A nor/ma második egységét a Millenáris mellett, a Széllkapu Parkban nyitották meg. Ahogy azt már megszokhattunk, a pékség az északi és magyar hagyományokat köti össze, viszont a repertoár szélesebb, mint a Kecskeméti utcában. A középpontban természetesen itt is a kenyerek és péksütemények állnak, de sokszínű szendvicseket, leveseket, salátákat és még kiváló natúr borokat is választhatunk. A kínálatot tehát fel sem tudnánk sorolni, választani pedig még annál is nehezebb feladat. De azért abban biztosak lehetünk, hogy a sötét, hosszú érlelésű, északi stílusú kenyerekkel, egy pisztáciás croissant-nal vagy épp a nor/ma zászlóshajójának számító danish-sal nem foghatunk mellé. Mindehhez tökéletesen passzol a Feketéből ismert világospörkölésű kávé, amit szép időben akár a nyugágyakban pihenve is elkortyolhatunk, hogy teljesen átadjuk magunkat a skandináv nyugalomnak.

Címkék