Új pékségek, izgalmas kávézók, különleges street food helyek és régóta várt újranyitások – 2026 nyara sem szűkölködött gasztroújdonságokban. A főváros mellett Budapest környékén is több érdekes hely bukkant fel, amik között akadnak nemzetközi inspirációból született koncepciók, újragondolt klasszikusok és egyedi projektek is.

Pékségek és kávézók

A Városmajor utcában nyílt Kácsitó Bakery jóval több egy újabb kézművespékségnél: venezuelai származású tulajdonosa egészen egyedi kínálatot hozott a környékre. A névadó cachito, vagyis kácsitó csak a kezdet, hiszen kenyérfronton és kávéban is erős a hely. Teljesen növényi alapú kínálattal nyitott meg Pécs után az Orma pékség Budapesten, aminek fókuszában mégsem önmagában a vegánság áll. A helyet sokkal inkább a fenntarthatóság, a gyökerekhez való visszanyúlás és a hagyományos technikák újragondolása mozgatja. Őrmezőn talált otthonra Tóth Vera és Pauli Zoltán új fővárosi projektje, a Verás by Palkonyha. Nem klasszikus pékség vagy brunchozó, inkább pékműhely, ahol a prémium kézműves péksütemények és a messze földön híres kovászos kenyerek viszik a prímet. A Blaha Lujza térnél nyílt Serene egy minőségi specialty kávézó, ahol nemcsak igényes kávék és matcha vár, hanem egy igazi egzotikumot, török kávét is kóstolhatunk, otthonos, barátságos környezetben.

A PicoPico már a galambos kirakatával is felhívja magára a figyelmet, odabent pedig natúr borokkal és koffeinmentes kávéval folytatódik a rendhagyó történet. A hely számára a vendégül látás legalább annyira fontos, mint maga a kávé, így nem csak a koffeinfüggők találhatják meg itt a számításaikat. New York hangulatát hozza el Budapest új matchás kávézója, a Nolita, ahol a zöld italok mellett a melegszendvicsek miatt is érdemes megállni. A hely ráadásul nem kizárólag a matcharajongókra épít: céljuk egy olyan közösség kialakítása, amelyben mindenki megtalálhatja a helyét. A Studio Arkitekter által létrehozott Café Arkitekter egyszerre kávézó, bár és showroom, ahol a gasztronómia, a lifestyle és a dizájn találkozik. A minőségi kávé mellett Bauhaus és beton zsalukő ihlette süteményeket, tojásos reggeliket és koktélokat is találunk, sőt építészeti, dizájn- és művészeti programoknak is helyet adnak.

A Szent István park sarkán álló Dunapark Kávéház közel 90 évvel a megnyitása után új korszakot nyitott. Megőrizte art deco hangulatát, ugyanakkor a mai vendégek igényeire szabott gasztronómiai koncepcióval és egész napos kínálattal várja a látogatókat.

Édes újdonságok

A Matild Palace-ban nyílt meg a több mint 200 éves múltra visszatekintő milánói Cova cukrászda-kávéház budapesti egysége. A különleges belső tér önmagában is megér egy látogatást, de a generációról generációra öröklődő, titkos recept alapján készülő panettone miatt is érdemes betérni. A Klotild Patisserie egy egykori patikának ad új életet, története szorosan összefonódik a környék és a város múltjával. A történelmi enteriőr és a cukrászda funkciója együtt egészen sajátos atmoszférát teremt.

A japán ihletésű Hachi Dezā a japán palacsintát gondolja újra: különleges alapanyagok és technológiák simulnak bele könnyen szerethető, ismerős ízekbe. Azok is bátran kísérletezhetnek vele, akik új dolgokat keresnek, de azokat is meggyőzi, akik egyszerűen csak egy jó palacsintára vágynak. Józsefvárosban talált otthonra a ChewBabka, Magyarország első, kifejezetten babkára specializálódott sütizője, ahol az állandó kedvencek mellett folyamatosan új töltelékekkel és ízekkel kísérleteznek. A fahéjas tekercsek rajongóinak a Cimona lehet az új zarándokhelye. A fiatal pár által működtetett helyen minden reggel kézzel formázzák és állítják össze a pihepuha péksütiket, amikbe igen könnyű belecsavarodni.

Éttermek és bisztrók, lazán vagy elegánsan

A Kána-tó mellett, egy játszótér szomszédságában álló hatszögletű épületben nyílt meg a Benito’s Bodega, amit egy római utazás ihletett. A mediterrán jellegű street foodot kínáló helyet a környékbeli családok, biciklisek, kutyasétáltatók és minden erre járó felfedező is könnyen a szívébe zárhatja. A népszerű biatorbágyi Füge bisztró 2026 nyarán új csapattal és megújult koncepcióval nyitott újra. A megszokott minőség és szerethető hangulat megmaradt, miközben a hely friss lendületet kapott.

40 év után új kezekbe került Újbuda legendás retró helye, a Borpatika. Az új tulajdonosok a nosztalgikus hangulatot és kínálatot is megőrizték, miközben igyekeznek alkalmazkodni a mai igényekhez, hogy a Bartók Béla út közvetlen szomszédságában továbbra is szerethető, időtálló hely maradjon. A Gólya presszó idén májusban a horányi szabadstrand mellett nyitotta meg új helyét, a Meteor vendéglőt, ahol napi menü és más egyszerű fogások várnak.

A klasszikus smash burgerre épít a belvárosi Mr. Smash, ami tudatos koncepcióval száll be a Budapesten évek óta töretlenül hódító smash burger lázba. Újlipótvárosban egy falat San Antonio költözött a Hegedűs Gyula utcába: megnyílt a Sarita Taco Shop. A hely mögött egy magyar srác áll, aki olyan tacókat pakol össze, mintha egyenesen Texasból érkeztek volna.

A Rákóczi téri Gim Tteokban egy háromtagú koreai család főzi Szöul kedvelt street food fogásait. A céljuk nem a fine diningosított koreai konyha, hanem a tradicionális, hétköznapi dél-koreai ebédek hangulatának megidézése. A Kálvin tér környékén nyílt Wrapido azoknak lehet jó választás, akik gyors, megfizethető és laktató ebédet vagy vacsorát keresnek. A burritókra épülő koncepció egyszerű, szerethető, és könnyen működik egy rohanós városi napon. A Bazilika közelében nyílt Pita Budapest a minőségi görög gíroszra épít, legyen szó pitáról vagy tálról. A tulajdonosok számtalan helyet végigkóstoltak, hogy összegyűjtsék a műfaj legjobb megoldásait, a gírosz mellől pedig a mennyei baklavát sem érdemes kihagyni.

Bárok, teraszok, kerthelyiségek

A török rocklegenda által ihletett Mancho azoknak is tartogat valamit, akik natúr borokat kóstolnának, és azoknak is, akik inkább a koktélokat keresik. A projekt mögött a török származású DJ, Vedat Akdağ és alkotótársa, Onurcan Eki áll, akik egy karakteres, kulturális és kulináris szempontból is izgalmas helyet hoztak létre. A Gesztenyés kert mellett, a MOMkult közvetlen szomszédságában nyílt meg a szezonális Sirály bár, ahol csapolt koktélokkal és kisüzemi sörökkel várják a vendégeket.

A Margitsziget népszerű kerthelyisége, a Holdudvar teljesen új koncepcióval tért vissza 2026 nyarán. A hely pizzákkal és nappali bulikkal várja a vendégeket, így a szigeti célpontok közé felkerült egy laza, árnyas találkozóhely.

Budaörs gasztropalettája egy kultúrkocsmával bővült: a Kraft Kertben kraft sörök, smashed burger és grillcsirke mellett lehet lazítani. Budakeszin a Weigl Brew természetközeli terasza nemcsak minőségi kávéval és brunchételekkel várja a vendégeket, hanem üdítőkkel és nápolyi stílusú pizzával is.

+1 deli a húsrajongóknak

A BOCCA Gourmet Stories új projektje, a MOM Parkban található BOCCA Meat Stories a klasszikus hentesboltok világát gondolja tovább. Inkább hússzalonként működik, ahol jóval elegánsabb és élményszerűbb környezetben kerülnek középpontba a húsok.

(Borítókép: Verás by Palkonyha, Szabó Gábor – We Love Budapest)

Asztalnál a város – We Love Kuponhét Augusztus 20. és szeptember 6. között!

Első kuponhetünk keretében kuponoldalunk bemutatásával különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok jól ismert budapesti klasszikusokat, de izgalmas újhullámos éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.

Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!

hirdetés

Címkék