Tősgyökeres budaiként az egykori Moszkva tér környéke mindig vonzó lokáció volt számomra. Kezdetben mi is sok időt töltöttünk „az óra alatt” várakozva, hátha valaki leadja a drótot egy házibuliról, de gyakran a környékbeli sörözőkben „pihentük ki” az érettségi, az egyetemi vizsgák és fiatalkori életünk nehézségeit. Azonban ahogy telnek az évek, az ember egyre inkább a minőségi helyeket keresi, és legyünk őszinték: mennyivel stílusosabb egy korsó sör helyett egy pohár borral vagy pezsgővel üldögélni vagy egy személytelen üzemi hamburger helyett egy szívvel-lélekkel készített házi pelmenyi fölé hajolni a baráti összejövetelek alkalmával.
A két Mammut mögötti Lövőház utca forgatagát szemlélve egyértelmű, hogy a mostani húszasok és fiatal harmincasok is átérzik ezt, minőségi evolúciójuk sokkal előrébb jár ezzel, mint amilyen a miénk volt hasonló korunkban. Napjainkban pedig egyre több helyen lehet kifejezetten magas minőségű kínálattal találkozni, de azt a fajta, belülről jövő vendégszeretetet, harmóniát, miliőt, ami az első látogatás után törzsvendéggé teszi az egyszeri betérőt, még mindig nagyítóval kell keresni.
A Gurman viszont pont ilyen.
A harminc éve Minszkből érkezett Natáliának mindenkihez van néhány kedves szava:
„Ne rohanjon, kedvesem, nem lehet rohanva enni, nyugodtan üljön le, és élvezettel rágja meg az ételt! Korunk legtöbb betegségét a rágás hiánya okozza, ezért fáj a fejünk, a hasunk, és ezért nem tudjuk megemészteni a problémáinkat sem! Üljön le, kóstoljon legalább egy falatot, nem fogja megbánni, addig is legalább beszélgetünk picit.”
Családanyaként és háziasszonyként azt tapasztalta, hogy sokkal egyszerűbb volt a gyerekekkel kommunikálni, ha előtte gyorsan kifőzött egy kiló pelmenyit, aminek tésztáját egy szintén hosszú ideje hazánkban élő, szibériai néni készítette. Natália a töltelék ízesítését letisztulttá tette (csak só, bors, babér), mert meglátása szerint nem szabad elrontani az alapanyagot, annak az íze számít igazán. Bár a hazai burgonyaválasztékot igencsak szegényesnek tartja a Minszkben átlagosan elérhető harminckét fajtához képest, de a magyar hagyma minőségéről ódákat zengett. Emellett friss tejföl és kapor, valamint az eredetileg grúz recept alapján készült házi adzsika (chilis-fokhagymás-paradicsomos szósz) kell csak, és az élet máris vidámabb lett egy jó ebéddel.
A belső tér tényleg nagyon pici, és bár a kis terasz üzemel még, elvitelre is nyugodtan kérhetünk bármit. Szűk a kínálat, de nagyon jó, és az árak sincsenek túlbonyolítva. A pelmenyik és a varenyikik (húsos, káposztás, burgonyás, sós-túrós-kapros, borjúmájas-hagymás, gesztenyés) 2000–2500 forint között vannak, a borscs leves 1100 forint, a friss házi almás pite mentalevéllel pedig 600 forint.
Italok közül van poharazott tradicionális pezsgő, csapolt frizzante, morsz (cukor hozzáadása nélkül, házilag felfőzött gyümölcsök leszűrve és lehűtve), almafröccs, kbac (más néven kvasz, alapját a különböző gabonamagvak erjesztésével készített ital képezi, a keleti szláv népek napi italként fogyasztották évszázadokon át), de van orosz vodka a mélyhűtőből zakuszkával, ahogy kell és vodka narancs, nem így kell, de megcsináljuk is!
Nem kifejezetten klasszikus éttermi élményt nyújt ez a stílusos kis pelmenyiző, hanem sokkal többet annál: mintha vendégségbe érkeznénk, ahol a figyelmes háziasszony beenged minket a privát szférájába, és ahol a víz felforrásáig el tudunk beszélgetni Aranyról, Csehovról, és együtt tudunk örülni Natáliával, hogy az Erkelben újra műsorra tűzték a Giselle-t.
Hangulatos zenei aláfestéssel pedig így készül a pelmenyi és a varenyiki a Gurmanban. És ha valakinek ez sem hozza meg a kedvet a látogatáshoz, annak csak azt tudjuk mondani, hogy Даю́т –
бери́, а бьют –
беги́!
