószínűleg valamelyik Béla királyunk jegyzőjeként dolgozott. Ő írta meg Gesta Hungarorum című művében a magyarság őstörténetét és a honfoglalást.  Az 1,9 méter magas szobrot  Ligeti Miklós készítette Bánffy Dezső akkori miniszterelnök felkérésére. Eredetileg Zrínyi Miklós alakját szerette volna megformálni, majd bemutatta a napjainkban látható formáját, melynek arcnélkülisége n és testhelyzete nem nyerte el a szoborbizottság tetszését, végül a miniszterelnök úgy döntött, Ligeti készítsen egy új segédmintát, melyen szabadon látható a fej. A XX. század elején I. Ferenc József adományozta a nemzetnek, elhelyezésénél több helyszín került szóba. 1902 óta áll a Városligetben, sokan úgy készítenek vele képet, hogy egy papírt nyomnak a jobb kezében tartott íróeszköze alá.

Vajdahunyad vára
  • 1146 Budapest, Városliget
  • A nyitvatartás a Mezőgazdasági Múzeumra vonatkozik.

Cipők a Duna-parton

Megrázó története van a Kossuth tér előtti Dunapartra kipakolt cipőknek. A II. világháborúban a nyilaskeresztes fegyveresek által Dunába lőtt budapesti áldozatok emlékére avatták fel 2005. április 16-án. Szellemi alkotója Can Togay filmrendező, társalkotója Pauer Gyula Kossuth-díjas szobrászművész. Tavaly a világ második legjobb köztéri szobrának választották.  

Jókai Mór, Jókai tér

Kedvelt találkozási pont az Oktogon közelében a Stróbl Alajos jóvoltából 1921-ben elkészült 184 centi magas bronzszobor és környéke. Az alkotó egy fotelben ülve ábrázolja a népszerű írót. Annak idején nem kevés vita előzte meg a szobor felállítását: bizottság alakult az elkészítéséhez szükséges pénz összegyűjtésére és kezdetben nem a ma elfoglalt helyére szánták, valamint az eredeti tervek szerint két nő társaságában üldögélt volna Jókai a róla elnevezett téren.

Borárus, Boráros tér

Ez a nagydarab ember sokak kedvenc budapesti szobra. Majdnem két és fél méter magas, 1983 óta áll a Boráros téren a hordók között – utóbbiak homloklapját eredetileg díszes figurák díszítették, melyek aztán eltűntek róla. Varga Imre szobrásznak köszönhetjük a kőből és bronzból készült alkotást. A Boráros tér Pest egykori főbírájának, Boráros Jánosnak a nevét viseli, a városi legenda szerint az alkotó ezért Borárus Jánosnak keresztelte el a szobrot.  

Radnóti Miklós, Nagymező utca