Buda egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontja gasztronómiai központ is, hiszen a környék kínálata gyakorlatilag minden igényt kielégít, a street foodtól egészen a fine diningig. Gasztronómiai sétánk következő célpontja a Széll Kálmán tér.
A Moszkva. Sokunk fiatalkorának potyapartik után sóvárgó és csalamádés „Petőfi burgert” („minek nevezzelek”) faló, alap csoportosulási helye, ahol a kultikus óra alatti találkák emléke számos harmincasban, negyvenesben még mindig mélyen él. Nekünk csak Moszkva, a még régiebbeknek meg Kalef, ami még a Moszkva tér előtti – szintén Széll Kálmánról történt – elnevezés becézéséből ered. Most azonban nem nosztalgiázni hívunk titeket, hanem jelenkori barangolásra, ugyanis a Kazinczy és az Akácfa utca után napjaink Széll Kálmán tere – pontosabban annak környéke – a következő főszereplője gasztronómiaiséta-sorozatunknak.
![](https://welovebudapest.com/i/70/szell-kalman-ter_juhasz-norbert_20151230.exact1980w.jpg)
![](https://welovebudapest.com/i/97/moszkva-ter_hartyanyi-norbert_20160510.exact1980w.jpg)
Ha közvetlenül a teret nézzük, akkor a közel-keleti ihletésű Dobrumba budai nagy tesójával, a Pingrumbával kell kezdenünk, amit szintén az alapítók utazásai inspiráltak, Kairótól egészen Kalkuttáig. Az egykori Ping kínai étterem helyén kialakított étteremben a keleti fűszereket és a helyi termelői alapanyagokat engedik össze a szezonálisan változó, ezeregy ízű ételeikkel. Míg a szomszédos 101BISTRO-ban a tajvani konyhával ismerkedhetünk, addig burgerfronton két legendás nagyágyú, a Zing és a Bamba Marha viszi jó hírét az igazán bitang buciknak és húspogácsáknak.
![](https://welovebudapest.com/i/d3/pingrumba-20200818-hirling-ba-lint-017.exact1980w.jpg)
![](https://welovebudapest.com/i/a6/bamba-marha_hartyanyi-norbert_20170208.exact1980w.jpg)
![](https://welovebudapest.com/i/27/zing-kiraly-utca_ferenczi-peter_20141126.exact1980w.jpg)
A környéken természetesen kihagyhatatlan célállomásnak számít a Fény utcai piac, ahol a mozgólépcső aljában található és hosszú ideje intézménynek számító kocsma mellett a Sonkás termékeiért is érdemes bemennünk, de a nemrég megírt Skrei Halbolt osztrigái, halászléi és a fekete tőkehalból frissen sült fish & chipse is arany betűkkel szerepel a kötelezően kipróbálandó fogások listáján. Bíró Lajos Buja Disznó-k-ja pedig az ott kapható rántott malacságokkal együtt olyan alapvetésnek számít, hogy talán ki sem kellene külön emelni, ráadásul remek pezsgőket is kérhetünk a fogásokhoz.
![](https://welovebudapest.com/i/c0/feny-utcai-piac-20-eves_mudra-laszlo_20181012.exact1980w.jpg)
![](https://welovebudapest.com/i/eb/skreihalbolt-220921-majorkata-42.exact1980w.jpg)
![](https://welovebudapest.com/i/b2/skreihalbolt-220921-majorkata-45.exact1980w.jpg)
A szomszédos Széllkapu Parkban tavaly nyílt Zsiráf Budában a nápolyi pizzákat remek koktélokkal kísérhetjük le, nem sokkal mellette pedig sokszínű szendvicseket, leveseket, salátákat, sőt kiváló natúr borokat is választhatunk a nor/ma grand skandináv ihletésű kínálatából.
![](https://welovebudapest.com/i/f2/norma-grand-20210622-csudai-sandor-0009.exact1980w.jpg)
![](https://welovebudapest.com/i/e8/zsira-f-20210916-hirling-ba-lint-009.exact1980w.jpg)
A közeli Lövőház utca sokszínű kínálatából még válogatni is nehéz. Buda gyönyörű sétálóutcájában vár a Nemo Fish & Chips & Salad Bar friss grillezett és rántott tengeri és édesvízi halakkal. A teljesség igénye nélkül a Lövőházban megtalálhatjuk még a traunsteini söröket kínáló Bajor Sör Shopot, a fenomenális Alaplé Bárt, hatalmas kedvencünket, Vajnovszkaja Natália minszki pelmenyizőjét, a Gurmant, és a környéken van a budapesti borbárok egyik zászlóshajója, Pintér Zsolték Kóstolom Borbárja is, utána pedig beugorhatunk a kerület egyik ikonikus helyére, a Nemdebárba – akár iszogatni, beszélgetni, táncolni vagy zenei csemegéket hallgatni.
![](https://welovebudapest.com/i/24/nemo-fish-chips-salad-bar-balkanyi-laszlo-20140617.exact1980w.jpg)
![](https://welovebudapest.com/i/cc/gurman-bisztro-210921-szabo-gabor-012.exact1980w.jpg)
Szintén a Lövőházban találjuk a Good Karma Kitchent, ami „fast casual” jellegével tűnik ki a fővárosi egészségtudatos éttermek közül – a közeli Fény utcában a budai Indigo India északi részének gasztronómiáját mutatja be –, vagy a Szerelmes Levél pékműhelyt, ahol kacér kakaós csigák és piruló kenyerek várnak ránk frissen sült kovászos kenyerek illatába burkolózva. Specialty kávék utáni csillapíthatatlan vágyunkat a Kaffeine Espresso Barban vagy a Fény utcai Bányai by Beansben csillapíthatjuk, finom sütikért beugorhatunk a Várfok utcai Mókusch-ba, ha pedig koktélokra szottyanna kedvünk, csak át kell sétálnunk az ostrom utcai OscarBarba.
![](https://welovebudapest.com/i/f0/good-karma-polyak-attila-20190426-017-min.exact1980w.jpg)
![](https://welovebudapest.com/i/e1/teraszok_hartyanyi-norbert_20170511.exact1980w.jpg)
Az igazán magas minőségű gasztronómia rajongói sem maradnak ajánlás nélkül, ugyanis a Széll Kálmán tér fölött, a budai Vár aljában bújik meg hazánk egyik legelső fine dining étterme, a töretlen sikerű és 30 év után, tavaly az orosz vonalat abszolút nemzetközi irányra váltott Arany Kaviár étterem, ami meglátásunk szerint évek óta a Michelin-csillag egyik legnagyobb budapesti várományosa. Mindenki választhat ízlése és igényei szerint, és legközelebbi gasztrosétánk alkalmával is tartsatok velünk!
![](https://welovebudapest.com/i/c1/arany-kaviar-polyak-attila-010.exact1980w.jpg)